Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzem, összeomlik a világ...
Mert az lehetetlen, hogy csak úgy álljak közömbösen, és hagyjam megtörténni azt...
Aminek nem lenne szabad megtörténnie...
Mert annyira igazságtalan, megalázó, vagy kegyetlen.
Persze hiába várom...
Szorosra zárt szemmel, behúzott nyakkal a robajt, a csörömpölést, a föld remegését...
Mert amikor felnézek, minden változatlan.
A környező házak nem dőltek össze, az utak, hidak nem omlottak be...
Az autók színes-fényes áradata szakadatlanul dübörög tovább...
S az emberek, mint a hangyák, tovább rohangálnak, életük kis csapásait követve.
Mintha mi sem történt volna.
Néha az ilyen világvég-érzéshez...
Nem is kell, hogy valami szörnyű tragédia történjen.
Néha elég egy mondat.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése