Haldoklik a falon az óra, mutatója lassan vánszorog...
Kora-délelőtti lusta fények simogatják az ablakot.
Veszprém városában, a jelen időben, egyre nagyobbá tágul az űr...
Forrósodik bennem a hiányod, arcomon egy könnycsepp, lassan kihűl.
A kezem még tesz-vesz, néha mozdul, feldíszíti a meztelen magányt...
De a szívem már levette minden göncét, mit sebtében magára hányt.
Szívemben, lelkemben, egész testemben, csak kérdőjel vibrál...
Könnyet marva a vörösödő szemeimbe...
Miért késel ennyit, hol jársz..?
Félrevonul bennem a büszkeség, a vágyam a telefonnal szemez...
Falnak dőlve, üzenetet írva, magam sem fogom föl, mi ez.
S mikor a kín már-már kardjába dönt, reményteli nesz, zörren a zár...
A kézem még a billentyűt nyomkodja, de a szívem, már az ajtóban áll…
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése