Veled, Én kéz a kézben vándorolni tudnék...
Patakot követve, erdőkön át, nyári lángolásban...
Az ősz aranyszínű fényében s a messzenéző fehér hómezők nyomában.
Lelkedből olvasni, Őrült lángolásban....
Azt a szót keresni, amire mindig is vágytam.
Mert a szemed többet mond, mint mások beszéde.
Te megértesz, jobban, mint bárki előtte...
Jobban, mint ahogy Én, néha Magamat megértem.
Nálam otthonra lelnél, Én Magamra találtam Benned...
Amit Te szeretnél, az nem más, amit mindig is szerettem volna.
A nevetésed lelkemben érezni.
Mert csak Te tudsz, úgy nevetni...
A boldogságod könnye, az Én szememből csordul...
Amikor az őszi reggeleken köd ül a tájon...
Tudom, hogy kell meg kell találnom, mert még mindig Rám vársz...
S Én Reád várok.
Mindenütt kereslek, már nem kell hogy félj.
Mert, ha megtalállak..?
Onnantól nincs tovább, nincs többé keresés.
Minden értelmet kap, végső megoldást.
Nem lesz többé Én, nem lesz több távolság, nem lesz holnap.
Csak mi, együtt, ma, örökre.
Mindörökké...
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése