Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik.
Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar...
Akkor tudatos munkával azzá kell tenni.
Maga az idő nem teszi azzá...
Segíteni kell neki.
Mert csak a testnek van ideje...
A léleknek nincs.
Lassan kilenc hónapja küzdök egy álomért...
Ami hol távolabb, hol közelebb, egyre közelebb kerül hozzám...
De soha nem adom fel, hogy elérjem...
Miközben gondolataimat összeszedve, írom ezeket a sorokat...
Ahogy visszaolvasom újra és újra, libabőrös leszek tőle.
Mert, most Hozzám szólnak ezek a sorok...
Néha arra is szükségem van...
Hogy ne csak Én öntsek másba lelket, erőt, kitartást...
Velem is tegye meg, végre valaki.
S ha máshogy nem megy...
Megteszem majd Én...
Bennem is meghalt valaki...
De már érzem a megszületett Új Énemet.
Még gyenge és védtelen...
Könnyen sebezhető.
De érezhető.
Akik régebb óta ismernek, megdöbbenéssel néznek Rám..
Nem úgy, mint Új Barátaim...
De mindenki érzi.
Napról napra erősebb bennem.
Sokat küzdők, hogy egyszer megérjen arra...
Hogy csak Ő éljen tovább bennem, az előző Énem nélkül.
Most még néha visszatér a régi, önző és megsértett €$@ß@...
De az Új nagyon erős lesz...
S nagyon vágyom rá, hogy megismertessem Őt a világgal.
A lényeg mégis az nyugodt és boldog vagyok így...
S tudom, a hozzám közel álló emberek is így éreznek...
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése