Az érzelmi intelligenciám hátrányai…

A körülöttem élők tudatában, kevésbé fontosnak ítélt tulajdonságom…

Az érzelmi intelligenciám...

Tapasztalatból tudom, a hatékony kommunikációm...

S a mindent behálózó kapcsolati tőkém...

Elengedhetetlen a stabil életszínvonalam fenntartásához…

Nagyon is lényegessé vált, ezen képességem fejlettsége...

A saját és mások érzéseinek érzékelésére...

Feldolgozására és befolyásolására vonatkozó adottságom ugyanolyan fontos...

Mint a letisztult, logikus és hatékony gondolkodásom, problémamegoldásom...

Ugyanakkor a magas érzelmi intelligenciámnak...

Amennyi előnye, annyi hátránya is van... 

Erre az Életem a legjobb példa...

Mindent sokkal intenzívebben érzek, élek át... 

Ez, a személyemet ért pozitívumoknál jó dolog...

Sokkal jobban tudok örülni a legkisebb apróságoknak is, mint mások...

Emellett azonban, ha csalódok, ha átvernek...

Visszaélnek a szeretetemmel, jóindulatommal vagy bármivel...

Akkor ezerszer nagyobb fájdalmat élek át, mint egy átlagember...

Már csak azért is...

Pontosan belelátok annak a gondolataiba, érzéseibe, lelkébe, aki megbántott...

S nem csak a saját fájdalmam érzem... 

Hanem a másikban megbújó színtiszta rosszindulatot, masszív önzőséget is...

Nagyon könnyen kiismerem, kielemzem az embereket...

Igaz a rózsaszín köd miatt, néha csak utólag...

Jó példa erre a napokban megosztott néhány szösszenetem... 

Ez egyfelől jó...

Másfelől viszont, mindezt empatikusságomnak köszönhetem...

Azért megy tehát ez a része olyan könnyedén...

Gyakorlatilag a másik ember bőrébe, fejébe, lelkébe tudom magam helyezni... 

Abszolút azonosulni vele...

Ha valami fájdalom éri, azt úgy élem át...

Mintha velem történt volna meg...

Meglátom mások nehézségeit...

Nem tudnék félrenézni...

Homokba dugni a fejem...

Mert akkor magamat hagynám cserben... 

Az átlagon felüli érzelmi intelligenciám magánnyal is jár... 

Lehet rengeteg barátom, ismerősöm...

Mégis kilógok a sorból...

Sokszor borzasztóan egyedül tudom magam érezni...

Nagyon könnyen átlátok másokon...

Egyszerűen olvasok a kommunikációs jelekből, gesztusokból és gesztikulációkból...

Emiatt gyakran már-már untatnak az emberek...

Szinte előre meg tudom jósolni, ki, mit és miért tesz...

Nem mindig előny úgy látnom az emberek közötti kommunikációt...

Mint egy képletet...

Idővel monotonná tud válni, vagy éppen idegesítővé...

Tudom nagyon jól, hogy minden ember más...

Mindenkiben van jó és rossz...

Azt kellene most írnom...

Soha senkit nem vetek meg, nem ítélkezem...

De ismerve magam...

Sajnos néha mégis megteszem...

S azt is tudom magamról...

Nekem jobban fájnak a szavaim, mint akihez szólnak...

Viszont a jóindulatom hajlamosak kihasználni...

S leterhelnek minden gondjukkal, bajukkal...

Mert a körülöttem élők tudják nagyon jól...

Én mindent megoldok...

Nem hagyná a lelkiismeretem, hogy bárkit is ott hagyjak a bajban...

Lehet nagyképűségnek hangzik elsőre amit most írok...

Minden jóindulatom és hibám ellenére...

Rendkívül értékesnek tartom magam...

De igazából a magam fajta nincs megbecsülve... 

Pontosan azért, mert nekem természetes...

Sajátomként kezelem mások problémáit, és nem várok cserébe semmit...

Nem elhidegülve élek a világban...

Nem úgy, mint szinte mindenki más...

Ösztönösen ott segítek, ahol csak tudok...

                                             €$@ß@