Kaktusz...

Tudod, arra gondoltam...
Milyen különös, milyen kiszámíthatatlan az élet.

Az igazán nagy dolgok, váratlanul jönnek az ember életében.

Meghal valaki, a fájdalom mérhetetlen...
A vesztes, vigasztalhatatlan.
És akkor...
Mintegy ellensúlyozásul...

Ugyan ott, megdobban egy új élet.

Megjelenik a könnyek közt a mosoly...
Vagy, máskor, valaki egyedül van...
Úgy érzi, mindenki elhagyta...
Mindnyájan magára hagyták...
Mindnyájan, akiket szeretett.
Ami volt, már csak volt, elmúlt, a végére pont került...
Egy szál maga maradt a világban.

Azt gondolná, neki már nincs is tovább...

Nem néz semerre, lehajtott fejjel jár az úton.
Vele már nem jöhet szembe senki...
Akiért érdemes lenne felnézni.
Akkor összeütközik egy másik...
Egy másik lehajtott fejűvel.

Egy idegennel, aki mégis megszépíti az életét.

Mintha csak azért hagyták volna el...
Lehetőség legyen a találkozásra.

Kiszámíthatatlan az élet...

Néha, még megkövesedett fájdalmat is old.

Egy kőből kinőtt kisvirág.

                                                  €$@ß@