Emberül...

Valahogy mindig félúton vagyok, remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg valahonnan, bárhova jutok, valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok, úton a múltból a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem, hegyek omolnak a lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok, néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog egy furcsa érzés, hiába megyek, minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok, mondják... az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt önmagam, hisz minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok, mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek, hát próbálok úton maradni...

Emberül.

                                          €$@ß@

Ha lett volna még egy holnapod..?

Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap...
De Te magadban tartod, amit el kellett volna mondanod..?

Mondd, mit teszel, mikor nem teszel semmit...
De megtehetted volna, s a tétlenségtől fáj minden gondolatod..?

Mondd, mit teszel, ha újra és újra hibázol...
De nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd..?

Mondd minek, mire vársz...
Hisz csak egy lépés kell, hogy boldog lehess.?

Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár...
Mit érnek az évek, ha nem (mindig) hiányzik, aki vár..?

El tudnán mondani, mit kellett volna tenned, s mondanod...
Ha lett volna még egy holnapod..?

                                  €$@ß@

Nem keresni, megalkotni kell...

Ne keressétek a tökéletes szerelmet...

Úgy sem találnátok rá..!

Mivel azt nem keresni, hanem megalkotni kell.

 

                                   €$@ß@

Miért is..?

A nevemet tudhatjátok, de az életem nem ismeritek...

Hallhattatok arról, hogy miket tettem...

De fogalmatok sincs róla, mit és miért is csináltam.

                                   €$@ß@

Ha nem lennél...

Tudod Kedvesem...

Ha nem lennél...

Ha soha se találkoztam volna Veled...

Akkor most nagyon keserű lenne az életem.

Néha mutatónak belém kúszik az-az érzés...
De Nélküled eluralná az egészet, s örömtelen lenne az életem.

Mindent meg lehet szokni, azt hiszem...

Csak egyet nem...

A szeretetet nem lehet megszokni sohasem.

Legyen bármennyi a gond, bármennyi a fájdalom...

A szeretetben a lélek akkor is ünnepel, ha a szív megszakad közben.

Mert a szeretet, csodákra képes.

                                             €$@ß@

Mi, ketten...

Öregedjünk meg együtt...

A sors bármit is rendel.

Így állunk elébe mi...

Ketten egy szerelemmel.

 

                                John Lennon

 

Szerintem...

Azt mondják...
Jobb bölcsen szeretni, mint esztelenül.

De szerintem, esztelenül szeretni még mindig jobb...

Mint nem szeretni egyáltalán.

                          €$@ß@

Válaszd a másodikat...

Ne gondolkodj a megoldáson...
Ha bebeszéled magadnak, hogy egyszerre két embert szeretsz...

Válaszd a másodikat...

Mert ha az elsőt igazán szeretted volna...

Nem szerettél volna bele a másodikba.

                                        €$@ß@

Mondanád..?

Mernéd-e mondani a tűznek, hogy ne égjen..?
Dühöngő áradatnak, hogy kitérjen..?
Mondanád-e a lángnak, hogy kihunyjon..?
S a viharnak, hogy Miattad csituljon..?
Mondanád a fagynak, a szélnek, ne hozzon havat a télnek..?
S a Napnak, ne ragyogjon, lázas elméd megnyugodjon..?
Vándorló lelked ne keressen..?
Szerető szíved ne szeressen..?

Én mondanám..!

Hát mondd Te is a tűznek, hogy ne égjen..!
Dühöngő áradatnak, hogy kitérjen..!
Mondd a lángnak, hogy kihunyjon..!
A viharnak, hogy csituljon..!
Mondd a fagynak, a szélnek, ne hozzon havat a télnek..!
S a Napnak, ne ragyogjon, lázas elméd megnyugodjon..!
Vándorló lelked ne keressen..!

De azt hiába is mondanánk, szerető szívünk ne szeressen.


                                                                      €$@ß@

Jó ilyennek lenni...

Szeretek álmodozni...
Talán azért, mert romantikus vagyok.

Valóra is váltom az álmaimat...
Emiatt, még Én is Őrültnek tartom Magamat.

Nagyon tudok szeretni...
Mert jó szerelmesnek lenni.

Hát ne okozz csalódást...
Mert az elszomorít.

De talpra tudok állni, mert ember vagyok...
S ezt az erőt, nem veheti el Tőlem senki.

                                     €$@ß@

Tengered vagyok...

Hangod vagyok, mi torkodból tör fel...
Édes álmod, mely éjjel átölel.

A legszebb pillanat, mely esténként jön el...
Érzés, mi testeden át a lelked kapuját veri fel.

Orkán, ki elragad s tépett levelekkel takar...
Óvva édes valóságod, de az egekik felkavar.

Dallam, mi zengedezve besurran füledbe...
Szemeiddel táncolva, mámorítón ringat el.

Szívedben taktus, mely dobol-dobol ütemre...
Tengered, mi vadul vagy lágyan, de átölel.

Vagy, csak egy röpke gondolat...
Árnyékod, édes tested megett.

Veled boldog, holtomiglan, holtodiglan...
S nem, mint az álom, mi ébredéskor tovaillan.

                                 €$@ß@

No Comment...

Ne foglalkoztasson az más mit gondol Rólad, vagy hogyan néz Rád...

Hiszen baja csak annak lehet Veled...

Aki magával sincs megelégedve.

