Amit...

Amikor szeretünk, nem valami új dolgot tanulunk...

Újra felfedezzük azt, amit elveszítettünk.

                                            €$@ß@

Amikor, az ember szeret...

A boldogság, nem abban rejlik, hogy az embert szeretik...
Az csak undorral vegyes kielégülése a hiúságnak.

Boldogság az amikor az ember szeret.

                                 €$@ß@

Az az izgatóan fekete...

Tudod Kedvesem...

Van a kávé… 

Az az izgatóan fekete.

Olyan, mint az élet...
Néha sötét és keserű.
S van a kávéház.

Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás.

A beszélgetés.
Amikor két ember beszél, csak beszél és beszél...

S egy napon a kávé, más értelmet nyer...

Átalakul érzelemmé.
Többé már nem egyszerű kávé...

Hanem barátság, szeretet, vagy mint a Mi esetünkben, szerelem.

Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja.
Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti...

A másikat.

Még akkor is, ha nincs jelen.
Emléke, emlékeztetője lesz.
S ekkor már nem sötét, és nem keserű.

Létezik ilyen kávé.

                            €$@ß@

                     

A színpad fog figyelni Rám...

Sosem figyelek a színpadra...

Csak táncolok.

Mert ha a szívemből táncolok...

A színpad fog figyelni Rám.

               €$@ß@

Tárd ki a szíved...

A mindenségben nincsenek véletlenek.

Hallottam a szíved kiáltását...

Láttam, a lelked vívódását...
Tudom, milyen mélyen vágyakozol az Önmegvalósításra.
Félelemmel és örömmel kiáltottál Értem.

Ne könyörögj Nekem..!

Mutass meg Engem...
Magyarázz meg Engem...

Hiszen Benned élek.

Mert ha Engem feltársz...

Feltárod Önmagad.

€$@ß@

Egy pillanat műve volt...

A szerelem nem hosszas együttlét vagy udvarlás gyümölcse...

A szerelem a szellemi-lelki rokonság gyermeke.

S ha egyetlen pillanat nem hozza létre ezt az összetartozást...
Akkor hosszú évek alatt sem születik meg soha.

                                      €$@ß@

Ha igazán akarod...

Ne törődj a hogyannal...

S akkor elhiszem, hogy igazán akarod.

                                   €$@ß@

Illatod kísértésbe vitt...

Volt, hogy Én sem kerestem az egyenes utat...
Hanem azt, mit megsebbzet szívem mutat.

Igaz, utam Rózsa mellett vezetett el...
Mit tudtam Én mit jelent... (A rózsához ne menj közel.)

Az illata kísértésbe vitt...
Megsebezvén lelkemet az a pici tövis.

S egy csepp vér, hófehér ruhámra hullot...
Ottmaradva örökre, kimoshatatlanul.

De Te mindig keresd az egyenes utat...
Melyet tiszta, borulatlan szíved mutat.

S ha utad rózsák között vezetne el...
A rózsához ne menj közel.

Bár az illata kísértésbe visz...
De megsebzi lelkedet a rózsán a tövis.

S ha egy csepp vér hófehér ruhádra hull...
Neked is ott marad, kimoshatatlanul.

                   €$@ß@

Ez a mosoly, örökre velünk marad...

Egy mosoly, mindent képes megváltoztatni...
Egy egész életet.

Sőt, kettőt...

Két emberét.
Azokét, akik egymásra mosolyognak.
Ha ebben a mosolyban, a lelkünket mutatjuk egymásnak...

Akkor minden megváltozik.

Többé nem leszünk azok, akik a mosoly előtt voltunk.
Mert valamit elárulunk ebben a mosolyban...

Azt, amit egymás iránt érzünk.

Néha nehéz mosolyogni.
De ha az arcunk, nem is mindig mutatja...

A lélkünk attól még mosolyog.

S ezt a mosolyt érzi az, akinek köze van ehhez a lélekhez.

Ez a mosoly, örökre Velünk marad.

                                     €$@ß@

Csak azt, mi lényegem...

Van egy kincsem.

A történetünk..?
Hosszú.
De elmesélhetem.
Én találtam meg Őt...

S Ő, Önmagát nyújtotta Nekem.

Elfogadott, fényezgetett, csiszolgatott, kényeztetett.
Én, viszont Őt.
Megismertem...
Felfedeztem...
Hozzászoktam...

Megszerettem..!

Mint egy drog...
Kell nekem.
Tőle lettem...

Érte élek.

Lelket lehelt fáradt testembe.
S hogy Én mit adhatok..?
Csak azt, mi lényegem...

Az iránta érzett, színtiszta SZERELEM.

                       €$@ß@

Egymás nélkül éhezünk...

Először a szemem csókol, aztán a kezem...
Mint tenger, ömölj el érzékeimen.

Óceánként veszlek Én is körül...
Míg nem a part, s a víz összevegyül.

Együtt, egymás partján éledünk...
A fánk alatt ringat gyönyörünk.

Mi vagyunk a virág az illat a nap...
A lepkék, bennünk párzanak.

Felhők vagyunk ott fenn az égen...
Tengerszerűen lüktetünk.

Hullámaink áramlatában...
Egymásért, egymás nélkül éhezünk.

Vagy mit tudom én... Lehet részeg vagyok...
A monitor előtt most is Rólad áradok.

S ahogy a csókodba veszek...
A mindenséggel keveredve.

Előttem vannak a válaszok...
S a kimondhatatlan mondatok.

Összevissza jönnek a gondolatok...
Meg a bennünk lüktető áramok.

Ahogy csókolsz, karmolsz, ölelsz...
Szikrát vet a test, fellobban minden perc.

Te gyúló lánghalál... Égjetek szavak...
Villámok vad deltája szakad lelkünkbe.

S mi eltűnünk, mint a végtelenben a fény...
Érzékeink káprázó tengerén.

                        €$@ß@

Légy Önmagad...

Ne akarj úgy élni, gondolkodni, cselekedni, hogy másoknak megfelelj...

Mert akkor sohasem leszel az aki valójában vagy.

Ha mindig úgy élsz, mások mit szólnak vagy gondolnak Rólad...
Általuk kitalált személy leszel és nem Önmagad.

                                     €$@ß@

Csak észre kell venni...

Nem kell az élményeket keresni...
Észre venni kell őket...
Mindenütt ott vannak.

                      €$@ß@

Nézz a szemembe...

Nézz a szemembe, ne félj attól, amit látnál...
A szememben van minden, mire valaha is vágytál.

                    €$@ß@

Ha valakit szeretünk...

Alapvetően olyan lények vagyunk, akiknek vágyai szerények és szerénytelenek.

Ha valakit szeretünk, attól a tudattól is boldogok vagyunk, hogy a világon van.

De mert folyton látni kívánjuk, soha nem telünk be vele.

                                       €$@ß@

Te is csukd be a szemed, hogy láss...

Vakon kell hinnem abban, akit szeretek...

Különben a feltétlen bizalom elvész.

S néha be kell csuknom a szemem, hogy lássak.

                           €$@ß@

Mindig van aki...

Van, aki leült mellém...

Van, akit a szívem elhagyott.

Van, akire követ dobtam...

Van, akire csillagot.

                                     €$@ß@

Érted vagyok aki vagyok...

Semmit sem szabad várni a világtól...

Attól se, akit szeretünk...
Attól se, aki Bennünket szeret...
Sokan azt mondják, úgy élj...
Mintha minden napod az utolsó napod volna...

Pedig, nem úgy kellene...

Úgy kellene, mint akinek már meg kellett volna halnia...
Akinek már az orvos is megmondta...

Három nap az élet az életed...

S ő megéli a negyediket, az ötödiket, a sokadikat is.
Mert aki már lemondott, az nem vár már semmit...

Annak minden perc ajándék.

Ha szeretsz se várj Tőlem semmit...

Met ha szeretsz, Napod legyek...

Amitől örömmel veszed a mégoly gyenge téli sugarat is...
Ne várj tőlem semmit...

Örömed legyek Neked...

Az, hogy vagyok, hogy Érted vagyok aki vagyok...

S Én majd megpróbálok világítani Neked.

                               €$@ß@

Nem szabad feladni...

Amit egyszer elhatározunk, azt nem szabad feladni...

Mert attól a dolgok, még ugyanúgy mennek tovább...
S különben is ki az aki azt akarja, hogy a legnagyobb ellensége...
A saját tehetetlensége legyen.

                                          €$@ß@

Egyszer...

Feküdj le egyszer, csak úgy egymagad...
Nézz fel az égre, s engedd el magad.

Hagyd, hogy egy csillag messzire repítsen...
Hagyd a szíved, amerre akar arra vigyen.

Öleld át most azt, akit szeretnél...
Tedd azt amit amúgy, sohasem tehetnél.

Mert egyszer lehet, szabad a szíved igazán...
Egyszer, egy romantikus csillagos éjszakán.
      

                             €$@ß@

Benned van...

A változás ami után sóvárogsz, nincs messze Tőled...
Mivel nem rajtad kivül, hanem Benned van.

                                        €$@ß@

Lehetnél...

Lehetnél a minden, ami nincsen...
A szó, ami mindig kimondható...
Lehetnél ölelés, örök pillanat...

De most elég volna, egy simogató mozdulat.

Lehetnél válasz a kérdésre...
Amit nem kell megmagyarázni...
Lehetnél könnycsepp az arcomon...

Tudod... Van, hogy nagyon tud fájni.

Te vagy a kezdet, s Te vagy a vég...
Minden pillanat, ami jöhet még...
Te is jöttél... Én is jöttem...

Nem csak Te, Én sem jöttem könnyen.

Mint a mesében, ott van a szemedben...
A csend, néma ígérete, a szerelem (holt) tengere...
Oda csak az jut el, aki el sem indul...

Csak az érti, aki kérdés nélkül kérdez.

Az mondja a legszebbet...
Aki hangok nélkül szólal...
Hát, Te legyél nekem az utolsó mondat...

Szívemben a legmélyebb sóhaj.

                            €$@ß@

Te mit választanál..?

Ha választanod kellene, Te mit választanál..?

Az elnézést, vagy a szigort..?

Én az elnézést, mert az időt ad az embernek, hogy megváltozzon...

S nem a szigort, amely rosszabbá teszi a másikat...
Főleg nem a siettetést...
Amely köztudottan, nem vár megbánásra.

                                          €$@ß@

A szemeidben...

Ha a szemeidbe nézek, látom a tengert...
Egy homokpartot, a kék eget, s egy szikrázó napot...

Látok csillogó gyémántot, egy gyönyörű smaragdot.

Mikor a szemedbe nézek, Magamat látom...
Mosolyogni látom, ölelő karodban megpihenő lelkem.

Látok egy új világot, mely eddig csak álom volt...
S látom az utat, mely a jövőnkbe tekint.

Szemeidben egy világ mosolyog vissza Rám.

Mikor a szemeidbe nézek, testünk egyé vál...
S a mámor hevében, hangunk az égbe száll.

 

                                    €$@ß@

Legyen elég, mindent csak egyszer...

Mindent meg kell tapasztalnunk...

Nem az utolsó virágszirom, hanem az egész virág...

S minden leszakított szirma, egyformán fontos.

A tévedés is fontos...
Mint ahogy fontos a kiábrándulás...

A találkozás és az elválás...

Fontos a boldogság, fontos a boldogtalanság...
A szenvedély a közöny...
Az árulás a bűnbánat...
A gyötrelmes egyedüllét, s egy elviselhetetlen kapcsolat...
Az elhagyás a visszatérés...

A hűség, és sajnos a hűtlenség is kihagyhatatlanul fontos az életünkből. 

Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót.
Éreznünk kell a súlyát...

De legyen elég, mindent csak egyszer...

                                                  €$@ß@

Veled...

Nem az a fontos, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködöm a naplementében.

Hanem az, hogy ül-e Mellettem valaki.

                                  €$@ß@

Akik vagyunk, s akik lenni akarunk...

A múltunk, ne határozza meg azt, akik vagyunk...
De része legyen annak, akivé válni akarunk.

                               €$@ß@

A fénybe nézz...

Ember, kelj fel, tudod, hogy várnak Rád...
Új dalt forralt Benned aki mindent lát.

Szétfolyt, ami rég volt, mostanra senki sem értené.

Kezdet, végzet, egyik sem rejtély már...
Nyersebb verset, már nem dalolhatnál.

Nincsen más, csak a hit és a dac...
A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz.

Mindig a fénybe nézz...
Mert szebbet még soha nem láttál.

Biztos a fénybe érsz...
Ha fel tudsz állni, mikor elbuktál.

Még bírnod kell, nem felejtheted el...
Hogy az a nyughatatlan szív, lobog Benned.

Éltet a lélek, de közben a vágy eléget...
A tenger egyszer elnyel, de hagyj itt egy szép emléket.

Nincs is más, csak egyetlen dal, amit mindenhová hordasz magaddal.

Mindig a fénybe nézz...
Mert szebbet még soha nem láttál.

Biztos a fénybe érsz...
Ha fel tudsz állni, mikor elbuktál.

Még bírnod kell, nem felejtheted el.
Hogy az a nyughatatlan szív lobog Benned.

Vagy-vagy...

Sikeres akarsz lenni, vagy boldog...?

Boldog vagyok, mert azzal élek, akit szeretek...

Nem adtam el a lelkem se a Pénz Istenének, se a Politika Ördögének.
Boldog vagyok, mert szabadon élek, szabadon döntök.

Olyan munkát végzek, amelyben jól érzem Magam...

Annyit dolgozom, amennyi még jólesik...
Annyit alszom, amennyit a szervezetem követel.
Nem ugrálok másoknak...

S látom a munkaidőm végét.

Boldog vagyok, mert nem irigylem a gazdagok sikerét.
Elhatároztam és tudatosan vállaltam a vagy-vagy kérdést...

El tudtam dönteni, hogy jól akarok élni, vagy jó életet akarok élni.

                                                 €$@ß@

Tudom, hogy igazak... Tudom, hogy szépek...

Vannak gondolataim, melyeket Magamban...
Vagy a Blog piszkozatai között őrzök.
Nem azért, mert nem igazak...
Vagy szégyellnem kellene őket.

Mindössze azért, mert még nem érkezett el az idejük.

Szeretném, ha más is ismerné őket, de nem lehet.
Még nem lehet.

Feszítenek, kitörni vágynak, de uralkodom felettük.

Még nem engedhetem szabadjára őket.
Tudom, hogy igazak...
Tudom, hogy szépek...

S tudom, hogy a valóságról szólnak.

Egy későbbi valóságról.

Akkor kell kimondanom őket.

                               €$@ß@

Éld az Életed...

Ne foglalkozz azzal, amit mások mondanak vagy gondolnak Rólad.

Csak és csak is így élheted, a Saját Életed.

                                       €$@ß@

Mindig lesz új a nap alatt...

Amíg egy ember is akad, aki szívéből szeret…
Ne mondja senki, hogy nincs értelme az életnek.

Rohanhatnak feletted, azok a gyönyörű évek…
Csak Ő Melletted legyen, s érezd melegét kezének.

Érte még fáradtan is, érdemes reggel felkelni…
Mert van kinek, azt az illatozó kávét az ágyába vinni.

De ha mégis, magányossá változik a sorsod…
Ha a gondot, mint kéretlen terhet egyedül hordod.

Meglásd, nem csak nehézséget, de erőt is ad hozzá az élet…
De csak akkor, ha megtalálod mindenben a szépet.

Látod, a nap Rád is ugyan úgy süt, mint másra…
Arra ne is gondolj, hogy itt az idő az elmúlásra.

Nem csak a palettán van fekete és fehér…
Ez a két élettelen szín, mint a mulandóság, mindenkit elér.

Mint ahogy nincs tűz, mely örökké lobogna…
Ne hidd azt, hogy fényét más világok felé ontja.

Lásd folyó sincs, mely örökre megmarad…
Van, ami miattunk, de előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs és nem is volt olyan érzelem, mely örökké él…
A harag is érzelem, hidd el, idővel megbékél.

Mint ahogy, nincs az a szerelem, ami el nem vetél…
A gyűlöletet is, elkoptatja a szél.

Öröm, melyet nem fagyaszt jéggé a tél…
Bánat, melyből nem űz gúnyt a remény.

A fényünk egyszer kialszik, de a sötétség sem örök…
Élet és halál, lásd ők is csak eszközök.

Mert mindig is volt és lesz változás…
Ő az egyetlen, mely mindig tombol szüntelen.

Ami meg nem alkuszik soha, hiába hiszi a sok ostoba…
Minden, mi létezik, örökre úgy marad.

Mert bármit is teszünk ellene, mindig lesz új a nap alatt.

                             €$@ß@

Szeress szenvedéllyel…

Szeress szenvedéllyel…

Minden bizonnyal több fájdalomban lesz általa részed, mint örömben.
De Mi mégsem akarunk, lemondani erről az élményről.

Mert aki sose szeretett igazán, az nem is fogja megtudni, mi az Élet.

