Kedvesem...
Tükörképed vagyok...
S nem csupán Önmagad visszamosolygó álomarcú foszlányaként...
Hanem titkunkat mélyen őrző...
Elhagyatott padlás, suttogó árnyalakjaként nyúlok feléd.
S nem csupán gyöngyfényszerű csillogásod tükröződik bennem...
Hanem megmaradt tisztasága ennek az örvénylő, kicsit romlott...
Mégis általad, oly bűntelenné vált életnek.
S ha nem lenne, azaz oly égető hiányod...
Mint ahogy a lángoló bozóttűz...
Pillanatok alatt győzi le a napfény-szítta száraz virágot.
Mert ahogy Magamba nézek, megpillantlak Téged...
Ívhajlatos kecses testedben mártóznék szüntelen.
S a tükröződő álomszerű képeket, Eléd borítanám...
Mint vörös sziromszőnyeget.
Talpad csipkefinomságú léptei nyomán...
Elfelejtettnek hitt látomások öltenek a jelenben testet...
Régi fájdalmaink, bízván lecsorgó viaszba kötnek.
S talán gyertyalángjuk fényét, táncba nem hívja többé a sötéten gomolygó este...
Pilláid rejtekéből lecsókolnám a könnyek apró kristálygömbjét...
S jósnőként olvasnék belőle...
A múltban, a jelenben, s a jövőben...
Szerettelek, szeretlek, s szeretni foglak...
Mindörökké, mindörökre...
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése