Nesze nekünk Boldog Új Év...

Furcsa dolgokat művel a sors néha velünk.

Élünk, érzünk, szerelmesek leszünk,
néha Őrülten szerelmesek.

El kezdünk hinni, nem csak a mában, de már a holnapban is.

Mindennél jobban.

Megbízunk egymásban, még akkor is, ha csalódtunk már a másikban...De, Eleget?

De továbbra is adunk magunknak egy második, harmadik….Sokadik esélyt.

De meddig?
Fogalmam sincs róla!
Meddig…
Minek kell történnie, mi az, ami észhez térít egy embert.
Mikor nyílik ki végre a szeme.
Nevezetesen most rólam van szó.
Hányszor mondták már.
Ébredjek már fel, Csipke Rózsika álmomból, ennél Én értékesebb vagyok.
Sokáig Én is ezt hittem, ma már nem.
Volt egy családom.
Talán megint van.

Néha már tényleg azt hiszem, orvoshoz kell fordulnom.

De nem csak nekem!
Hanem annak is, aki képes egy ember érzelmeivel úgy játszani, mint macska a pamutgombolyaggal.

Mind ezt meggondolatlanul.

Mivel érdemeltem ki?
Mit tettem előző életemben, hogy így büntet érte a sors.
Mert valamit biztosan elkövettem…
De mit?

Miért tart még mindig életben, pedig bőven tettem már lépéseket az ellenkezőjére.

És mégis, minden nap felébredek, felrakom undorító állarcomat, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Szemébe hazudok a világnak, hogy igen, minden a legnagyobb rendben van, körülöttem.

Pedig már régen nem…

Jó lenne végre túl lenni, mindenen...
Mert egyre lejjebb csúszok, és egy idő után nem lesz senki, aki vissza tudjon húzni.
Mi az, hogy a sorsomról mások akarnak úgy dönteni, hogy engem még beleszólni sem hagynak.
Mindössze egy személyemet érintő, kibaszott ellenszenv miatt.
Furcsa a két Nő, el tudta viselni egymást, Mi, nem...

Magyarázatot nem adnak, csak magyarázkodnak.

A kettő, nem ugyan az…
Ez indította el ezt a feleslegesen gerjesztett lavinát, amin megint átmentem…
Én meg hittem, kettőnk horoszkópjának.

Nesze nekünk Boldog Új Év…



                                                      €$@ß@