No Comment...

Ne foglalkoztasson az más mit gondol Rólad, vagy hogyan néz Rád...

Hiszen baja csak annak lehet Veled...

Aki magával sincs megelégedve.

                                                          €$@ß@

Az örök szerelem...

Ki vagy Te..?
Talán csak egy Nő..? 

Vagy inkább, A Nő..!

Talán egy barát..?
Egy régi szerelem..?
Talán a múlt..?

Vagy a jövőm...
Az örök szerelem.

Talán egy ismerős arc..?
S van, kinek a legnagyobb ellenség.

Egy komoly érett Nő..!

Vagy csak egy szeleburdi Kislány..?
Mindenkinek mást jelentesz...
S, hogy Nekem mit...?
Talán azt, akit minden kétséget kizárva...

A legjobban szeretek.

Azt, aki fájdalmat okozott, s kinek fájdalmat okoztam.
Azt, aki mindig mellettem volt, van...
Azt, aki szeret, nem szeret... 

Aki Örökké szeretni fog...

                                         €$@ß@

Ne kérdezz... Csak használd..!

Használd a magányt arra, hogy megtanítson az együttélésre...

A háborút, hogy megmutassa a béke értelmét...
A tétlenség unalmát pedig arra...

Legyen ami ráébresszen a kaland fontosságára.

A csöndet, hogy megtanítson a szavak felelősségére...
A fáradságot, hogy megértsd az ébredés értelmét...

A betegséget, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.

A tüzet, hogy a vízről tanítson...
A földet, hogy megértsd a levegő értékét...

S a halált, hogy értékeld az élet fontosságát.

                           €$@ß@

Szabadság...

Igaza van Müller Péternek...

"Senki sem mondhatja meg, kit szerethetünk."

Még saját magam sem utasíthatom magamat...
Mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér...
Ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli magasságban...
Ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek...

De még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.

Lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.

A szeretetnek egyetlen törvénye van.

S azt úgy hívják...

Szabadság.



Szólj...

Szólj, s ajkadra öltöm vágyam...
Felruházom nyelved, szóvirágos ágyban.

Paplant is húzok Reád melegedjen meg benne...
Minden apró szavad, mintha szavam lenne.

Csak szólj, s megfürdök dallamában...
Szólamodba dőlök, mély sóhajjá válva.

Úgy szólok majd vissza, mint kit megforgatnak...
Mézes-mázos hangon igémmé fogadlak.

Hát szólj, s Én mást többé meg sem hallok...
Másnak ajakáról, bármilyen szó csillog.

Csak a Te szavaddal, mondhatom el szebben...
Mit képtelen voltam, ebben az egy versben.

                                €$@ß@

Érezted már szavak érintését..?

Gondolkodtál már azon...

Mi teszi a szavakat varázsszavakká...

Olyanná, amelyek kötnek és oldanak..?

Érezted már szavak érintését...

Amelyek simogatnak, gyógyítanak, vigasztaltnak...
S talajt csúsztatnak a lábad alá..?

Tudom, tapasztaltad már a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását...

S azt is, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe.

Én már tudom, mennyire kell vigyáznom minden kiejtett szavamra.

Hát Te tudod..?

                                              €$@ß@

A hitem, majd megteremtem magamnak Én..!

A való világ nem rím, nem fény, nem forró pillanat...
Mert mindaz ami áll, összeomolhat egy perc alatt.

A könny a munka a kacaj a tudás a vágy a szív az ész, az igazi kincs.
S ha nincs elöttünk cél és remény, a semmibe múló ködbe vész.

Te, aki állítólag ott vagy mindenek felett, ne adj mást, csak reményt...
A hitem, majd  megteremtem magamnak Én..!

                                        €$@ß@

Éppen Te és éppen Én...

Talán véletlen volt mikor összecsengtünk..?
Éppen Te és éppen Én..?

Milliónyi kavics fekszik együtt, mégis árván...
Ott lent a tenger fenekén.

Melyiket sodorja eléd egy hullám a partra..?
S ha arra jársz, a napfény csalfa fénye megcsillan-e rajta..?

