A csók után, az édes bágyadásban,
Míg eltörődve nyugszik kedvesed
S félig-nyílt ajkán oly titkos varázs van
S kék árny borong a hunyt szemek felett,
S a barna légen átaranylik bőre
S bomlott sötét haj mint lugas takar
S mit hátrahajtott lusta pihenőre,
Opálosan fehérlik át a kar,
Mikor, mint záporból üdült mezőkre
Vihar után, szívedre ült a csend
S a gondolat száll messze hűs tetőkre
S halk sóhajod is már utána ment,
A percben, melyben annyi bús varázs van,
Mikor kihunyt a ragyogás szemedből,
A csók után, az édes bágyadásban
Gondolkoztál-e már a szerelemről?
Lelkedben, nyári alkonyég alatt,
Mint bodzaillat száll a gondolat.
A lenge szél játékot űz vele...
Ó kertek, rétek, erdők fűszere!
Ó hány szeszélyes formát ölt, míg feljő
Lelked egén a múló illatfelhő!
Más illatok! Más vágyak! Ó ha lelne
Új frissülést új alakon az elme!
Más szellő, mely más kertekre lehelne!
Más szerelem! A virágok szerelme!
A virágok szerelme! Nyári reggel
Ébredni vágyón ébredő szelekkel,
Szeretni csak, nem tudva kit, se merre,
Rakott, virágos ágaink emelve,
Új hímporral kinyitni forró délbe
S belélehelni ájulón a szélbe!
Vagy zümmögő darázsnak adni által:
Ringassa döngő altató-dalával,
Erdő lehén kóborgó vágyunk sírjon
S felejtse ott egy sose látott szirmon!
Ó rétek álma! Erdők boldog éje!
Ó napsütötte fenyves szenvedélye!
Gyantás legén lesustorgó fényzápor!
Aranyfelhőkben lebbenő virágpor!
Égni a nyárral, nem gondolva télre,
Szeretni csak és rábízni a szélre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése