2010. március 12., péntek

Emlékszel?




Azt mondtad, az idő minden sebet begyógyít...

Én nem hittem Neked.
Pedig gyógyít, tényleg begyógyítja a régi sebeket.
Csak azt nem mondtad...

Az idő magában új sebeket hordoz...

Sebek jönnek...
Sebek gyógyulnak...

Miközben a szeretet építkezik...

Mint a fa.
Olyan a szeretet, önmagát, önmagából építi fel.
Száraz levelei elhullnak...
S belőlük idővel, csodás termőföldje lesz szülőjének...
A fának.

A szerelem is önmagát építi...

Az idő múlásával nem csökken...
Az idő múlásával megerősödik...

Sebezhetetlenné válik.

Ha vele röppen az ember pillanatból a pillanatba...
Miközben vastag falat épít magának, magából...
Minden szeretetben töltött pillanat...

Egy újabb tégla a szeretet falán.

Ami nem bezár...
Ami átölel.

Tűz, ami önmagát táplálja...

Tűz, ami melegít...

Tűz, ami nem hűl ki...

Tűz, ami nem rombol...

Tűz, ami hegyeket mozdít.

                        €$@ß@

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése