Azt mondtad, az idő minden sebet begyógyít...
Én nem hittem Neked.
Pedig gyógyít, tényleg begyógyítja a régi sebeket.
Csak azt nem mondtad...
Az idő magában új sebeket hordoz...
Sebek jönnek...
Sebek gyógyulnak...
Miközben a szeretet építkezik...
Mint a fa.
Olyan a szeretet, önmagát, önmagából építi fel.
Száraz levelei elhullnak...
S belőlük idővel, csodás termőföldje lesz szülőjének...
A fának.
A szerelem is önmagát építi...
Az idő múlásával nem csökken...
Az idő múlásával megerősödik...
Sebezhetetlenné válik.
Ha vele röppen az ember pillanatból a pillanatba...
Miközben vastag falat épít magának, magából...
Minden szeretetben töltött pillanat...
Egy újabb tégla a szeretet falán.
Ami nem bezár...
Ami átölel.
Tűz, ami önmagát táplálja...
Tűz, ami melegít...
Tűz, ami nem hűl ki...
Tűz, ami nem rombol...
Tűz, ami hegyeket mozdít.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése