Mondtam már..? Éld az Életed..!

Amikor végre a múltad, elszakad majd végleg Tőled...

Engedd, hadd menjen...

Aztán mássz le abból a toronyból...

S kezdd el végre élni az életed hátralevő részét...

Méghozzá boldogan.

                                       €$@ß@

Idövel leszakad rólunk...

Észrevetted már..?

A körülöttünk lévö emberek többsége...
Olyan mint a kedvenc farmerunk.

Akármennyire is szeretjük, idövel leszakad rólunk.

                                        €$@ß@

Hogy az lehessen, aki...

Az igazi szeretet...

Érdek nélkül vállalt feladat.

Amikor teret teremtek Neked, hogy az lehessen, aki...

                                 €$@ß@

Igen..?

Szerintetek... 

Az együtt töltött, múlandó percek kötik össze lelkeinket egymással..?

Vagy az együtt eltöltött idő, felejthetetlen emlékei..?

                                   €$@ß@

Az ember tragédiája...

Mennyire is szereti, szeretheti egymást két ember..?

Lehet ezt igazán valamivel mérni..?
Szerintem lehet..!
Még pedig, egész pontosan úgy...

Mennyire vagyunk képesek egymás hibáit megbocsátani.

S ha valamelyikünk erre nem képes...
Bármilyen fájdalmas is...

Az elsősorban a megbocsátani nem tudó tragédiája.
  

                                    €$@ß@

Látod..?

Sorsod, sorsomhoz kötődik, léted immár létem része lett…
Mosolyod napfényként belém szövődik, ragyogsz rám a csillagok felett.

Szavad, zenéje incselkedik velem, kacagásod kísért, ha szunnyadom…
Ölemben hálsz minden éjjel, akkor is vágylak, ha haragszol.

Szíved békéje az éjem csendje, lelked derűje a fénylő napom…
Öleljenek lágyan szerelmes rímjeim, életed sebeit betapasztom.

Sorsod keresztezte utamat, lényem beivódott az életedbe…
Hiába keresnénk ebből kiutat, mindig találkoznánk a végtelenbe.

                                                    €$@ß@

Itt és most...

       

    

Meddig él, a régen várt csodám Veled, gyönyörű még, amíg csend van benned.
Hát menj ha hív, a szó mi szívedig hatol, s ereje így, kilök a pillanatból.

Nem az arc, nem a hang, nem a kéz, mi fáj, ha holnap nincs itt már.
Ez a perc, ez a nap, ez az év, mit elszalasztottál.

Van-e olyan szép a messzeség, hogy ne legyen az túl nagy veszteség...
Mit ellopsz, mit eldobsz, ami itt és most még benned él.

Van-e olyan kín, mit át nem élsz, ha valamire várva elcserélsz...
Nincs máshol, nincs máskor, mert csak itt és most van jól.

Nem a csend, nem a zaj, nem a fény, mi fáj, ha másról szól...
Ez a perc, ez a nap, ez az év, mi nincs tovább, mert itt és most van jól.

Várni Rád nem nagy áldozat nekem, egy életen át, köti a vágy a lelkem.
Csak az fogy el, mit együtt végig élhetnénk, és sose leszünk, akik együtt lennénk.

Nem az arc, nem a hang, nem a kéz, mi fáj ha holnap nincs itt már...
Ez a perc, ez a nap, ez az év, mit elszalasztottál.

Van-e olyan szép a messzeség, hogy ne legyen az túl nagy veszteség...
Mit ellopsz, mit eldobsz, ami itt és most még benned él.

Van-e olyan kín, mit át nem élsz, ha valamire várva elcserélsz...
Nincs máshol, nincs máskor, mert csak itt és most van jól.

Van erőd, hogy eltaszítsd, s örök vágy, hogy újra hívd...
Mi marad, ha távol járok minden álmunkból, mi itt és most van jól.

Csak itt és most van jól...
Éld tovább..!
Éld tovább..!
Tényleg rólunk szól..!

Ez a perc, ez a nap, ez az év, de csak itt és most van jól!

Éld tovább..!
Éld tovább..!
Rólad s rólam szól..!

Ez a perc, ez a nap, ez az év, csak itt és most van jól!

Van-e olyan szép a messzeség, hogy ne legyen az túl nagy veszteség...
Mit ellopsz, mit eldobsz, ami itt és most még benned él.

Van-e olyan kín, mit át nem élsz, ha valamire várva elcserélsz,
Nincs máshol, nincs máskor, mert csak itt és most van jól.

Itt és most van jól.

Kilincs, zár vagy lakat...

Ha csak Kilincsre zárod a múlt ajtaját, sokáig por nem lepheti...
Él benned valami, mely időnként a port letörli, s nem hagy felejteni.

Se jót, se rosszat, nincs kivétel, múltad életedre hat...
Jelenedre bélyeget nem igazán nyomhat, de minden kilincs kétfelől nyitható.

Utat végleg zárni kevés a kilincs, oda kulcs kell, zár vagy lakat...
De tudatod mélyét kulccsal nem zárhatod, az emlékek jó része visszajárhat.

Amíg csak kilincs van, esély is van, hogy út lehessen a múltból...
Oldás, kérés, magyarázat, áldás, kiáltás serkenjen feneketlen kútból.

De ha lakat zár, meddő kopogtatás, az ember hallhatja, ám könyörtelen...
Nem hagyja feloldani a homályt, a múltat, s minden kegyelem esélytelen.

                                           €$@ß@

Tenyeremben tartalak...

Zuhantál, s Én "ruhád csücskénél" elkaptalak…
Vak mélységbe, fejjel lefelé csüngtél, s Én tartottalak.

Rácsnak rogyva, görcsösen, öt ujjal, kínnal és dühvel…
Egyetlen akarat harcolt Bennem, nem engedhetlek el.

Megvirradt, majd este lett, jöttek őszök, tavaszok…
Még mindig tartottalak, s már másodszor havazott.

Súgtam lázas szavakat öt, ujjam majd letört…
Ruhád szakadt, Én még mindig tartottalak.

S mind a mai napig, a tenyeremben tartalak.

Volt tovább is, tudod s tudom, ne akard, hogy múljon az egész…
Nem szállhat ki belőlem a láz, nem válthatja fel a rettegés.

Itt ülök, az élet átzúg a városon, a villódzó kurzort bámulom…
Nem is tudom, nem is tudom...
  

                                         €$@ß@

Ne légy önző...

Osztozzunk meg Rajtad...
Szuszogásom a csípődről halljad.

Ne legyen köztünk semmi...
Mit fel, vagy le kéne vetni.

Átjárlak téged, mint fát a féreg...
Lelkedig rágva, csontodba vájva szívverésem.

Beléd suttogva lényem...
Fent vagy lent, részben, majd egészen.

Megértesz, ha eleget tanulsz...
Ki a zár, s ki a kulcs.

Én nyitlak téged, vagy Te engem..?
Együtt vagyunk káosz ebben a rendben.

                              €$@ß@

Bárkit...

Te, ki ezt a blogot olvasod...

Láss egy kicsit az Én szememmel...

Az írás hatalmas eszköz.
Idegenek szívét érinthetem meg általa...
Fájdalmakat törölhetek ki magamból...

Színt vihetek mások életébe.

De mint ahogyan a kard, a toll is két élű fegyver..!
Bárkit meg lehet semmisíteni vele egy pillanat töredéke alatt.

                                  €$@ß@

Semmi baj...

Egy igaz szerelem, a végtelenbe repít…

S érezhetetlenül könnyűvé varázsol minden köteléket.
De mégis a legszívósabb kötelék, ami embert-emberhez fűzhet…
Az nem a szerelem…

Hanem a bizalom.

De ki, vagy inkább mi is jelképezhet egy igazi szerelmespárt..?
Talán az, mikor egymáshoz bújva…
Egymás szemében mereven megbűvölődve…
Vakon és süketen lebegünk a zajló világban..?
Vagy az, mikor szabadon, derűsen megyünk a magunk útján…
Még akkor is, ha ez az út, hol jobbra, hol pedig balra…
Olykor messzire visz minket egymástól.

Elfogulatlanul, szabadon kell nézni az élet kínálkozó szépségeit…

S tiszta szívvel gyönyörködni bennük.

A tépelődő féltés helyett, a hit bizonyosságának kell győznie.

Ez tesz egy kapcsolatot derűssé.
S ha néha a távolból összeakad a tekintetük…
Mosollyal üzenünk egymásnak…

Semmi baj sincs.

                                 €$@ß@

Így is, úgy is...

Írhatnám így is, úgy is…
Szólhatna a tegnapról, de akár a holnapról is…

Mondhatnám Rólad, vagy Rólam…

De a lényegen nem változtat.
Voltak, akiket megbántottunk úgy, hogy észre sem vettük.
S minden bizonnyal akadtak olyanok…
Akik úgy bántottak meg, hogy fogalmuk sem volt róla.
Voltak, akiket barátnak hittünk, de saját maguk előtt is elbuktak.

Olyanok, akik ellenségnek látszottak, de mellénk álltak a bajban...

Útonállók, bliccelők, átutazók...
Akiket sírva-nevetve, hagytunk ott egy-egy állomáson.

Mindig, mindennek célja van...

Fáradságos, de mégis izgalmas utazás az élet.

S ha ti is találtok egy útitársat, aki végigkísér rajta…

Elértetek mindent, amiről mások csak álmodoznak...

                                   €$@ß@

Megkérdezzem..?

Ha megkérdezném, hogy visszamennél-e abba a pillanatba…
Amikor még majd "minden" szép volt a múltadban…

Mit mondanál..?

Igen, vagy nem..?
Én biztosan tudom, hogy Én…

Nem..!

Tudod, minden pillanatnak megvan a maga ideje, a maga értelme.

Minden pillanat helyet készít egy következőnek, egy titokzatosnak.

A rossz pillanat a még rosszabbnak…

A jó a még jobbnak…

A rossz a jónak…
A jó a rossznak.

Nem mennék vissza…

Mert annak a pillanatnak elmúlt az ideje.
De nem is siettetem a következőt sem.

Viszont nem is akarom elkerülni…

Mert annak, akkor lesz itt az ideje…
S talán, még szeretni is fogom.
Ha másért nem, hát azért…
Mert helyet készít egy következőnek…

Veled.

                        €$@ß@

Észrevetted már..?

Észrevetted már..?

Hányan, de hányan vannak körülöttünk olyanok, akik azzal kérkednek…
Sőt sokuk meg is van győződve róla…

Hegyeket tudnának megmozgatni…

Ha lenne valaki, aki eltakarítaná nekik az útból, azokat a fránya dombokat.

 

                                 €$@ß@

Ilyen...

Igazán csak akkor érezheti az ember, hogy boldog...
Ha volt már olyan szomorú, hogy el is felejtette...
Milyen érzés boldognak lenni...
 

                              €$@ß@

Vagy Te és vagyok Én...

Vagy Te és vagyok Én.

Mindketten kerestünk valakit...
Önmagunkat.

Hordoztunk magunkban valakit, de sokáig mégsem találtuk.

Nem találtuk saját magunkat.
Nem tudott kiteljesedni énünk...

Nem tudott felszabadulni mindaz, ami lelkünk mélyén aludt.

Sokan próbálkoznak egyedül.
De hiába.
Mert ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunk...
Előbb meg kell találnunk egymást.
Te segítettél Nekem, s Én segítettem Neked, önmagunk felfedezésében.

Egymás kulcsát őriztük, lelkünk titkos szobájához.

S mert őszinte vággyal a szívünkben megtaláltuk...
Elérhettünk önmagunkhoz.
Azért nem találhatjuk meg önmagunkat egyedül, hogy ne váljunk önzővé.

Érezni kell a másik hiányát, hogy elinduljunk megkeresni.

S ha megtaláljuk, akkor találjuk meg önmagunk.
Egyedül sosem lelnénk meg.
Csak együtt.
Ezért vagyunk emberek.
Ezért szeretünk.

Vagy Te, vagyok Én.

Vagyunk...

Mi ketten.

                              €$@ß@

Álmodj...

Álmodj…

Boldogot, szépet, igazzá váló meséket…
Barátot, melletted állót, hű társat, el sose válót…

Magadnak igazi otthont, társat, kivel megosztod…
Táncot, mi magasba emel, táncost, ki szívednek felel…

Tüzet, lánggal égetőt, csókkal perzselő szeretőt…
Utakat, messzi világot, szívednek nyíló virágot…

Szerelmet, tiszta vágyat, lesz kivel megosszad ágyad…
Szabadot, láncot megtörve, szárnyalást, földhöz nem kötve

Jövőt, igazat, szépet, együtt, igazzá váló meséket.

                                     €$@ß@



Mit is kívánunk jobban..?

Elgondolkodtál már azon...
Mi az, amire jobban vágyik a lelked..?

Az, hogy szeressenek, vagy az, hogy megértsenek..?

                             €$@ß@



Térdelőrajt...

Nem attól jó az állásunk, hogy munka közben nem unjuk meg...

Hanem attól, hogy pihenés közben megjön hozzá a kedvünk.

                                     €$@ß@

Az ideál az ideál..?

Ideális Nő..?
Ideális Férfi..?

Hinni benne és keresni, óriási tévedés..!

Az ideálok csak világítótornyok, s nem kikötők...

Legfeljebb az irányt mutatják, de nem a célt.

                                          €$@ß@

 

Válasz, kérdés nélkúl...

Hihetetlen sok dolog vesz minket körül…
Magyarázhatók és megmagyarázhatatlanok.
De az utóbbi közt vagy között, vannak olyanok…

Amire felesleges is keresnünk a választ.

Egyszerűen csak vannak.
Nem tudni, hogy s miért keletkeztek.

De attól, még vannak.

Van, ami a szemünknek is láthatatlan…
S ha nem lenne...

Nagyon is  éreznénk a hiányát.

Tudod Kedvesem…

Ilyen a köztünk levő kapocs is.

Akár egy fogaskerék egy régi órában.
Igaz, működik nélküle is az óra, de nem igazán jól.

Vagy, legyen az amivel indul minden egyes napunk…

Kávé…
Meginnád cukor nélkül..?
Azt mondják, úgy is iható…

De cukorral finomabb.

Mindentől függetlenül, vagy ezt a kis okfejtést összegezve.

Ha Én óra lennék…

Csak is azaz óra szeretnék lenni…

Amelyben Te vagy a fogaskerék.

Ha pedig kávé…

Csak is az…

Amelyben, Te cukorrá válva édesíted meg a létemet.

S hogy miért ülök még mindig a gép előtt…
Ahelyett, hogy Melletted pihennék…
Hozzád simulva édesen..?

Csak úgy...

Mert ezt is meg kellett osztanom Veled…

Veled, akit szeretlek.

                              €$@ß@

NoComment...

Kételkedni a másik hűségében...
Annyi...

Mint kétségbe vonni saját választásunk helyességét.

                                                                    €$@ß@

Aki olyannyira szeret...

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet…

Nekem..?

Aki olyannyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál…

S Hozzád érve, Te arra ébredsz, hogy kezem a szíveden van...

                                              €$@ß@

Csak úgy...

Nem kell minden alkalmat megragadni…

Hagyni kell néhányat, csak úgy elszalasztani…
Ezek a lehetőségek úgy sem vesznek el…

Legfeljebb, valaki más él velük…

                                       €$@ß@

A szavak ereje...

Léteznek olyan emlékek, amelyek napszállta után, alakot öltenek.
Figyelnek...
S csak arra várnak, hogy beszéljenek róluk.

A szavaknak, hihetetlen erejük van.

Néha elég egy gondolat...
S a világ, megcsavarodik az ember körül.

                                           €$@ß@

Eddig megérte...

Szétesni, önmarcangoló életet élni könnyű...
A sírásról már nem is beszélve.

De kihúzni magunkat, túllépni a hibáinkon és továbbmenni..?

Na, ez az, ami baromira kemény meló...

Viszont nagyon megéri.

                                     €$@ß@

Ha Nekünk egy Valaki kell…

Kíváncsiságból rákerestem a neten…

Mi az, vagy mire mondják, hogy „kárpótol mindenért”…

Hát, elég széles a skála…
A pillanattól elkezdve a jazz-en át a csillagok ragyogásáig…
Egy hazai íz, vagy egy szívet melengető filmen át…

Róma látványáig…

Számtalan élményre írják vagy mondják.

De szerintem az életben nincs igazi kárpótlás.

Ha Nekünk egy Valaki kell…
Száz másikat megkaphatnánk…
De az a száz se teszi ki…

Azt az Egyet.

                             €$@ß@

Hát ez az...

A hűség nem az, amikor más akaratával szembemész...

Hanem, mikor Önmagad akarata szerint teszel.

                                     €$@ß@

Hazaérsz..?

A hangot, a csend szüli meg…
S észre, talán csak úgy veszed…

Ha vele száll, vele zeng a lélegzeted.

A fényt, a szemed fura mágusként…
Úgy zárja kertjébe a vaksötét…

Míg élesen nem áll eléd a kép.

Sose bánd azt, hogy ilyen, ez a földi világ…
Csupán egy törékeny rész az egész…

Bánat vagy nevetés, amíg élsz.

De ha lenn, és fenn a szíved követed…
Hazaérsz…

Míg hazaérsz.

Ragyogunk s vacogunk…
A csodák közepén, a lét peremén…

Hol a hang, meg a fény elenyész.

