Ki van ez találva...

Mert...

Soha nem a bőr égeti meg a tűz lángját...
S nem a hát veri a bot szárát...
Nem a szerelem fáj a szívedtől...
Nem a végzet a kezdettől...
Nem a háj égeti az embert...
Nem a part mossa el a tengert...
Bár gyanús minden még néha...
De a helyére kerül.

Mert...

Soha nem a sör csapolja meg a pultos lányt...
S nem a jegy veszi a turistát...
Nem a postást cipeli a táskája...
S nem ő kerül a ládába...
Nem a halott ássa el az élőt...
Nem a nap rejti el a felhőt...
S végül kiderül mindig...
S te is érzed…

Azt, hogy...

Ki van találva az eleje, a vége...
Minden úgy a jó, ahogy van mert...
Soha nem véletlen a híd ott, ahol van folyó...
Soha nem véletlenül lépsz félre... 
Nem véletlenül születsz...
S nem...
Véletlenül kerül pont az a pultra...
Amiért fizetsz..!

Mert...

Soha nem a fegyver süti el a bankrablót...
Nem a fejed a hangszórót...
Nem a fal vakolja be a kőművest...
S mindig a gyengébb veszt...
Nem a film rendezi az embert...
Nem a drog terjeszt dealert...
Bár gyanús minden még néha...
De a helyére kerül...

Mert...

Soha nem az ajtó nyitja a kulcsot meg...
Nincs bélyeg ami gyűjtőt vesz...
Nem a gyűrű húzza az ujjat fel...
Nem a pénz szórja az embert el...
Nem az áldozat szedi a járványt...
Nem az út szeli a járgányt...
S végül kiderül mindi...
S te is érzed...

Azt, hogy...

Ki van találva az eleje, a vége...
Minden úgy a jó, ahogy van mert...
Soha nem véletlen a híd ott, ahol van folyó...
Soha nem véletlenül lépsz félre... 
Nem véletlenül születsz...
S nem véletlenül kerül pont az a pultra...
Amiért fizetsz..!

Az ember jobb ha néha észre veszi magát...
A baj fölött ez a híd. 
Az erdő akkor van...
Ha a bárány veri magát... 
Hogy spártai a világ... 
Farkast kiált, és demokráciát...
Panaszt is emelhet ha kedve van…
Mert ő a ragadozókkal jóban van. 
De ez ma viccnek is rossz...
Jobb hogy ha elfogadja magát...
Mindennek oka van...
Ez, tökéletes világ…

Ki van találva az eleje, a vége...
Minden úgy a jó, ahogy van...
Mert...
Soha nem véletlen a híd ott, ahol van folyó...
Soha nem, véletlenül lépsz félre... 
Nem, véletlenül születsz...
S nem, véletlenül kerül pont az a pultra...

Amiért fizetsz..!

https://www.youtube.com/watch?v=l8M0nPd2a2I

Legenda a teremtésről... A Nő teremtéséről...

 

Amit mondok, nem ma történt, sok millió év előtt…
Elmesélem, hogy az Isten…

 

Valamikor réges-régen, hogy teremtette a nőt.

 

E legenda őse hindu, s oly igaz, hogy aki hallja…
Nem lehet, hogy meg nem indul.

 

Szóval az Úr legelőször férfiembert alkotott…

 

Ezzel teltek hosszú évek, nappalok és alkonyok.
Ami szép volt, ami jó volt, mindent ebbe fektetett…
Ő maga is megcsodálta, mire készen lett vele.
Domború mell, magas homlok, sziklát görgető karok…
S a többi…

Amit most itt részletezni nem is nagyon akarok…
Szeme, füle, lépe, mája, lába is, (hogy lépne rája)…
S, hogy így visszagondolok, csupa-csupa jó dolog.

No de közben hiba történt, elfogyott a nyersanyag…

 

Míg a férfi ily remek lett, a szegény nő megfeneklett…

 

Rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten…
Véghetetlen bölcsessége mindig jó dolgokra inti…
Tudja, hogy ha segít magán, az isten is megsegíti.
S, hogy ily nagy volt a gondja, csak merészebb lett ő attól…
Nekiállt Ő nőt csinálni (ahogy azt ma mondanátok)…

 

Mindenféle műanyagból.

 

Volt abban a nőben minden…

 

Bizony nem lesz könnyű dolgom véges-végig elsorolnom.

 

Az ezüsthold kereksége, pálma sudár merevsége…
Őszi felhő mélabúja, mélyhegedű néma húrja.
Őzikének kecsessége, majmok csacsi fecsegése…
Május üde tavaszsága, csörgőkígyó ravaszsága.
Fák közt nyögő szél fuvalma, bősz rémuralma…
Páva tolla, pulyka mérge, gyáva nyúlnak rettegése.
Kis verébnek puha pelyhe, illatozó rózsa kelyhe…
Mérges fullánk kis darázsba', felparázsló tűz varázsa.
Csorgatott méz édes íze, szomjúság a tiszta vízre…
Nyári zápor, rét keserve, tél dühétől szétseperve.
Bátor tigris vad haragja, kis pacsirta trilla-hangja…
És a többi, és a többi…
Az is, ami ki lett hagyva.

Nem volt már a férfi árva, mert az Úr az új teremtményt nekiadta…

 

Illetőleg rásózta az ő nyakára.

 

Nem telt bele alig pár nap, hát az Úrhoz mén a férfi…
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.

Uram’ (így szól) kezed mért ver..?

 

Rettenetes egy teremtmény, akit adtál, az a némber.

 

Szája be nem áll, ha fecseg, egyszer nyűgös, másszor beteg…
Minden semmiségért zokog, s veszélyes és szeszélyes…
Hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok.
Máskor’ hogy is mondjam’ mohó..!
Izzik, mint a tüzes kohó, kábít, bódít, mint az óbor…

 

Csak az a baj, sose jókor..!

 

Elpusztulok vele élve, így könyörgök, vedd őt vissza…
Nincs szükségem feleségre.

Szólt az Úr, (ki, nagy ravasz volt) látom nincs belőle hasznod...

 

Nem erőszak a disznótor, visszaveszem én az asszonyt.

 

Nem telt bele alig pár nap, s hát megint csak jő a férfi…
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.
Uram’ (így szól) én se értem...

 

De, hiányzik az a némber…

 

Ettől vagyok én most bajba' hiányzik a dalos ajka.
Milyen kedves, mikor fecseg, megható, ha néha beteg…
Ahogy szenved, hogyha zokog.
S milyen hálás, milyen boldog…
Hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó, izzik, mint a tüzes kohó…
Kábít, bódít, mint az óbor, sose rosszkor, mindig jókor.

 

Nincs öröm, csak vele élve..!

 

Így könyörgök, add őt vissza, szükség van a feleségre.

Szólt az Úr’(ki, már tudjuk nagy ravasz volt)…

 

Látom, látod már a hasznod, visszaadom hát az asszonyt.

 

Nem telt bele alig pár nap, s hát csak újra jő a férfi…
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.
Uram’ (így szól) én se értem, de csak némber az a némber…

Sok bosszúság, kevés öröm, és a csóknál több a köröm.
Köröm, karom, fecsej, szitok, ha úgy látja jónak, kidob…

 

Minden bajért engem okol, vele élnem tüzes pokol.

 

Így könyörgök, legyen vége, vedd őt vissza, sose lássam…
Nincs szükségem feleségre.

Ez már sok volt az Istennek, nagyot ütött az asztalra…
Volt időd, hogy kiismerjed.

 

Nekem is van egy kis eszem, többé vissza sosem veszem…

 

Oktalanságodon okulj, ahogyan tudsz, úgy boldogulj.
Ezt a mérget hordanod kell, akárhogyan éget is.
Vidd az asszonyt, mert különben beszüntetlek téged is.

 

Sok millió éve ennek, de semmi se változott…

 

Ma is így vagyunk a nővel, hol áldott, hol átkozott.
Nyögünk, hogyha velünk van és hogyha elhagy, akkor is…
Ezt csináljuk, amíg élünk, így jön el az aggkor is.
Amíg ez a világ-világ, össze sosem békülünk…

Tragédiánk egy mondatban…

 

Sem velük, sem nélkülük...

 

 

                                               €$@ß@

 

Mosolyogj... :)

 

 

 

A mosolyunk olyan...
Mint egy ablakban felgyúló fény...

Amellyel a lelkünk jelzi, hogy a szívünk otthon van.

 

                                 €$@ß@

Egy világon át...

Tudom, hogy csak erősnek akarsz tűnni...
Bántottak már eleget, volt hogy már sírni sem volt erőd...
Én nem akartam beállni ebbe a sorba és nem is fogok...
Bár szent nem vagyok, de néha hibázunk, nem nagy dolog.
Én nem fogom szédíteni a szíved...
Kalandból a Földanya ölén már így is volt épp elég.
És aljas egy szerep lenne, ahogy vetíteném...
Hogy én jobb lennék itt bárkinél…
Ugyan kinél..?!

Mert ismersz, hogy virággal a kezemben...
Az tudod nem én vagyok..!
És nem bírok sírni sem, pedig szorít a mellkasom.
Én nem akarok mondani szépeket...
A szavakkal megölném a lényeget.
És nem hoztam, bársony dobozban...
Csillogó nemes fémeket.
És nem áll kinn, hófehér lovak mögött szép hintó sem.
Visszahoztam a tőled kapott világot,
Ami megtanított élni, bár hiányzol.
Már tudom szeretni nem azt jelenti...
Hogy két ember egy igát von...
Hanem a másikat biztatni, repülni
Át egy világon…

Tudom, hogy csak szépnek akarsz tűnni.
De amit az Istentől kaptál, annál mi lehetne szebb..?
Volt, hogy már gyűlöltem magam én is...
De változást is csak ajándékba kapunk...
Ha arra végre méltók vagyunk.

Én nem tudom szédíteni a szíved...
Én nem mondhatom, hiszen nem lenne igaz és nem lenne szép...
Hogy az egyetlen voltál és leszel...
Hiszen testünk csak porból van,
És ami azután lesz, ott mindenki egy.

Mert ismersz, hogy virággal a kezemben...
Az tudod nem én vagyok..!
És nem bírok sírni sem...
Pedig szorít a mellkasom.
Én nem akarok mondani szépeket...
A szavakkal megölném a lényeget.
És nem hoztam, bársony dobozban,
Csillogó nemes fémeket.
És nem áll kinn, hófehér lovak mögött szép hintó sem.
Visszahoztam a tőled kapott világot...
Ami megtanított élni, bár hiányzol.
Már tudom szeretni nem azt jelenti...
Hogy két ember egy igát von...
Hanem a másikat biztatni, repülni
Biztatni, repülni, hogy a másikat biztatni, repülni
Át egy világon...
Át egy világon...
Át egy világon.

Na, mi legyen..?

Na, most, hogy így megmondtátok nagyon frankón mi legyen…

Gondoljátok át még egyszer és ne hagyjon hidegen…

Kinek gyűjtsön helyi hírlap, műtétre meg reményre…

Ki várjon (ha minden jól megy) öt hónapot segélyre…

Ki menjen el címerezni, negyven fokos hőségben…

Ki ne tudjon jó dolgáról a családi bőségben…

Unalmában, ki váltson a kaviárról lazacra…

Ki vezessen, öt órát fel a nagybani piacra…

Kit kenjenek fel a falra, nyilvánosan fartúrásért…

Kit nevessen ki mindenki, az osztályban nákolásért…

Ki ültessen begóniát…

Ki játssza a halál fiát…

Dugják meg csak buliból…

Álmodozzon gumiról…

Kinek kelljen, csak a nevét írnia a kérvénybe…

Ki nyomora legyen puszta vágókép a tévében…

Jól élünk úgy általában, Duna menti Kánaán…

Minek van itt, húzzon innen, csulázzad le, ha cigány…

Ki keresse pénzét úgy, hogy utasokat baszogat…

Ki szopjon le jó szerepért, mindenféle faszokat…

Ki várjon (hogy hátha lesz) a koleszhelyre hiába…

Kinek legyen hobbiból, egy kisszekrénnyi pipája…

Kit küldjön a magyartanár, minden nap a Békébe…

Ki vágyjon (de hiába) a fal tövében békére…

Kinek legyen paleora, thai-masszőrre steksze…

Ki örüljön, hogy maradt még háztartási keksze…

Ki viduljon fel, mert kap egy jól fizető közmunkát…

Ki ne higgye, (de naivan!) hogy az állam mindent lát…

Ki legyen az ÁVH-tól, mai napig betojva…

Kinek legyen minden dicsősége az, hogy betolja…

Ki hányjon ki, tízezernyi összértékű piát…

Ki lásson meg (még ha nincs is) minden apró hibát…

Kinek legyen a betevő, cannabis a probléma…

Kit vigyen az apja, kiskorúan bordélyba…

Ki üljön az utcára ki „éhes vagyok” táblával…

Ki dobja fel kastélyát, pár antik görög vázával…

Kinek legyen, ismeretlen fogalom az otthon…

Kit gondozzon méregdrágán, család helyett otthon…

Kit nézzenek (mert fekete) a DM-ben még jobban…

Ki érezze, házassága miatt magát béklyóban…

Kit basszon (ha bánata van) el a négyes metró…

Ki mondja a frankhitelre legyintve, hogy dettó…

Kibe rúgjon, mert az apja veri otthon őt is…

Ki tartson el (válás miatt) két-három-négy nőt is…

Kire üvölthessenek rá: „most már aztán kussoljon”

