Néha elég, pár óra, vagy pár nap...
Hogy az ember életét, megváltoztassa valaki.
Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek...
Nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem.
Csak van valami.
Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod.
Pár perc és a szívedbe lát.
A gátlások leomlanak...
A képmutatás álarca, megreked az arcodon.
Nincs többé hazugság, csak az őszinteség...
Csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül.
És félsz, halára rémülsz...
Mit keres valaki, pár óra után a szíved közepében.
Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal.
Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is az övében.
A józan ész, meg eltűnik.
Bármit mond, megteszed.
Bármit kérdez, válaszolsz.
Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz.
Olyasmit teszel, amit el sem hiszel...
Olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz.
Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad.
Az igazi énedet.
A valóságot.
Amit senki más szemében, nem láttál még.
Talán azt is tudja, hogy milyen leszel.
Még a jövődet is látja benned...
Te meg meglátod a szemében a saját...
Minden mocsoktól és szennytől mentes arcképedet.
Boldog vagy és félsz.
Az életed összeomlik, mint egy kártyavár.
De nem bánod, hanem végre tudod...
Legközelebb, nem kártyavárat kell építeni, hanem biztosat.
Megreped a burok, amiben éltél, és kapsz még egy esélyt.
Egy esélyt egy más, egy igazabb, jobb életre.
Kapsz egy lehetőséget...
Megértsd a világot, az embereket, az élet lényegét...
Hogy élni kezdj.
Abbahagyd a fejedben lejátszott sakk játszmát.
Minden más lett.
Fonalak összegubancolódtak...
Fonalak szakadtak el...
Fonalak jöttek létre.
Por szállt a régi érzésekre.
De a tietek, mit sem változott.
Ott van közöttetek a láthatatlan szál...
Ami egy életre összeköt benneteket.
És ott is marad.
Nem fog rajta vihar, idő, hely, por vagy más ember.
Ott van, és kész.
Egy életre össze vagytok kötve.
Tudjátok mindketten...
€$@ß@
