Szükségem van rád...

Van egy gyönyörű mondatunk…

„Szükségem van rád.”

De hogyan?
S miért?
Pedig a válasz egyszerű...

Azért, mert vagy, létezel, élsz.

Mert megnyugtató érzés számomra a létezésed.
Nem lehet megmagyarázni, hogy miért.
De nem is kell.
Önzés ez..?
Egy picit, talán az.

Azért van szükségem Rád, mert a bennem lévő szeretetnek van szüksége Rád.

Téged választott, Téged akar szeretni.

Neked akar adni minden szépet és jót, amit addig összegyűjtött.

S mikor ez megtörténik, ez számomra mindennél több.
Valóban, ebben van némi önzés, hiszen mindez, engem (is) boldoggá tesz.

Ha Te boldog vagy, Én is az vagyok.

Ám ha Te is ugyanezt éled meg, akkor már nem önzés...

Akkor valóban igazzá, tisztává, önzetlenné válik a mondat.

S elhihetitek, létezik ez a mondat.

                                    €$@ß@

A szeretet vaksága...

Attól még lehetsz hűséges, ha elszöksz valakitől...
Vagy ha ha odafutsz valakihez.

A hűség  nem is igazán erény, inkább csak a szeretet vaksága...

S ez elöl nincs menekvés.
Előbb vagy utóbb ez a fajta hűség mindenkit utolér.

Ezért kell nagyon alaposan meggondolni mire is esküszünk...

Mert minden, ami hűséggel kezdődik árulással ér véget.

                                            €$@ß@

Ami nem öl meg, az megerősít...

A türelem az, ami a legértékesebb dolgokhoz szükséges.

Kivárni egy rózsa nyílását.
Megvárni egy gondolat szavakká érését.
Megalkotni egy sejtelmes mosolyt rejtő képet.

Rímbe foglalni a gondolataimat, ami csak hozzád repít.

Mind-mind türelem, idő, kitartás.
S ami a legfontosabb...
Hit.

Hit a szerelemben, a szépségben, a csodában.

Hit a türelem gyümölcsében.
Mert a türelem a legszebb gyümölcsöt termi...

Azt, amire vágyunk.

Lehet az akár egy rózsa, egy mondat, egy mosoly, egy dallam…

Te Kedvesem.

Akire oly sokáig vártam...
S vágyom mind a mai napig, minden pillanatban. 

Türelemmel.

                                       €$@ß@

Ami elmúlt...

A múlt felhánytorgatása...

A legjobb módja annak, hogy tönkretegyük a jövőt.

Mert az egyik a másikra épül.

Azt, ami elmúlt, tökéletesen el kell temetnünk...

S be kell ültetnünk a vezeklés virágaival.

                                 €$@ß@

Kedvesem...

Van egy szó…
Egy gyönyörű szó.

"Kedvesem"

Mennyi gyengédség, meghittség, intimitás...
Mennyi szeretet lakozik ebben a bájos szóban.

S mennyi-mennyi érzelem...

Ezt a szót az emberek nagy többsége, már nagyon ritkán használja.
Legalábbis, ha komolyan...
A benne lakozó érzelemnek megfelelően akarjuk kimondani.
Mert ezt a szót, csak egyetlen embernek mondhatjuk.

A Kedvesünknek.

Annak, aki szívünk számára a legkedvesebb.
Aki a szívünkben él.
Nem szerető, nem barát vagy barátnő, nem partner.

Hanem Társ.

Az egyetlen.

A legkedvesebb.

Én ezért is mondom nap mint nap Neked... 

Kedvesem.
 
 

                                 €$@ß@

Emberül...

Valahogy mindig félúton vagyok, remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg valahonnan, bárhova jutok, valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok, úton a múltból a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem, hegyek omolnak a lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok, néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog egy furcsa érzés, hiába megyek, minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok, mondják... az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt önmagam, hisz minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok, mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek, hát próbálok úton maradni...

Emberül.

                                          €$@ß@

Ha lett volna még egy holnapod..?

Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap...
De Te magadban tartod, amit el kellett volna mondanod..?

Mondd, mit teszel, mikor nem teszel semmit...
De megtehetted volna, s a tétlenségtől fáj minden gondolatod..?

Mondd, mit teszel, ha újra és újra hibázol...
De nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd..?

Mondd minek, mire vársz...
Hisz csak egy lépés kell, hogy boldog lehess.?

Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár...
Mit érnek az évek, ha nem (mindig) hiányzik, aki vár..?

El tudnán mondani, mit kellett volna tenned, s mondanod...
Ha lett volna még egy holnapod..?

                                  €$@ß@

Nem keresni, megalkotni kell...

Ne keressétek a tökéletes szerelmet...

Úgy sem találnátok rá..!

Mivel azt nem keresni, hanem megalkotni kell.

 

                                   €$@ß@

Miért is..?

A nevemet tudhatjátok, de az életem nem ismeritek...

Hallhattatok arról, hogy miket tettem...

De fogalmatok sincs róla, mit és miért is csináltam.

                                   €$@ß@

Ha nem lennél...

Tudod Kedvesem...

Ha nem lennél...

Ha soha se találkoztam volna Veled...

Akkor most nagyon keserű lenne az életem.

Néha mutatónak belém kúszik az-az érzés...
De Nélküled eluralná az egészet, s örömtelen lenne az életem.

Mindent meg lehet szokni, azt hiszem...

Csak egyet nem...

A szeretetet nem lehet megszokni sohasem.

Legyen bármennyi a gond, bármennyi a fájdalom...

A szeretetben a lélek akkor is ünnepel, ha a szív megszakad közben.

Mert a szeretet, csodákra képes.

                                             €$@ß@

Mi, ketten...

Öregedjünk meg együtt...

A sors bármit is rendel.

Így állunk elébe mi...

Ketten egy szerelemmel.

 

                                John Lennon

 

Szerintem...

Azt mondják...
Jobb bölcsen szeretni, mint esztelenül.

De szerintem, esztelenül szeretni még mindig jobb...

Mint nem szeretni egyáltalán.

                          €$@ß@

Válaszd a másodikat...

Ne gondolkodj a megoldáson...
Ha bebeszéled magadnak, hogy egyszerre két embert szeretsz...

Válaszd a másodikat...

Mert ha az elsőt igazán szeretted volna...

Nem szerettél volna bele a másodikba.

                                        €$@ß@

Mondanád..?

Mernéd-e mondani a tűznek, hogy ne égjen..?
Dühöngő áradatnak, hogy kitérjen..?
Mondanád-e a lángnak, hogy kihunyjon..?
S a viharnak, hogy Miattad csituljon..?
Mondanád a fagynak, a szélnek, ne hozzon havat a télnek..?
S a Napnak, ne ragyogjon, lázas elméd megnyugodjon..?
Vándorló lelked ne keressen..?
Szerető szíved ne szeressen..?

Én mondanám..!

Hát mondd Te is a tűznek, hogy ne égjen..!
Dühöngő áradatnak, hogy kitérjen..!
Mondd a lángnak, hogy kihunyjon..!
A viharnak, hogy csituljon..!
Mondd a fagynak, a szélnek, ne hozzon havat a télnek..!
S a Napnak, ne ragyogjon, lázas elméd megnyugodjon..!
Vándorló lelked ne keressen..!

De azt hiába is mondanánk, szerető szívünk ne szeressen.


                                                                      €$@ß@

Jó ilyennek lenni...

Szeretek álmodozni...
Talán azért, mert romantikus vagyok.

Valóra is váltom az álmaimat...
Emiatt, még Én is Őrültnek tartom Magamat.

Nagyon tudok szeretni...
Mert jó szerelmesnek lenni.

Hát ne okozz csalódást...
Mert az elszomorít.

De talpra tudok állni, mert ember vagyok...
S ezt az erőt, nem veheti el Tőlem senki.

                                     €$@ß@

Tengered vagyok...

Hangod vagyok, mi torkodból tör fel...
Édes álmod, mely éjjel átölel.

A legszebb pillanat, mely esténként jön el...
Érzés, mi testeden át a lelked kapuját veri fel.

Orkán, ki elragad s tépett levelekkel takar...
Óvva édes valóságod, de az egekik felkavar.

Dallam, mi zengedezve besurran füledbe...
Szemeiddel táncolva, mámorítón ringat el.

Szívedben taktus, mely dobol-dobol ütemre...
Tengered, mi vadul vagy lágyan, de átölel.

Vagy, csak egy röpke gondolat...
Árnyékod, édes tested megett.

Veled boldog, holtomiglan, holtodiglan...
S nem, mint az álom, mi ébredéskor tovaillan.

                                 €$@ß@

No Comment...

