Ha szeretsz engem, ezt akarod...

Ha szeretsz Engem, akkor ne engedj el...

Akkor fogd a kezem, hajtsd a fejed a mellkasomra...
Hallgasd a szívverésem…
S hidd.

Merd hinni, hogy Érted ver!

Én ezt akarom hinni.
Ha szeretsz Engem, akkor állj Elém, nézz a két kék szemembe…

S mondd ki bátran, hogy szeretlek!

Ölelj át, úgy, hogy roppanjanak a csontjaink…
Szoríts erősen…
S ha zokogni kezdek, üvölts velem, ordítsd a fülembe...

Szeretlek!

Rázz meg erősen, akard, hogy nézzek Rád…
Még ha nem is látlak a könnyeimtől.

Téged mindig látnom kell…

Téged mindig tudnom kell…

Magam mellett kell, érezzelek!

A hajad selymét, az illatod, az ajkad csodás ízét…
A szemed meleg, éltető zöldes-barna színét, a szíved szerelmét!

Nem mersz beszélni?

Törj össze egészen, apró szilánkokra, majd söpörj a zsebedbe…
S hordozz úgy, mint anya a gyermekét...
A szíved alatt, a combjaid közt...
Vigyázz Rám, amíg össze nem forraszt a tüzed.

Aztán, már Én vigyázok Rád…

Ha egyszer összetörtél, és mégis élek a karjaid közt…

Akkor, már megszelídítettél…

Csak most oltalmazz Te Engem.

Ne titkold, ha szeretsz!

Látod, Én zokogva kérlek, hogy Te legyél az…
Aki lemossa rólam azt, amit mások raktak Rám.
Én tiszta vagyok, tiszta, csak vegyétek észre!

Csak Te vedd észre!

Mert Te szeretsz igazán...
Ha szeretsz, akkor takarj még a fény elől…

A Tiédnél több világosság úgysem kell nekem.

Fogadj a szívedbe, hogy a szívembe fogadhassalak...

Hogy kacagva ordíthassam beléd az életem...
Hogy sírva öleljelek magamba…
A bőröm alá, a bordáim közé, a szívem mögé.

Ez vagyok Én, csupa szerelem és vágy…

De Te vagy a virág a szív romjain, nem más.

Nincs más.
Nincs bokor, fa, fűszál, csak egyetlen kicsiny bimbó…

Egy fehér szűz, tisztább, mint Én valaha voltam.

S érzem, hogy lassan vörösre festem…
De mosolyognál, ha végül kezedbe adnám, ezért nem bűn.
Ha szeretsz, nem rágalmazol meg.
Nem rágalmazol meg azzal, hogy nem szeretlek.
Ha majd öledben sírok, egészen addig, míg elapad a könnyem…
S szelíden azt tudod mondani…

Semmi baj, szerelmem…

Akkor tudom, hogy otthonom van a karjaid között.
Szilárdabb, mint egy erőd, melegebb, mint egy családi fészek…

S jobban az Enyém, mint a saját vérem.

Ezt akarod?
Ezt?

Én ezt akarom, az utolsó porcikám is ezt akarja.

Remegek érte.
Csak Te ne remegj!
Most ne...

Aztán majd remeghetsz, ha hozzád érek…

Ha egy napon a szerelmem megcsiklandoz…
S Benned is több lesz a vágy…

Annyi, hogy kibuggyan, akkor Velem remegsz majd.

Ezt akarod?

Akard!

Ha szeretsz Engem, ezt akarod...

                                           €$@ß@