                                        €$@ß@

Nézlek, érezlek, átérezlek...

Figyelj Kedvesem...

Mikor Rád tekintek, nem csak Rád tekintek.
Ott van körülöttünk a világ, mi közben ott vagyok melletted Én.

Nem csak nézlek, érezlek, átérezlek.

Te ott vagy, egy képzeletbeli kör közepén.
Milyennek látom a világot..?
Olyannak, amit Te sugárzol a világ felé.

Ragyogj, s akkor a világot Én is ragyogni látom...

Mert ha felhő takar el, akkor számomra is sötét lesz.
Van, hogy féltelek a világtól...

Mert Te a világot, magadban hordod.

Ha csak Engem látnál, Engem hordoznál Magadban...
Akkor azt sugároznád, ami belőlem árad...

Örökké ragyognál.

                                    €$@ß@

Néha félre kell dobni a büszkeségünket...

Átlátszó gondolatok...

Ahogy múlik az idő, már nem fontos, hogy mi, miért történt...

A dolgok egyszerűen csak voltak, és kész.

Egy idő után, már nem érdekes, hogy ki volt a hibás...
Nem elemezhetünk ki mindent százszor...
Ami megtörtént...
Ki miatt..?
Miért..?
S hogyan alakultak igy a dolgok..?

Tudod Kedvesem...

Néha érdemes egy pillanatra elfelejteni ezeket a kérdéseket...
Hisz rég elvesztette a jelentőségét.

Néha félre kell dobni a büszkeségünket...

Belátni, hogy mindketten hibásak voltunk és megtanulni kimondani...

Köszönöm, hogy voltál, hogy vagy és leszel.

                                            €$@ß@

Szólj és Veled megyek...

Átlátszó gondolatok...

Ha egyszer még is úgy érzed, hogy ki akarsz sétálni az életemből...

Szólj és Veled megyek.

                                €$@ß@

Míg világ a világ...

Átlátszó gondolatok...

Milyen is lehet az igazi szeretet..?

Olyan talán, ami mindent megbocsát..?
Vagy talán az igaz szeretet nem hagyja magára a rosszat..?
Próbál javítani rajta..?

Nem, hiszem..!

Az igaz szeretet nem megbocsátja a rosszat...
Nem kitart fájdalom árán is a rossz mellett...
Nem javítani akar rajta.

Az igaz szeretet a rosszat is megszereti, mert ahhoz a másikhoz tartozik.

Hiába látja az egész világ rossznak, keserűnek...

Neki akkor is a legjobb marad, míg világ a világ.

                                           €$@ß@

Egy pillanatra, megáll a szív...

Ha megtaláljuk a keresett kincset, az hatalmas öröm.

De sokkal nagyobb boldogság keresés nélkül, váratlanul rátalálni.

Rég látni vágyott tájakra utazni, nagy boldogság...
De mikor váratlanul tárul szemünk elé a csoda...

Akkor földbe gyökerezik a lábunk.

Olyankor az ember megdörzsöli a szemét...
Még meg is csípi magát, ébren van, vagy csak álmodik..?

Erről a szépségről eddig senki nem mesélt.

Azt hiszem, a várt csoda, amire készül az ember, ami elé megy...
Az kicsit mindig csalódást hoz, mert a képzelet többet remél.

Felkészülten várakozni a szerelemre, az gyönyörűséges lehet.

De ha olyankor jön, amikor a képzelet nem fest róla képet...
Amikor nem remél, akkor földbe gyökerezik a lábunk...

S egy pillanatra, megáll a szívünk.

Mert váratlanul jött, nagyon megbecsüljük...
Óvjuk, dédelgetjük, nehogy tovaszálljon...
Mint a mesébe illő táj látványa.
S mert bár nem számítottunk rá, megkaptuk...

Csodássá tette az életünk.

Megváltoztatott mindent.

                                   €$@ß@

Melletted ébredni...

Jó néha sötétben a Holdat nézni...

Hosszan egy távoli csillagot idézni. 

Jó néha fázni, semmin elmélázni...

Tavaszi esőben olykor bőrig ázni.

Jó néha magamat csak úgy elnevetni...

Sírni ha fáj, s a félelemtől remegni.

Olyan jó élni, érezni, szeretni...

De mindennél jobb, szeretve ébredni.

                                       €$@ß@