A szerelem, az igaz szerelem...

Kérded, mi az a szerelem...

S azt hiszed Királynőm, most kéjes titkokat mesélek...

S Te élvezettel hallgatod.
Gondoltad, szívről, vágyról...

Sok apró pajzánságról lebbentem fel, vörös titok selymét?

Hogy édes csókról, titkos bókról mesélek neked?
Hogy megmutatom, mint remeg lábad majd...
Mint reszket a szó, ha hozzá szólsz?
Hogy ezer rózsát markoló...

Izgatott izzadó tenyérről suttogok neked?

Ó, Királynőm!

A szerelem, az igaz szerelem fáj, mikor Vele vagy...

De nem lehet, hogy átöleljen, sőt!
Benned legyenek pőre gondolatai...

S ha nincs veled, kit szeretsz...

Csak forogsz, meg topogsz...
S locsogsz, motyogsz és szorongsz...
Két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből...
Ordítanál, sikítanál a világba...

S ha kinevetnek, nem szégyelled, de fáj...

Na, ez a szerelem!
Hogy ha nincs veled, ha a valahol máshol van...

Nem alszol, nyitott szemmel kergeted álmaid...

Míg várod, téped virágnak szirmait...

Ágyadban keresed árnyát, illatát...

Édes izzadtságszagát, sóhaját.
Igen sóhaját lesed, hallod hangját...
Ha nyikordul a szék, hol nemrég Ő ült...
S szellő lebbenti az ablak fátylát...
Közben számolod az ócska perceket...

Mit büntetésül szabott ki rád a szerelem.

S tűröd, ha aláz, és tűröd, még ha ki is ver a láz...
De megbocsátod neki, hogy Te is vagy...
S az agy, kis massza a fejedben...
Zsong, bong, és nem érdekel...

Ha kérdezel, és választ arra nem kapsz...

Csak vársz, csak jársz körbe, dühöngve magadra...
Hogy megint megbántottad...
Mert megkérdezted tőle...
Szeretsz?
S válaszul kapod...

Miért akarod tudni?

S Te zavartan nézel rá...
Nem érted, hisz nincs fontosabb kérdésed...
Az is, az igaz szerelem jele...
Ha mást tesz, és nem úgy, mint képzeled...
S Te nem tudsz szólni...
Inkább Vele teszed a rosszat, mert érzed...

Csak Vele, de nem nélküle...

Élete a Te Életed...

S Életed Nélküle nem Élheted...

Mert ennyire szereted...
S bármit mondhat, csak igaz lehet...

Még a  lehetetlen sem lehet...

S bármit tesz is, az úgy a jó...
Mert áruló Belőled nem lehet!
Az egy Igaz szerelem, ha úgy gyűlölöd, mint senki mást...
S ha megkérdi...
Miért?

Nem érted, csak öleled, és szidod, hogy megint ölelhesd...

Ölni tudnál Érte...

Ha bántják, neked fáj...

Sírsz, ha sír, és nevetsz együgyű viccein...
Számodra egyre szebb, mert neki...
Azok a ráncok, azok az őszülő szálak...

A legszebben állnak...

S beteg, szenvedő testét öleled, megfésülöd...
Ágyba viszed az ebédet, s ha kell, megeteted...
A gondok, ha beborítanak...
S megkopott, üres szó a szerelem...
Ha már mást szeret...
Hát elengeded, mert tudod...
Kezét meg nem kötheted...

Úgy szereted, hogy szabadságát el nem veheted...

S ha Te mennél el, nyugtod nem leled...
Nem lesz nyugodt perced, csak Ő...
Kit gondolatban ölelsz, csak Vele érzed...

Hogy nem vagy egyedül...

Ha jó, ha rossz fikarcnyi életed...

Igen, ez a szerelem, az igaz...

S bármi történik, Ő a vigasz.
Jutalmad megkapod, ha akarod...

Lehozhatod végre választott csillagod...

S a meleg, mit csak vele érezhetsz...
Az a jutalom, mit élvezhetsz...

A csók, a test, érintés, kéj, szédülés...

Ez mind a Tiéd lehet, mert szeret, és Te is szereted...

Igen szereted, és Ő is szeret.

Ez a szerelem, az igaz, kegyetlen szerelem...

S tudd, ezt érzem Én, ez mi átjárja testemet, lelkemet...

                                         €$@ß@