Talán, lehet sokféleképpen szeretni...
Féltőn, irigyen aggodalmasan, önzőn, nagyvonalúan...
Kegyetlenül, fájdalmasan békésen, lázadón és elfogadón.
Nem tudom...
Én, csak szeretni tudok...
Szárnyakat adok, s magammal ragadlak a messzeségbe...
Hullámok hátán, tovaragadlak az önző világ zajától...
Rohanó üstökös életed, csillagfénnyé szelídítem...
A fenyvesek suttogásán andalítom szívedet...
S lelked nyugtalan tüzét melengető parázzsá csitítom...
Sólyomszárnyakon repítelek, csendes lankák ölére...
Lepkeszárnyakon ringatlak, álmatag tavak partján...
Nem kérdezem, merre jártál, ha hozzám érkezel...
S nem kérdem, merre mész, ha távozol.
Szeretlek...
Ahogyan a föld sem kérdez...
Csak megnyitja termékeny ölét a búzaszemeknek.
A patak sem kérdez, csak halk csobbanással, oltja szomjad.
A nap sem kérdez, csak hangtalan ragyogással, melegíti lelkedet.
Nem építek várat köréd, szerelmem márványköveiből...
S nem bilincsed, hanem felszabadítód akarok lenni...
Halkan ölelő Társad, mint a tölgyeké a borostyán.
Ha azt kérem, szeress, azt kérem légy szabad.
Ha azt mondom, szeretlek, azt mondom, szabad vagyok.
Én, csak úgy tudok szeretni...
Ahogy a puszták ménese, vágtat a szélben...
Szabadon boldogan gátak nélkül.
Én, csak úgy tudok szeretni...
Mint a rózsák szirmai a nyári szellőben...
Magamhoz ölelve, s Veled táncra perdülve.
Csak úgy tudok szeretni...
Vijjogva, szárny csattogva, mint a sas madarak a büszke bérceken.
Szembeszegülve a kaján világgal...
Szeretni harcos lázadással, vállam válladnak feszítve.
Szeretlek...
Ahogy fehér éjszakákon egymásba borulnak...
A nyírfák karcsú törzsei.
Ahogyan mélyzöld tavak, őrzik hallgatag mélyüket...
Szeretni mohón, ahogyan a hullámok ölelik a sziklaszirteket.
Csak úgy tudok szeretni...
Hogy a sivatag harmatcseppjeit adom tenyeremből Neked.
Madárfüttyös hajnalok álmait csókolom a szádra...
Én, csak így tudok szeretni...
Vad zabolátlan csendes nyugalommal...
Lágy suhogással, édes öleléssel.
Egyszerű szerelmes szívvel.
Olyan Csabásan...
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése