A Húsvét a reményről szól…

                

A Húsvét az újrakezdés

Az új élet…

A Húsvét a reményről szól…

Hinnünk kell benne…

Soha senki ne mondhassa…

„Oda a remény.”



             

 

http://www.youtube.com/watch?v=jijY81MadSI

Én...



Még nem tudom...
Mennyi vagy Nekem...
Hallgat még Felőled bennem a lélek...

Mely fátylat von köréd, szerelmesen.

Még nem tudom...
Neked mennyit érek Én...
Jó sorsod hozom..?
Vagy tán...
Magamnak szenvedést..?
Szívednek díszét..?
Még nem tudom...
Mézédes fájdalom indái közt...
Nehéz utat találnom.

Csak azt tudom..!

Társra várt szívem...
S lettél egyszerre...

Az..!

Elvéve tőlem életet s halált...
Visszaadván, egy másféle ragyogást.
Hol egykor...
Bennem erdő volt...
Dúvad, s madárhad...
Még ha porig ég is...

Bennem, otthonod találtad.

S tudom...
Testeden...
Szinte öröktől ismerős a testem...
Fejemnek fészke van kebleden...
S nem szégyellem...

Ha előtted könnyezem.

A megtépett ideg...
E rossz kuvik...
Szemed nyugodt...
Smaragd mécsét megtalálta...

Kicsinyke Úrnőm...

Térdedhez bújva...
Elszunnyadok...

Én...

Az érzékiség kutyája.
Bennem a Fénykirály...
Az örök ember, még hallgat...

Ide írhatnám szép neved...

Nem török feletted pálcát...
S nem Én lesz...
Ki mond majd Rólad ítéletet.

               €$@ß@

Locsoljak..? Vagy megbökjelek..?

    

       

Ma, még nem cseteltem Veled...

 

Locsoljak..?

 

Vagy megbökjelek..?

            



http://www.youtube.com/watch?v=7iNv_ynupR0

Mint minden ünnepünkre...
Úgy a Húsvétra is lehet egy kicsit más szemmel tekinteni...

Változik a világ...

S ha nem is akarjuk mindig tudomásul venni...
De változunk mi is...

Azt mondják...

A Húsvét lényege...
Az emlékezés...
Az álmodozás...
Olyan érzések felszínre hozása...

Amik rejtve vannak a szívünk mélyén.

S felette álnak...
Bármely díszes húsvéti tojásnak...
Vagy csokoládényuszinak.

Lehet, hogy így van...

Azt viszont megtapasztaltam...
A boldogsághoz vezető út mellett...
Nem ugrándoznak pelyhes nyuszikák...

Mert azt mindenkinek magának kell megtalálnia.

                             €$@ß@

A szavak mögött...

 

Szeretlek...

Az egyik legtöbbet használt...
Mégsem elcsépelt szavunk...
De ha egyszer "tiszta szívedből" mondod ki....

Szeretlek...

Az többet fog érni...
Mintha százszor elismételnéd azt, hogy...
"Örökké hű leszek hozzád"...
Ebben az egyetlen...
Őszintén kimondott szavunkban...
S a belőle sugárzó szépségben és érzésben...
Minden hűség benne van.

Mert az érzés kényszerít hűségre.

Örök hűségre.

                           €$@ß@

 

 

 



De az ám...

 

 

 

 

 

A jót, mit néha tettem...

Azt régen elfeledtem.

De azt a pár hibát...

Érezteted életemen át.

 

                                                    €$@ß@

Lélek vagyok...

 

 

 

Mindened magamban hordozom...

Ami a Tied...
Mára' az Enyém is...
Az is marad.
Innen...
S túl a csillagokon...
Mert lélek vagyok...
Végtelen...
Szabad.
Bennem elfértek mind...
Ti is...
Kik rámhajoltatok...
Virágok, fák...
Országom, városom...
A hótól szunnyadozó rét...
A vidámak a szomorúk.
Idézd Velem a hegyek szellemét...
Szegényebb, tőle nem leszek.
Téged is magamban hordozlak...

Ha, nem veszted el a lelkemet.

                    €$@ß@

Hol a vágy robajlik...

 

 

 

 

 

 

Oly jó volna már...

 

Önmagamnak élni...

 

Nem csüngeni árván...

Reményteli vágyon...

Tiszavirágként...

Csak egy percnyi örömért...

Epedve selymes levélágyon.

Szökni nagy titokban...

Oda, hol díszbe öltözik a táj...

Hol a vágy robajlik...

Egyre élesebben...

Mígnem szívünk mélyén...

Saját utat váj.

Élni végre...

Végre víg feledten...

Hisz megkopunk...

Sorsunk leterít.

Legalább addig...

Addig csak mi ketten.

Éljünk...

 

A magunk törvénye szerint.

 

 

                                   €$@ß@

 

 

 

 



Mondd...

 

 

 

 

Mondd...

Áldás e vagy átok...
Ennyire szeretnem..?

Megbocsájtod e...
Mert lelked gyöngykagylóba zártam..?

Bűnnek vallod e...
Érzésem titkait, sosem palástolom..?

S lobbanó szenvedélyem...
Kék szememben látnod..?
Mondd...
Tisztán hallod e...
Lelkedben dallamom..?
Mely éjszakákon át...

Szívednek lágy muzsikát játszott...

S a kimondott szavaim...
Mint apró mécsesek...

A szerelmem hevétől kaptak...
Öröktüzű lángot.
Szeretlek akkor is...

Gondolatban ölelve...

Ha nem érinthet kezem...
A megvetetlen ágyon.

Helyettem, csak a hópihék...
Simogatják arcod...

Ahogy elmélázva olvasod...

E könnyes vallomásom.

                          €$@ß@

 

Jártál bennem - Jártam benned...

 

 

Kedvesem...
 
Megismerni csak akkor tudsz...
Ha részt veszel Bennem...
S belülről élsz meg.
Ha nem csak látsz és tudsz Rólam...

De érzel is...

Ha nem féled minden idegszáladdal megtapasztalni...
Milyen Én-nek lenned.
Ezt viszont nem lehet kívülről...
Csakis belülről.
 
Tudod Kicsim...
 
A megismerés...
A Jártál bennem - Jártam benned kölcsönös élménye.
Amikor megismered a titkos utcáimat...
Lelkem és testem rezdüléseit...
Érzékenységem...
Magányom...
Vadságom...
Félelmem.

Azt, hogy merek-e szeretni egyáltalán.

Tudok-e adni, s elfogadni...?
Ez, csakis így derülhet ki...
Mert amit adok, azt magamból adom.
A titkaim adom...
Amit féltve, rejtve őrzök...

S amit boldogan elfogadok Tőled is.

                        €$@ß@

 

 



Csak tudni, hogy vagy...

 

 

Néha, akit a legjobban szeretünk...

Úgy suhan el mellettünk az életben...
Mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna.
Te jobbra robogsz...
Ő balra.

Éppen csak integettek egymásnak...

Dobogó szívvel.
Jó reggelt...
Szia..!
Szia..!
Vagy Még..?
Én is vagyok..!
Ég veled...
Mikor találkozunk..?
De a választ, már nem hallod.
Élsz tovább egy olyan világban...

Ahol nem a szíved rendezi az emberi kapcsolataidat.

Ez valahol nem is baj.
Az igazi szeretet olyan, mint az atomenergia.
Nem lehet a közelében élni, és veszélyes, ha felszabadul.

A mi életünk szerényebb erőkre van berendezve.

Testmelegre...
Megértésre...
Jóságra, türelemre, érintésre, mosolyra...
Elfogadásra...
Barátságra...
Megbocsátásra...
Szövetségre...
Toleranciára.
Ez néha kevés, tudom, nagyon is kevés...
Mégis talán a legtöbb, amivel élni tudunk még.

Mert a valódi szeretet meghaladja a harminchat fokos testmeleget...

Elégeti emberi viszonyainkat.
Tényleg jó példa erre az atomenergia.
Minden piciny atom magjában benne van.
De valami végtelen bölcsesség révén, nem szabadul fel.
Ott él elrejtve, lekötve, lefokozva, leszigetelve.
S ezt a kozmikus energiát...
A tenyerünkbe vehetjük.
Megtapinthatjuk, zsebre tehetjük, láthatjuk, szagolhatjuk.
Nem is tudjuk, hogy egy széndarabban...
Vagy egy érckristályban olyan erők feszülnek...
Melyekkel egy egész várost hővé, fénnyé lehetne robbantani.
Az anyaggá sűrűsödött energia titka ez.
Ott szunnyad mindenben...
S csak egy szerény kis részét adja ki erejének, ha mondjuk elégeted.
Ugyanilyen titok...

Amikor a szeretet kozmikus ereje lefokozódik...

S földi szeretetté alakul át.
Majd lesz belőle emberszeretet...
Anyai szeretet, baráti szeretet, családszeretet...
Barátság, vonzalom, gyengédség, szimpátia, együttérzés...
Lesz belőle szelíd sugárzás, ahogy néha nevezzük a szív melege.

De lelkünk atommagjában kozmikus erők feszülnek.

S ahogy az egész teremtést...
Ez a magenergia és az elektromos és magnetikus erők játéka szüli...
S a látható, tapasztalható anyagvilág nem más...
Mint megfagyott energia...
Úgy a szeretet is hűvösebb, lefokozottabb és élhetőbb...
Ha földi életünkben megvalósul.

S ez így van jól.

Harminchat fokos "láznál" többet nem bír el az emberi szervezet.

Egy világ hasad szét ott, ahol a szigetelésen átüt az Igazi Szeretet.

Rómeó megtalálja ugyan örök szerelmét, Júliát...
S közöttük eltéphetetlen vonzalom szövődik...
Szinte emberfeletti szerelem-energiából...
Lényük felizzik és egymásba forr.
Csakhogy körülöttük összedől a világ...
Családok, barátok s egy egész városállam sorsa megváltozik.
Sokan meghalnak, s ők is csak egy másik...
Nem földi síkon lehetnek boldogok.
Egy biztos...

Ez a fajta Szeretet, nem múlik el soha.

Mert túl van téren és időn.
Mindegy hol vagy és mikor látlak.

Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek.

Nem kell Veled élnem...
Nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni Téged.
Elég, ha megpillantlak a vonatablakban.
Vagy még annyi se kell.

Csak tudni, hogy vagy.

                                    €$@ß@

 

 

 



Egy másik életben...

 

 

Egyetlen dolog szüntethette volna meg a hiányod fájdalmát…

Ha azt mondtam volna…
Nem szeretlek tovább.
S amikor azt mondtam, vagy írtam…
Az idő gyógyít…

Erre kellett volna gondolnom.

A felejtésedre.
Ez azonban…
Mivel nagyon is szerettelek és szeretlek mind a mai napig…

Számomra nem volt és nem is lesz lehetséges.

Mert a szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyíthatja…
Mikor újra találkozunk azzal, akit szeretünk.

Semmi más.

Jövőre, húsz év múlva…
Vagy…?

Emlékszel még mit is mondtam..?

Egy másik életben.

De végül is mindegy mikor…

A hiány mindaddig él…
Amíg nem látjuk, nem láthatjuk újra meg újra.

Mivel nem a Szerelmünk emléke, hanem a hiánya él Bennünk…

                            €$@ß@

Tudom, hogy tudod...



Háborgó tengerek...
Hullámaid...

Zátonyra futott álmokat sodornak a mélybe.

Idővel...

Porrá válik a remény is...

Akár a csillagos égbolt emléke.

A víz, néha kagylót vet a partra...

Melyben igazgyöngy lakik...

Az Öröm...

Remegő kezekkel magamhoz ölelem...

Bár tudva...
Mire a hajnal első sugara...

Csókot lehelne halovány arcodra...

Úgyis összetöröm.

 

 

                               €$@ß@

 

 

 



Egy újabb kérdőjel...

 

 

 

Az idő sosem rohan el.

Éppen ezért nem is tér vissza.

Minden másodperce....
Ugyan annyi ideig tartott évmilliókkal ezelőtt...
Mint most.
Ebből is látszik...
Van még, ami örök.

Csak Én fáradok el..?

Vagy..?

€$@ß@

Az Igazi Társ...

 

 

Szerinted...

Van értelme küzdeni a szerelemért..?

Mert Én nem csak érzem...
Tudom is...

Nincs..!

Az Igazi Társ...
Önként adta magát.
Egyszerűen csak belépett az életembe...
S ezzel egyidejűleg...

Beengedett a sajátjába is.

