Az élet egy vonattal való utazás…

Az élet olyan, mint egy utazás a vonattal:
Felülünk és leszállunk gyakran, léteznek balesetek, kellemes meglepetések egyes megállókban és nagyon szomorúak másokban.
Mikor megszületünk és felülünk a vonatra, találkozunk emberekkel, akikről azt hisszük, hogy elkísérnek az egész kirándulásunkra: a szüleink.
Sajnos az igazság más.
Ők leszállnak egy megállóban és otthagynak minket a szeretetük és a ragaszkodásuk nélkül, a barátságuk és a társaságuk nélkül.
Igaz, hogy a vonatba felülnek más személyek, akik egy fontos szerepet foglalnak majd el a utazásunkban.
Ők a testvéreink, barátaink és azok a csodálatos emberek, akiket szeretünk.
Ezek közül egyes személyek, akik felülnek a vonatra, úgy nézik az utazást, mint egy rövid sétát.
Mások csak szomorúságot találnak az utazás alatt.
És vannak olyanok is a vonatban, akik mindig jelen vannak és készek segítséget nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rájuk.

Egyesek leszállás után hagynak egy örök vágyat...

Egyesek felülnek, leszállnak, és mi alig vesszük észre őket.
Csodálkozunk azon, ha egyes utasok, akiket mi a legjobban szerettünk, átülnek egy más kocsiba és egyedül hagynak minket az utazásunk ezen szakaszán.
Természetesen mi nem hagyjuk magunkat és törekedünk, hogy megtaláljuk őket, és furakodunk abba a kocsiba ahol ők vannak.

Sajnos néha nem tudunk leülni melléjük, mert a mellettük lévő hely már foglalt.

Nem tehetünk semmit, ilyen az utazás:
Tele kihívásokkal, álmokkal, fantáziával, reménnyel és szakítással... de visszafordulás nélkül.
Tehát, az utazást a lehető legjobb módon kell megtegyük.
Törekednünk kell, hogy megértsük egymást azokkal, akikkel utazunk, és hogy keressük azt, ami a legjobb mindenkiben...
Hogy jusson eszünkbe, hogy az utazásunk bármely szakaszán létezhet egy útitárs, aki habozik, és akinek több mint valószínű szüksége van a mi megértésünkre.

És mi sokszor inogni fogunk, és lesz valaki, aki megért minket.

Az utazás titka az, hogy nem tudjuk, hogy mikor szállunk ki véglegesen a vonatból, és azt sem tudjuk, hogy mikor szállnak ki azok, akik mellettünk utaznak, még azt sem tudjuk, aki mellettünk ül.
Remélem, hogy körül leszek fogva kedvességgel, mikor véglegesen kiszállok a vonatból.....

De, csak remélem ezt.

Az elválás egyes személyektől, akikkel találkoztam fájdalmas lesz.
Szomorúan hagyom ott azokat, akik kedvesek voltak előttem.
De remélem, hogy egyszer, fog jönni a végállomás, és úgy érzem, hogy fogom látni őket jönni, olyan csomagokkal, amelyek még nem voltak akkor, mikor felültek a vonatra.
Ami boldoggá tesz, az az a tudat, hogy én is aktívan részt vettem az ők csomagjaik szaporításában és ezek értékének növelésében.
Kedves barátaim, törekedjünk azon, hogy egy jó utazásunk legyen és hogy a végén tudjuk azt mondani, hogy megérte a fáradozást.
Próbáljuk meg, hogy kiszállásunk után, egy olyan üres helyet hagyjunk, mely vágyat, és szép emlékeket jelent azoknak, akik tovább utaznak


Azoknak, akik részesei az én utazásomnak, kívánok kellemes utazást!

„Sohase mond hogy vége, csak annyit, hogy ennyi megérte!”