Szép lesz a világ...
Az emberek is kedvesebbek...
S Mi magunk is elkezdünk ragyogni.
Azzal sem törődünk már...
Mit szólnak hozzá a többiek.
Tudjuk, hogy a véleményük szerint...
Mi nem vagyunk normálisak, de mit számít?
Ráébredtünk...
Csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek...
Hisz a normát megszabó többség boldogtalan.
Boldogan vagyunk abnormálisak.
Szárnyalunk.
Valóságosak lettünk.
Annak látjuk a Világot, a másikat, magunkat, ami és aki...
A szeretet áradásának, és olyannak, amilyen.
Gyönyörű titkokkal terhesnek.
Elkülönültségünk megszűnik...
A didergő magány szertefoszlik...
Az ego határai eltűnnek, és megéljük az egység csodáját.
Nemcsak szerelmesek lettünk...
Hanem valóságosan szeretünk.
E kegyelmi pillanatban még azzal sem törődünk...
Hogy a másikat is megérintette-e a mi létünk csodája.
Viszonzásvárás nélkül áradunk.
A szeretet képessé tesz rácsodálkozni...
A másikban rejtőző végtelen szépségre és mélységre.
A szeretet nem beskatulyáz, hanem szárnyakat ad.
Szépnek látja a másikat, és ezzel erőt is ad neki...
Hogy a benne rejlő szépséget a felszínre hozza.
Ellenállhatatlan varázs van abban...
Ha másnak a lelkében a magunkéval találkozunk.
Mert akit igazán és mélyen szeretünk...
Azt rongyos papucsban is szeretjük...
Meg elrongyolódott lélekkel is.
Sőt, ha szakadozik a lelke, épp mi foltozzuk be...
Férfitársaim óriásit tévedtek, amikor azt hiszitek...
Hogy az öregedés okozza a szerelem hiányát...
Valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.
Ezért is tudom, Én mindig fiatal maradok...
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése