Mikor az álmom, valósággá válhat...

Az emberek, alvás közben a legszebbek.

Igen!
Ezt már évekkel ezelőtt megállapítottam.
Hisz, ha belegondolunk, ebben a rohanó világban...

Szinte csak az éjszakákon lehetünk nyugodtak.

Olyankor nincs mi megzavarjon bennünket...
Nem kell törődnünk mások, és saját problémáinkkal.
Arcvonásaink kisimulnak, és pihenünk, tartalmasan, békésen.

Álmaink világában jószerivel bármit megtehetünk...

Amire csak vágyunk.
Gyermekként lehetünk űrhajósok, tűzoltók, lovagok...
Vagy tán szépséges királylányok.
Később, kamaszként jönnek az eltitkolt, szégyellt...

De mégis boldog "nedves álmok".

Felnőttként munkahelyi sikerekről...
Boldog családi körről álmodunk.
Öregkorban pedig kellemes nosztalgiával gondolunk vissza...
Fiatalabb korunkra.
Ám ezek a percek múlandóak...
Mert az élet körforgása egy pillanatig sem áll meg...
S az éjszaka után jön a reggel.
Ó az az átkozott!

Hogy nem bírt volna még várni!

Legalább pár percet!
Olyan szép volt az álmom!
S újra jönnek a gondok, s a feszültség.
Mindig ugyanez van.
Nap mint nap szembesülünk problémáinkkal...

Epekedve várjuk, hogy újra eljöjjön az éj...

S álomra hajthassuk fejünket.
Hát akkor miért!?
Miért kell ezt így?
Jó ez nekünk?
Kell a stressz?
A feszültség?
A gondok?
Hát nem!
Miért nem próbálunk meg ébren álmodni?

Legalább 5 percre kikapcsolni, és nem törődni semmivel.

Pedig olyan sokat javítana a nehéz hétköznapokon.
Persze, mindenki megtalálja azt a cseppnyi boldogságot...
Ami átsegíti Őt bármilyen nehézségen.
Kinek mi az?
Ez emberenként változik.

Csak a magam nevében nyilatkozhatok...

De elárulom, engem az tenne boldoggá...
Ha reggelente, Mellette ébredhetnék...
S a beszűrődő halvány fényben láthatnám az arcát...
S hallhatnám a lélegzetvételének halk neszét.

Ha szeretnék pár boldog pillanatot a szürke hétköznapokban...

Csak erre gondolok!

S várom a pillanatot, amikor az álmom, valósággá válhat...

                                                       €$@ß@