Sosem árt, ami ér…
Sem a jó sem a rossz..

Sose kész.

                           €$@ß@

..?

Az az igazi, akit őszintén szeretsz..?

Vagy az, aki mellett őszinte lehetsz..?

                                  €$@ß@

Ott van a gyökerük..!

Azért van a távolság…
Mert vannak a világunkban olyan dolgok…

Amik attól szépek, hogy érinthetetlenek.

Messziről szabad csak csodálni őket…

Így nem veszítenek a szépségükből.

Nem törik le a szárnyuk…
Nem romlik el, vagy meg, az illatuk…
Nem látszódnak a hibáik…
Nem tépi le őket az arra járó.

S így megmaradhatnak annak, aminek születtek.

Nem lesz rajtuk ujjlenyomat…
Nem veszítenek a ragyogásukból…
Nem lehet elrontani, alakítani, s így nem kell javítani sem…
Nem áll módunkban igába fogni, sem megszelídíteni…
Nem kell használni, főleg nem kihasználni, hasznot húzni belőlük.

Nem kell mindent a magunk számára praktikussá tenni.

Ne rángassuk az égből a földre őket…
Nem itt...

Ott van a gyökerük..!

Mi csak a virágjukban gyönyörködhetünk…

Így megmaradhatnak a hétköznapokon is ünnepnek.

                            €$@ß@

Esik...

Megint, vagy végre...

Esik..!

A mi életünk is olyan, mint egy kiadós eső utáni patak...
Néha megzavarodik, majd törve-zúzva kiárad...

De akárhogy is nézem, mindig visszatér a mederbe.

                             €$@ß@

Miért is..?

Az a baj, azzal töltjük életünk nagy részét...

Hogy olyanná váljunk, amilyenek nem is akarunk lenni.

Csak azért, hogy megfeleljünk olyan embereknek...
Akiket nem is kedvelünk.

                                          €$@ß@

Olyan amilyen...

Igenis van, amitől változik az ember.

Csak el kell olyannak fogadni a másikat, amilyen.

                                   €$@ß@

Az igazi szabadság...

Nem feladatod szeretni Engem...

S Nekem sem feladatom, hogy szerethető legyek.

Ha rájössz, hogyan szeress, amikor szerethetetlen vagyok...

Szabad leszek.

De ha viselkednem kell ahhoz, hogy szerethess...

Rab leszek örök életre.

S ez, fordítva is igaz...

                      €$@ß@

Tükörkép...

Az életünk pontosan olyan, mint egy tükör...

Megnézhetjük magunkat benne.
Ha nem kapunk semmit, mi sem adtunk semmit.
Ha nem figyelnek ránk, mi sem figyeltünk másokra.
Ha egyedül vagyunk, mi sem kerestük mások társaságát.
Ha bőségben akarunk élni, tanuljunk meg a bőségben osztozni másokkal.

Mert mindenki csak annyit kap, amit előbb megtanult odaadni másoknak.

                               €$@ß@



Szeretem mert szeretem...

Szeretem a mosolyt, mi ajkadon ébred, ha rám nézel.
Ölelő karod izzó, lázzal telt melegét.

A csillogó fényt, mit arcodra fest a boldogság…
Csókod ízét, mit édessé tesz az ébredő vágy.

Szeretem a szemed, haragos méregzöld tekintetét…
S vitáink után, az édes kibékülést.

Szeretem a napot, az árnyat, a lombtalan fákat…
A viharos szelet, a jéghideg esőcseppeket.

A melletted ébredő álmot, az általad teremtett világot…
A Bennünk lüktető szerelmet.

                          €$@ß@

Valami hiányzik...

Nem azok az emberek hiányoznak, akiket szeretünk.

Az a darabka hiányzik Önmagunkból...

Amit magukkal vittek..!

                      €$@ß@

De Ember vagyok..!

Közel sem vagyok tökéletes.

Hibáztam és hibázom.

Adtam már sok mosolyt és könnyet is...

Csalódtam és okoztam csalódást.

Sokszor hittem annak akinek, vagy amiben nem kellett volna...

S elfordultam attól akiben, vagy amiben hinnem kellett volna.

Szerettem és gyűlöltem néha meggondolatlanul.

Vártam mikor már nem kellett volna, és kapkodtam...
Mikor még várnom kellett volna.
Voltam már túl türelmes, de ijesztően türelmetlen is...
Néha önző, vagy túl megalkuvó…

De Ember vagyok..!

                               €$@ß@