Tengernyi víz, homok és kavicstenger...
Mégis, miért tűnik el az ember ebben a szédítő tömegben..?

Árván, magányosan...
Megtaláltan és újra, mindig újra elveszetten...

                                       €$@ß@

Érezheted...

Kedvesem...

A szerelem, számomra nem csak annyit jelent...
Szeretlek és Te viszontszeretsz...

Azt jelenti, a támaszod leszek, akkor is vigyázlak, ha nem kéred…

Szeretlek akkor is amikor szavam, nem simogatva enyhíti sebed...

Hanem gyógyító kenőcsével csípni kénytelenek a kellemetlen sérüléseket.

Szeretlek, amikor inkább magamhoz húználak...
Mégis a szemeidbe nézve kell őszintének lennem.
Szeretlek természetesen, vörös virágszirmok izzásával...

Illatod buja vágyainak mohóságával.

Szeretlek olthatatlan csókjaimmal...
Puhán incselkedő, ajkamra font szenvedélytől izzó válaszoddal.
Szeretlek mindenkor, ha elrévedsz az emlékek fodros medrű taván.
S akkor is, mikor a tó cseppjei feltörnek...

S végigfutnak arcod bársonyán.

Szeretlek, ha csendre intesz, s néma fájdalmad tűrnöm muszáj...
Mert úgy szeretlek, ott, akkor, vágyaim oly módján...

Amelyből érezheted ,Tőled csak a halál választhat el csupán.

                                          €$@ß@

Ha igazán látsz, Engem látsz...

Ne csak Én, Te is higgy a pillanat erejében...
Az őszinte tekintetben.

Egy apró érintésben, egy ölelésben...
A simogatásban, a csend mondanivalójában.

Már nem gondolom, hogy mindig mindent ki kell mondani...
A szavak sokszor torzítanak, leplezik a valóságot.

Nézz a szemembe és ne mondj semmit...
Én sem szólalok meg.

Ha igazán látsz, Engem látsz...
Ez a pillanat más, most  megtudhatsz Rólam mindent.

Szavak nélkül...
Hiszen, csak esőcseppek vagyunk a végtelenben.

                              €$@ß@

Szeretlek...

Ne szégyeld kimondani...
Szeretlek.

Ne csak a dajkádnak mondd...
Mondd bátran a kedvesednek.

Mondd a Holdnak, a Napnak...
S mondd a szélnek, a felhőtakarónak.

Mondd a forrásnak, a csermelynek...
A tavaknak a tengereknek.

Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek...
A virágoknak, a mezőknek.

Mondd a delfinnek, a kismadárnak.
A pillangóknak, s az őzgidának.

Mondd a Földnek, az Égnek...
Minden nemzet, összes gyermekének.

Ám, ha szégyellnéd kimondani...
Hát kiáltsák világgá tetteid.

Mert e szócskától megszépül a világ...
S akkor meglátod, visszakiált.

                    €$@ß@

Most és mindhalálig.

Hangosak közt halkan, egyenes derékkal állni...
Törött szárnyaimmal, megpróbálni szállni.

Nem akarni fényeset, bármennyire csábít...
Szeretni még azt is, ki halványan világít.

Jó lenne pipacsok közt, kéz a kézben járni...
Amikor az utolsó szó sem tud már fájni.

Neked még, Veled még, egy szót, vagy bármit...
Neked még, Veled még, most és mindhalálig.

Ha lehetne, csendes estén, titkosat kívánni...
Szeretnélek minden este, mosolyogni látni.

                           €$@ß@

Míg élvezzük egymás társaságát...

Ha nem eléggé adod át magad az életnek...
Az olyan, mintha falon keresztül akarnál ölelkezni.

Az élethez ugyanúgy viszonyulj, mint a szerelemhez...

Vedd könnyedén, természetesen, merészelj könnyezni, mámorosodni.

Kedvesgess, míg élvezzük egymás társaságát. 

                                  €$@ß@

Holnap is itt leszek...

Valahányszor szükséged van valakire...

Akivel megoszthatod az örömöd vagy akit átölelhetsz...
Ha úgy érzed körülötted a világ darabokra hullik szét...

Én itt vagyok Melletted..!

S tudnod, érezned kell, holnap is itt leszek.

                                €$@ß@

Ott vagy a lelkemben...

Nincs az a hely a világban, ami akkor is szép lehet...
Ha nem osztanám meg azzal, aki ott van, ahol a lelkem.

                                   €$@ß@

Minden körülmény ellenére...

Mit is kíván tőlünk az élet..?

Egy biztos..!
Nem azt, hogy következetesek, kegyetlenek, türelmesek...
Segítőkészek, haragosak, ésszerűek, hidegfejűek...
Meggondolatlanok, szeretetteljesek, hirtelenek, nyíltak...
Idegesek, óvatosak, merevek, megértőek, könnyelműek...
Gazdagok, lerobbantak, gyengédek, betegek, határozottak...
Nevetségesek, buták, egészségesek, mohók, szépek, lusták...
Felelősségteljesek, bolondok, adakozók, fenyegetettek...
Bensőségesek, élvhajhászok, elfoglaltak, ügyeskedők, belátók...
Szeszélyesek, bölcsek, önzők, kedvesek vagy áldozatosak legyünk.
Azt viszont igen..!

Minden körülmény ellenére, vállaljuk a döntéseink következményeit.

                                           €$@ß@

Nélkületek is kerek a világ...

Van, aki lenéz, van, aki utál...
De nem is akarok megfelelni már.

Az Én világomba csak az fér bele...
Ki mellettem áll, el nem enged.

Aki elfordul, menjen...
Nekem nem kell..!

Úgyis kerek a világ...
Ha nem mindenki kedvel.

            €$@ß@

Amit...

Amikor szeretünk, nem valami új dolgot tanulunk...

Újra felfedezzük azt, amit elveszítettünk.

                                            €$@ß@

Amikor, az ember szeret...

A boldogság, nem abban rejlik, hogy az embert szeretik...
Az csak undorral vegyes kielégülése a hiúságnak.

Boldogság az amikor az ember szeret.

                                 €$@ß@

Az az izgatóan fekete...

Tudod Kedvesem...

Van a kávé… 

Az az izgatóan fekete.

Olyan, mint az élet...
Néha sötét és keserű.
S van a kávéház.

Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás.

A beszélgetés.
Amikor két ember beszél, csak beszél és beszél...

S egy napon a kávé, más értelmet nyer...

Átalakul érzelemmé.
Többé már nem egyszerű kávé...

Hanem barátság, szeretet, vagy mint a Mi esetünkben, szerelem.

Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja.
Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti...

A másikat.

Még akkor is, ha nincs jelen.
Emléke, emlékeztetője lesz.
S ekkor már nem sötét, és nem keserű.

Létezik ilyen kávé.

                            €$@ß@

                     

A színpad fog figyelni Rám...

Sosem figyelek a színpadra...

Csak táncolok.

Mert ha a szívemből táncolok...

A színpad fog figyelni Rám.

               €$@ß@

Tárd ki a szíved...

A mindenségben nincsenek véletlenek.

Hallottam a szíved kiáltását...

Láttam, a lelked vívódását...
Tudom, milyen mélyen vágyakozol az Önmegvalósításra.
Félelemmel és örömmel kiáltottál Értem.

Ne könyörögj Nekem..!

Mutass meg Engem...
Magyarázz meg Engem...

Hiszen Benned élek.

Mert ha Engem feltársz...

Feltárod Önmagad.

€$@ß@

Egy pillanat műve volt...

A szerelem nem hosszas együttlét vagy udvarlás gyümölcse...

A szerelem a szellemi-lelki rokonság gyermeke.

S ha egyetlen pillanat nem hozza létre ezt az összetartozást...
Akkor hosszú évek alatt sem születik meg soha.

                                      €$@ß@

Ha igazán akarod...

Ne törődj a hogyannal...

S akkor elhiszem, hogy igazán akarod.

                                   €$@ß@

Illatod kísértésbe vitt...

Volt, hogy Én sem kerestem az egyenes utat...
Hanem azt, mit megsebbzet szívem mutat.

Igaz, utam Rózsa mellett vezetett el...
Mit tudtam Én mit jelent... (A rózsához ne menj közel.)

Az illata kísértésbe vitt...
Megsebezvén lelkemet az a pici tövis.

S egy csepp vér, hófehér ruhámra hullot...
Ottmaradva örökre, kimoshatatlanul.

De Te mindig keresd az egyenes utat...
Melyet tiszta, borulatlan szíved mutat.

S ha utad rózsák között vezetne el...
A rózsához ne menj közel.

Bár az illata kísértésbe visz...
De megsebzi lelkedet a rózsán a tövis.

S ha egy csepp vér hófehér ruhádra hull...
Neked is ott marad, kimoshatatlanul.

                   €$@ß@

Ez a mosoly, örökre velünk marad...

Egy mosoly, mindent képes megváltoztatni...
Egy egész életet.

Sőt, kettőt...

Két emberét.
Azokét, akik egymásra mosolyognak.
Ha ebben a mosolyban, a lelkünket mutatjuk egymásnak...

Akkor minden megváltozik.

Többé nem leszünk azok, akik a mosoly előtt voltunk.
Mert valamit elárulunk ebben a mosolyban...

Azt, amit egymás iránt érzünk.

Néha nehéz mosolyogni.
De ha az arcunk, nem is mindig mutatja...

A lélkünk attól még mosolyog.

S ezt a mosolyt érzi az, akinek köze van ehhez a lélekhez.

Ez a mosoly, örökre Velünk marad.

                                     €$@ß@

Csak azt, mi lényegem...

Van egy kincsem.

A történetünk..?
Hosszú.
De elmesélhetem.
Én találtam meg Őt...

S Ő, Önmagát nyújtotta Nekem.

Elfogadott, fényezgetett, csiszolgatott, kényeztetett.
Én, viszont Őt.
Megismertem...
Felfedeztem...
Hozzászoktam...

Megszerettem..!

Mint egy drog...
Kell nekem.
Tőle lettem...

Érte élek.

Lelket lehelt fáradt testembe.
S hogy Én mit adhatok..?
Csak azt, mi lényegem...

Az iránta érzett, színtiszta SZERELEM.

                       €$@ß@

Egymás nélkül éhezünk...

Először a szemem csókol, aztán a kezem...
Mint tenger, ömölj el érzékeimen.

Óceánként veszlek Én is körül...
Míg nem a part, s a víz összevegyül.

Együtt, egymás partján éledünk...
A fánk alatt ringat gyönyörünk.

Mi vagyunk a virág az illat a nap...
A lepkék, bennünk párzanak.

Felhők vagyunk ott fenn az égen...
Tengerszerűen lüktetünk.

Hullámaink áramlatában...
Egymásért, egymás nélkül éhezünk.

Vagy mit tudom én... Lehet részeg vagyok...
A monitor előtt most is Rólad áradok.

S ahogy a csókodba veszek...
A mindenséggel keveredve.

Előttem vannak a válaszok...
S a kimondhatatlan mondatok.

Összevissza jönnek a gondolatok...
Meg a bennünk lüktető áramok.

Ahogy csókolsz, karmolsz, ölelsz...
Szikrát vet a test, fellobban minden perc.

Te gyúló lánghalál... Égjetek szavak...
Villámok vad deltája szakad lelkünkbe.

S mi eltűnünk, mint a végtelenben a fény...
Érzékeink káprázó tengerén.

                        €$@ß@

Légy Önmagad...

Ne akarj úgy élni, gondolkodni, cselekedni, hogy másoknak megfelelj...

Mert akkor sohasem leszel az aki valójában vagy.

Ha mindig úgy élsz, mások mit szólnak vagy gondolnak Rólad...
Általuk kitalált személy leszel és nem Önmagad.

                                     €$@ß@

Csak észre kell venni...

Nem kell az élményeket keresni...
Észre venni kell őket...
Mindenütt ott vannak.

                      €$@ß@

Nézz a szemembe...

Nézz a szemembe, ne félj attól, amit látnál...
A szememben van minden, mire valaha is vágytál.

                    €$@ß@

Ha valakit szeretünk...

Alapvetően olyan lények vagyunk, akiknek vágyai szerények és szerénytelenek.

Ha valakit szeretünk, attól a tudattól is boldogok vagyunk, hogy a világon van.

De mert folyton látni kívánjuk, soha nem telünk be vele.

                                       €$@ß@

Te is csukd be a szemed, hogy láss...

Vakon kell hinnem abban, akit szeretek...

Különben a feltétlen bizalom elvész.

S néha be kell csuknom a szemem, hogy lássak.

                           €$@ß@

Mindig van aki...

Van, aki leült mellém...

Van, akit a szívem elhagyott.

Van, akire követ dobtam...

Van, akire csillagot.

                                     €$@ß@

Érted vagyok aki vagyok...

Semmit sem szabad várni a világtól...

Attól se, akit szeretünk...
Attól se, aki Bennünket szeret...
Sokan azt mondják, úgy élj...
Mintha minden napod az utolsó napod volna...

Pedig, nem úgy kellene...

Úgy kellene, mint akinek már meg kellett volna halnia...
Akinek már az orvos is megmondta...

Három nap az élet az életed...

S ő megéli a negyediket, az ötödiket, a sokadikat is.
Mert aki már lemondott, az nem vár már semmit...

Annak minden perc ajándék.

Ha szeretsz se várj Tőlem semmit...

Met ha szeretsz, Napod legyek...

Amitől örömmel veszed a mégoly gyenge téli sugarat is...
Ne várj tőlem semmit...

Örömed legyek Neked...

Az, hogy vagyok, hogy Érted vagyok aki vagyok...

S Én majd megpróbálok világítani Neked.

                               €$@ß@

Nem szabad feladni...

Amit egyszer elhatározunk, azt nem szabad feladni...

Mert attól a dolgok, még ugyanúgy mennek tovább...
S különben is ki az aki azt akarja, hogy a legnagyobb ellensége...
A saját tehetetlensége legyen.

                                          €$@ß@

Egyszer...

Feküdj le egyszer, csak úgy egymagad...
Nézz fel az égre, s engedd el magad.

Hagyd, hogy egy csillag messzire repítsen...
Hagyd a szíved, amerre akar arra vigyen.

Öleld át most azt, akit szeretnél...
Tedd azt amit amúgy, sohasem tehetnél.

Mert egyszer lehet, szabad a szíved igazán...
Egyszer, egy romantikus csillagos éjszakán.
      

                             €$@ß@

Benned van...

A változás ami után sóvárogsz, nincs messze Tőled...
Mivel nem rajtad kivül, hanem Benned van.

                                        €$@ß@

Lehetnél...

Lehetnél a minden, ami nincsen...
A szó, ami mindig kimondható...
Lehetnél ölelés, örök pillanat...

De most elég volna, egy simogató mozdulat.

Lehetnél válasz a kérdésre...
Amit nem kell megmagyarázni...
Lehetnél könnycsepp az arcomon...

Tudod... Van, hogy nagyon tud fájni.

Te vagy a kezdet, s Te vagy a vég...
Minden pillanat, ami jöhet még...
Te is jöttél... Én is jöttem...

Nem csak Te, Én sem jöttem könnyen.

Mint a mesében, ott van a szemedben...
A csend, néma ígérete, a szerelem (holt) tengere...
Oda csak az jut el, aki el sem indul...

Csak az érti, aki kérdés nélkül kérdez.

Az mondja a legszebbet...
Aki hangok nélkül szólal...
Hát, Te legyél nekem az utolsó mondat...

Szívemben a legmélyebb sóhaj.

                            €$@ß@

Te mit választanál..?

Ha választanod kellene, Te mit választanál..?

Az elnézést, vagy a szigort..?

Én az elnézést, mert az időt ad az embernek, hogy megváltozzon...

S nem a szigort, amely rosszabbá teszi a másikat...
Főleg nem a siettetést...
Amely köztudottan, nem vár megbánásra.

                                          €$@ß@