                            €$@ß@

 

 

 

 



Ezerszer köszönlek a sorsnak…

 

 

 

 

 

Csípős hideggel köszönt be a március...

Talán még a fűszálak is összébb bújtak.

Köd lepte be a háztetőt…

Onnan lógatva lábát városunkra.

Lassan oszlott a sötétség…

Haloványan derengett…

Kelet felől.

Mert mindig onnan érkezik…

A Fény.

Mikor, pedig végre megláttam…

Lánghaját kavarta a szél.

Rohan felém…

Karomba zárnám…

De Ő…

Szinte bordáim közé fúrta fejét.

Megérkezett..!

A Tavasz…

Az Élet…

A Szerelem.

Midőn ajkait számra zárja…

A fák is meghajlanak léptei előtt.

Nem képzelet…

Valóság ez..!

Nincs rá szó…

Mely méltó…

Leírhatatlan pillanat.

Csodaszép arca, szája íve, csókja íze...

Szíve bennem dobban…

Élek…

Újra élek…

Én.

Most már értem...

Miért is nem bújt elő a Nap…

Ma még.

Hol van az a ragyogás…

Mosolyához képest…

Miként Kedvesem arca ragyogott.

Szeme lángszikrát szórt…

Égette íriszembe a szót…

Szeretlek…

Téged.

Egymás kezét fogva sétáltunk…

S bizony mondom…

Volt járókelő…

Kinek arcára mosolyt csalt…

Látva…

Amint két Őrült…

Csókolózni megállt az úttest közepén…

Mert a járda kicsinek tűnt…

Nem fért el rajta ekkora szenvedély.

Az autó se sietett…

Inkább megállt…

Kacsintva egyet…

Két lökött…

Egy pár..!

Lám…

Megtalálta zsák a foltját.

Bizony, így kell…

Korlátok nélkül szeretni…

Emberek.

Épp csak március van még…

A hideg szél pirosra csípte arcunkon a mosolyt…

Mégis…

Csodaszép tavasz köszönti e napot.

Tudom, hosszú még…

Az út...

Távolinak tűnik a nyár…

Is.

De utunk Együtt…

Majd odaér.

Március...

Legszebb napja a hétnek.

Új tavasz ez…

Miként az ágakon kinyílik lassan az élet…

Úgy nyílik bennünk a vágy…

S borul virágba…

A szerelem.

Ezerszer köszönlek a sorsnak…

Téged…

 

                                          €$@ß@

Napról napra...

 

 

 

 

 

Hiába is próbálnám meggyőzni magam az ellenkezőjéről...

Tisztában vagyok vele..!

 

A szavaim, sosem tudják teljesen visszaadni...

 

Az élethez való hozzáállásom hihetetlen hatását.

Napról napra, egyre jobban meg vagyok győződve arról...

Az élet csak tíz százalékban az...

 

Ami történik...

 

S kilencven százalékban az...

 

Ahogyan reagálok rá..!

 

                                  €$@ß@

 

 



A Teremtés és az Élet templomai...

"Férfi és Nő, hogyan is érthetnék meg egymást…

Amikor mind a kettő mást akar…

A férfi a Nőt, a nő a Férfit."

 

 

 

Ahogy a Nő és Férfi teste is egymás kiegészítésére szorul…

 

Addig a Női és Férfi lélek is csonka, egymáséi nélkül.

 

S természetesen, igaz ez fordítva is.

Míg a Nő, nem ismeri a fényt…

Addig a Férfi, nem ismeri a meleget.

A Nőből hiányzik az igazi teremtő erő…

A Férfiból az igazi életerő.

A Nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik…

Csak azt fogja fel belőle igazán…

Ami benne mozgalmas, elevenpezsgésű, eseményszerű.

 

A teremtés templomát úgy tekinti…

 

Mint egy uzsonnázó hely…

Vagy mint amolyan pletyka sarok.

A Férfi, ha a szaporodás édes játékaiban…

S meleg meghittségbe helyezkedik…

Elhomályosul, elgépiesedik.

 

Az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre.

 

A Nő oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában…

S csak arra figyel, ami szerves összefüggés…

Mint a tenyészet, vagy az enyészet.

A Férfi zártan határoltan evez a mindenségben…

Érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.

Ha a Férfi, olykor átlát egy Nő lelkébe…

 

Vagy a saját Férfi lénye alatt rejtetten létező Nőt figyeli…

 

Látja, hogy e vöröses félhomályban…

Az egymásba mosódó, alaktalan dolgok…

Csíraként forró lüktetésben élnek.

S ha, a Nő előtt feltárul egy Férfi lélek…

 

Vagy az Önmagában rejtett Férfi lénye…

 

Látja, hogy kékesszürke fényben dideregnek a dolgok…

Egymástól elkülönülve, szoborszerűen.

A Nő, ha dolgozik…

 

Munkájába örömét bánatát, egész világát belesugározza.

 

A Férfi, ha dolgozik…

 

Munkájában, minden mást elfüggönyöz előle.

 

A Nő, ha játszik, feloldódik a játszó csoportban…

Nyerni a játszóktól akar.

Míg a Férfi, ráhurkolódik a játék váltakozására…

Nyerni a játékban akar.

A Nő, ha felbont egy narancsot…

S abból pár gerezdet jó szívvel feléd nyújt…

 

Szinte önmagát bontja fel.

 

Saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami Belőle, Téged illet.

A Férfi, ha jó szívvel, étellel kínál…

 

Örül, hogy Neked is adhat abból, ami az Övé.

 

A Nő a szeretett Férfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével.

A Férfi a szeretett Nőt, saját lényéhez akarja fűzni…

Minél szorosabban.

A Nő a szerelemben életének mámorára…

 

A teljesülését keresi.

 

A Férfi a szerelemben a mámorzárt…

 

A folyton fokozódó Egészét keresi.

 

Nő és Férfi igénye nem fedi egymást…

Épp ezért, a Nő kiegészítője…

Nem a Teremtő Férfi…

 

Hanem az Oroszlán.

 

Aki folyton sürög és a Nőt magával sodorja…

Újra meg újra elkápráztatja.

Míg ez a kettős röpködés, végül családi biztonsággá higgad.

S a Férfi kiegészítője nem az Éltető Nő…

Hanem az a bűbájos…

Aki a Férfi érzékeit fel tudja pezsdíteni…

 

S ezen keresztül egész lényét lelkesedésbe ragadni.

 

S ráadásul át tudja venni…

Az Férfi meggyőződéseit, kedvteléseit, terveit.

Mint, hogy a Nő ritkán találja meg egy személyben…

Az Oroszlánt és a Családfőt…

S a Férfi a Bűbájost és Alkalmazkodót…

 

Innen a sok csalódás.

 

A Férfi lénye kemény mag…

A Nő lénye csupa vonatkozás.

A családi, vagyoni és egyéb körülmény a Férfinál…

 

Életének formálója.

 

A Nőnél…

 

Maga az élet.

 

Egy Férfit akkor ismerhetsz meg igazán…

Ha körülményeitől mentesen, magába véve vizsgálod…

Egy Nőt akkor…

Ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra veszed.

Ha egy Nő regényében az „Ideális Férfi” szerepel…

Nagy nőhódító, tökéletes családfő, bátor és határozott cselekvő…

Bármihez kiváló tehetsége van.

De nem tudjuk, a sok kiválóság hol fér el benne.

Mert lénye nem több…

 

Mint egy felöltöztetett férfiarcú próbababa a ruhaüzlet kirakatában. 

 

S a Férfi regényében szereplő „Ideális Nő”…

Csupa rózsaszín finomság és arany okosság…

De egyetlen igazi vonatkozása, hogy…

Tűzön-vizet át szerelmes a Férfi hősbe.

 

Akivel önkéntelenül azonosítja magát ezen iromány Írója is…

 

S talán Te kedves Olvasóm is.

Oly talajtalanul libeg a világában…

 

Mint a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái.

 

Ezek után kérdem Én…

 

Melyik ér többet, a Nő, vagy a Férfi..?

 

De ne is próbálj választ találni e kérdésemre, mert…

 

Mindegy..!

 

Bármelyik elérheti a legvégsőt…

 

A teljességet.

 

De mindegyik más módon.

Míg a Férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé…

Addig a Nő, mint egy puha melegség száll a végső puha, meleg fészekbe.

 

                                                   €$@ß@