Kit vadásszon be szocmunkás, hogy havonta tusoljon…

Kinek legyen, kulináris fellegvár a macikávé…

Ki lövessen a fülébe, öt-hatezer bogyót kábé…

Ki vigye a barátait, mindennap a Trójába…

Kinek legyen, soha sem volt és nem is lesz Toszkána…

Ki menjen a sikkasztását, meggyónni a templomba…

Ki higgye, hogy minden egyes roma ember egyforma…

Kinek legyen, augusztusi rémálma a tankönyv ára…

Ki ruccanjon év közben ki, tíz napra a Bahamákra…

Ki hányjon az utcaképre fittyet, s lakjon putriban…

Ki süllyedjen föld alá, ha meglátják a turiban…

Ki bírja ki szalag mellett ödémával évekig…

S érezze szarul magát mégis, mert így sem telik…

Kivel legyen a kirendelt ügyvédje. egy tajparaszt…

Kinek ne fizessék ki, az elkészített útszakaszt…

Ki oktasson pluszpénz nélkül, mindennapos tesit…

Ki gyűjtse a pontokat, hogy kapjon ingyen tepsit…

Kinek legyen a vizesblokk, óriási luxus…

Ki hisztizzen a kertésznek, hogy csálé a bukszus…

Kinek teljen hét évbe, míg összejön a kocsira…

Kit marjon a bűntudat, ha nem jut mégse csokira…

Ki fizessen kamatot, még azért is hogy tanul…

Kit ejthessen, minden egyes pár cipellő rabul…

Kinek legyen, takaros kis nyaralója Páduában…

Ki húzza ki télen is a tavaly nyári ruhájában…

Kinek legyen evidens, a napi ezer ebédre…

Kinek szarjon a hatóság, nagy ívben a fejére…

Kinek legyen, allinclusive foglalása Bécsbe…

Kinek legyen az is nagy szó, hogyha eljut Pécsre…

Kit utáljon az egész ház, mert mindig ott guberál…

Ki örüljön, hogy a régi vonalas még szuperál…

Ki próbálja a másikat, rosszabb színben tüntetni fel…

Ki szaladjon, fizetetlen járulékkal Brüsszelig el…

Kit nyaldosson kéthetente, kozmetikált dakszli…

Kinek legyen, gyomorgörcsös árfekvés a taxi…

Ki borítsa fel az asztalt, mert a fala sárgább…

Ki adjon ki még többet, hogy rávarrják a márkát…

Ki szerelje le a cigis szekrénykét a pult mögül…

Kire mondják, hogy ő még a jég hátán is elterül…

Él mint Marci Hevesen, egy tál hideg levesen.

                            €$@ß@

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv...

 

Ne légy marha..!
Vedd észre, hogy mennyi öröm van benned és körülötted..!

Meeting...

Hát igen...
Akárhogy is nézem...

Az egyik legszebb és legelegánsabb késkészlet...

Amit valaha láttam...



A kések találkozása a "Meeting" fantázianevet kapta.
A készlet, kiváló minőségű acélból készült...
S úgy néz ki...
Mint ha egyetlen acéllapból vágták volna ki őket...
De a modern Laser és Vízvágók világában...

Ez, akár el is képzelhető... :)

 

 

A kések kialakításához...
Az egyik legszebb matematikai sorozatot...

A Fiboncci-t alkalmazták...

 



Sokszor, úgy nyilatkoznak a késről...
Mintha a helytakarékosság lenne a legnagyobb előnye...
De, aki ezt a készletet megengedheti magának...
Annak, akár telhet nagyobbacska lakásra és tágasabb konyhára is...

 

A kések megálmodója és tervezője a Brüsszelben alkotó Mia Schmallenbach...

A "Meeting" több rangos formatervezési díjat nyert el...

A készletet a francia Deglon cég gyártja...
S az ára...

Mindössze 750 dollár...

                                     €$@ß@

 

 



Bennem élsz...

 

Akik szeretik egymást...
Gyakran mondják az alábbi mondatot egymásnak...

"Sokat gondolok rád..."

De ha igazán...
Szívünk mélyéből...
Testünkből-lelkünkből szeretünk...
Akkor ez a mondat...
Csak gyenge utánzata a valóságnak.
Mert ha így szeretünk...
Akkor nem "sokat gondolunk" egymásra...

Hanem mindig.

Sőt...
Nem is gondolunk rá.
Ez, valami egészen más érzés.

Folyamatosan jelen lenni az életében.

Ha dolgozik...
Kirándul...
Vagy éppen pihen...
Zenét hallgat...
A madarak csiripelését élvezi...
Olvas...
Vagy épp a kávéját kavargatja...

Mindig-mindig érzed a jelenlétét.

Nem Rá gondolsz...
Ez annál több...
Érzed, hogy veled van,

Benned él....

Minden pillanatban.

                            €$@ß@

 



Hát láss...

 

 

 

Lásd...
Te, ki szembejössz Velem...
Számíthatsz Rám...
Embernek ember.
Mert mindegy...
Hol vagyok jelen...
Mindig, mindenért felelnem kell.
S Te, ki mosolyommal mész tovább...
Meglásd meghittebb lesz az út...
Bőrödön az Én vonásom üt át...
Biztosan hazajutsz.
Mert mindegy...
Hol vagyok jelen...
Mindenki Bennem...
S mindenkiben Én.
Emberségen át vezet az út...
Mások felé is...
Akárcsak felém.

                                €$@ß@

 

 



Néha...

 

Néha...
Az ember csak akkor tudja meg, mit is keresett...

Amikor nekiütközik és hanyatt vágódik tőle a földön.

Különben is...
Mi értelme az életnek...
Ha mindig ugyanazon az úton járunk..?

                                   €$@ß@