Egy világon át...

Tudom, hogy csak erősnek akarsz tűnni...
Bántottak már eleget, volt hogy már sírni sem volt erőd...
Én nem akartam beállni ebbe a sorba és nem is fogok...
Bár szent nem vagyok, de néha hibázunk, nem nagy dolog.
Én nem fogom szédíteni a szíved...
Kalandból a Földanya ölén már így is volt épp elég.
És aljas egy szerep lenne, ahogy vetíteném...
Hogy én jobb lennék itt bárkinél…
Ugyan kinél..?!

Mert ismersz, hogy virággal a kezemben...
Az tudod nem én vagyok..!
És nem bírok sírni sem, pedig szorít a mellkasom.
Én nem akarok mondani szépeket...
A szavakkal megölném a lényeget.
És nem hoztam, bársony dobozban...
Csillogó nemes fémeket.
És nem áll kinn, hófehér lovak mögött szép hintó sem.
Visszahoztam a tőled kapott világot,
Ami megtanított élni, bár hiányzol.
Már tudom szeretni nem azt jelenti...
Hogy két ember egy igát von...
Hanem a másikat biztatni, repülni
Át egy világon…

Tudom, hogy csak szépnek akarsz tűnni.
De amit az Istentől kaptál, annál mi lehetne szebb..?
Volt, hogy már gyűlöltem magam én is...
De változást is csak ajándékba kapunk...
Ha arra végre méltók vagyunk.

Én nem tudom szédíteni a szíved...
Én nem mondhatom, hiszen nem lenne igaz és nem lenne szép...
Hogy az egyetlen voltál és leszel...
Hiszen testünk csak porból van,
És ami azután lesz, ott mindenki egy.

Mert ismersz, hogy virággal a kezemben...
Az tudod nem én vagyok..!
És nem bírok sírni sem...
Pedig szorít a mellkasom.
Én nem akarok mondani szépeket...
A szavakkal megölném a lényeget.
És nem hoztam, bársony dobozban,
Csillogó nemes fémeket.
És nem áll kinn, hófehér lovak mögött szép hintó sem.
Visszahoztam a tőled kapott világot...
Ami megtanított élni, bár hiányzol.
Már tudom szeretni nem azt jelenti...
Hogy két ember egy igát von...
Hanem a másikat biztatni, repülni
Biztatni, repülni, hogy a másikat biztatni, repülni
Át egy világon...
Át egy világon...
Át egy világon.