                                                          €$@ß@

Az örök szerelem...

Ki vagy Te..?
Talán csak egy Nő..? 

Vagy inkább, A Nő..!

Talán egy barát..?
Egy régi szerelem..?
Talán a múlt..?

Vagy a jövőm...
Az örök szerelem.

Talán egy ismerős arc..?
S van, kinek a legnagyobb ellenség.

Egy komoly érett Nő..!

Vagy csak egy szeleburdi Kislány..?
Mindenkinek mást jelentesz...
S, hogy Nekem mit...?
Talán azt, akit minden kétséget kizárva...

A legjobban szeretek.

Azt, aki fájdalmat okozott, s kinek fájdalmat okoztam.
Azt, aki mindig mellettem volt, van...
Azt, aki szeret, nem szeret... 

Aki Örökké szeretni fog...

                                         €$@ß@

Ne kérdezz... Csak használd..!

Használd a magányt arra, hogy megtanítson az együttélésre...

A háborút, hogy megmutassa a béke értelmét...
A tétlenség unalmát pedig arra...

Legyen ami ráébresszen a kaland fontosságára.

A csöndet, hogy megtanítson a szavak felelősségére...
A fáradságot, hogy megértsd az ébredés értelmét...

A betegséget, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.

A tüzet, hogy a vízről tanítson...
A földet, hogy megértsd a levegő értékét...

S a halált, hogy értékeld az élet fontosságát.

                           €$@ß@

Szabadság...

Igaza van Müller Péternek...

"Senki sem mondhatja meg, kit szerethetünk."

Még saját magam sem utasíthatom magamat...
Mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér...
Ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli magasságban...
Ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek...

De még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.

Lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.

A szeretetnek egyetlen törvénye van.

S azt úgy hívják...

Szabadság.



Szólj...

Szólj, s ajkadra öltöm vágyam...
Felruházom nyelved, szóvirágos ágyban.

Paplant is húzok Reád melegedjen meg benne...
Minden apró szavad, mintha szavam lenne.

Csak szólj, s megfürdök dallamában...
Szólamodba dőlök, mély sóhajjá válva.

Úgy szólok majd vissza, mint kit megforgatnak...
Mézes-mázos hangon igémmé fogadlak.

Hát szólj, s Én mást többé meg sem hallok...
Másnak ajakáról, bármilyen szó csillog.

Csak a Te szavaddal, mondhatom el szebben...
Mit képtelen voltam, ebben az egy versben.

                                €$@ß@

Érezted már szavak érintését..?

Gondolkodtál már azon...

Mi teszi a szavakat varázsszavakká...

Olyanná, amelyek kötnek és oldanak..?

Érezted már szavak érintését...

Amelyek simogatnak, gyógyítanak, vigasztaltnak...
S talajt csúsztatnak a lábad alá..?

Tudom, tapasztaltad már a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását...

S azt is, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe.

Én már tudom, mennyire kell vigyáznom minden kiejtett szavamra.

Hát Te tudod..?

                                              €$@ß@

A hitem, majd megteremtem magamnak Én..!

A való világ nem rím, nem fény, nem forró pillanat...
Mert mindaz ami áll, összeomolhat egy perc alatt.

A könny a munka a kacaj a tudás a vágy a szív az ész, az igazi kincs.
S ha nincs elöttünk cél és remény, a semmibe múló ködbe vész.

Te, aki állítólag ott vagy mindenek felett, ne adj mást, csak reményt...
A hitem, majd  megteremtem magamnak Én..!

                                        €$@ß@

Éppen Te és éppen Én...

Talán véletlen volt mikor összecsengtünk..?
Éppen Te és éppen Én..?

Milliónyi kavics fekszik együtt, mégis árván...
Ott lent a tenger fenekén.

Melyiket sodorja eléd egy hullám a partra..?
S ha arra jársz, a napfény csalfa fénye megcsillan-e rajta..?

Tengernyi víz, homok és kavicstenger...
Mégis, miért tűnik el az ember ebben a szédítő tömegben..?

Árván, magányosan...
Megtaláltan és újra, mindig újra elveszetten...

                                       €$@ß@

Érezheted...

Kedvesem...

A szerelem, számomra nem csak annyit jelent...
Szeretlek és Te viszontszeretsz...

Azt jelenti, a támaszod leszek, akkor is vigyázlak, ha nem kéred…

Szeretlek akkor is amikor szavam, nem simogatva enyhíti sebed...

Hanem gyógyító kenőcsével csípni kénytelenek a kellemetlen sérüléseket.

Szeretlek, amikor inkább magamhoz húználak...
Mégis a szemeidbe nézve kell őszintének lennem.
Szeretlek természetesen, vörös virágszirmok izzásával...

Illatod buja vágyainak mohóságával.

Szeretlek olthatatlan csókjaimmal...
Puhán incselkedő, ajkamra font szenvedélytől izzó válaszoddal.
Szeretlek mindenkor, ha elrévedsz az emlékek fodros medrű taván.
S akkor is, mikor a tó cseppjei feltörnek...

S végigfutnak arcod bársonyán.

Szeretlek, ha csendre intesz, s néma fájdalmad tűrnöm muszáj...
Mert úgy szeretlek, ott, akkor, vágyaim oly módján...

Amelyből érezheted ,Tőled csak a halál választhat el csupán.

                                          €$@ß@