Ne foglalkoztasson az más mit gondol Rólad, vagy hogyan néz Rád...

Hiszen baja csak annak lehet Veled...

Aki magával sincs megelégedve.

                                                          €$@ß@

Az örök szerelem...

Ki vagy Te..?
Talán csak egy Nő..? 

Vagy inkább, A Nő..!

Talán egy barát..?
Egy régi szerelem..?
Talán a múlt..?

Vagy a jövőm...
Az örök szerelem.

Talán egy ismerős arc..?
S van, kinek a legnagyobb ellenség.

Egy komoly érett Nő..!

Vagy csak egy szeleburdi Kislány..?
Mindenkinek mást jelentesz...
S, hogy Nekem mit...?
Talán azt, akit minden kétséget kizárva...

A legjobban szeretek.

Azt, aki fájdalmat okozott, s kinek fájdalmat okoztam.
Azt, aki mindig mellettem volt, van...
Azt, aki szeret, nem szeret... 

Aki Örökké szeretni fog...

                                         €$@ß@

Ne kérdezz... Csak használd..!

Használd a magányt arra, hogy megtanítson az együttélésre...

A háborút, hogy megmutassa a béke értelmét...
A tétlenség unalmát pedig arra...

Legyen ami ráébresszen a kaland fontosságára.

A csöndet, hogy megtanítson a szavak felelősségére...
A fáradságot, hogy megértsd az ébredés értelmét...

A betegséget, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.

A tüzet, hogy a vízről tanítson...
A földet, hogy megértsd a levegő értékét...

S a halált, hogy értékeld az élet fontosságát.

                           €$@ß@

Szabadság...

Igaza van Müller Péternek...

"Senki sem mondhatja meg, kit szerethetünk."

Még saját magam sem utasíthatom magamat...
Mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér...
Ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli magasságban...
Ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek...

De még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.

Lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.

A szeretetnek egyetlen törvénye van.

S azt úgy hívják...

Szabadság.



Szólj...

Szólj, s ajkadra öltöm vágyam...
Felruházom nyelved, szóvirágos ágyban.

Paplant is húzok Reád melegedjen meg benne...
Minden apró szavad, mintha szavam lenne.

Csak szólj, s megfürdök dallamában...
Szólamodba dőlök, mély sóhajjá válva.

Úgy szólok majd vissza, mint kit megforgatnak...
Mézes-mázos hangon igémmé fogadlak.

Hát szólj, s Én mást többé meg sem hallok...
Másnak ajakáról, bármilyen szó csillog.

Csak a Te szavaddal, mondhatom el szebben...
Mit képtelen voltam, ebben az egy versben.

                                €$@ß@

Érezted már szavak érintését..?

Gondolkodtál már azon...

Mi teszi a szavakat varázsszavakká...

Olyanná, amelyek kötnek és oldanak..?

Érezted már szavak érintését...

Amelyek simogatnak, gyógyítanak, vigasztaltnak...
S talajt csúsztatnak a lábad alá..?

Tudom, tapasztaltad már a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását...

S azt is, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe.

Én már tudom, mennyire kell vigyáznom minden kiejtett szavamra.

Hát Te tudod..?

                                              €$@ß@

A hitem, majd megteremtem magamnak Én..!

A való világ nem rím, nem fény, nem forró pillanat...
Mert mindaz ami áll, összeomolhat egy perc alatt.

A könny a munka a kacaj a tudás a vágy a szív az ész, az igazi kincs.
S ha nincs elöttünk cél és remény, a semmibe múló ködbe vész.

Te, aki állítólag ott vagy mindenek felett, ne adj mást, csak reményt...
A hitem, majd  megteremtem magamnak Én..!

                                        €$@ß@

Éppen Te és éppen Én...

Talán véletlen volt mikor összecsengtünk..?
Éppen Te és éppen Én..?

Milliónyi kavics fekszik együtt, mégis árván...
Ott lent a tenger fenekén.

Melyiket sodorja eléd egy hullám a partra..?
S ha arra jársz, a napfény csalfa fénye megcsillan-e rajta..?

Tengernyi víz, homok és kavicstenger...
Mégis, miért tűnik el az ember ebben a szédítő tömegben..?

Árván, magányosan...
Megtaláltan és újra, mindig újra elveszetten...

                                       €$@ß@

Érezheted...

Kedvesem...

A szerelem, számomra nem csak annyit jelent...
Szeretlek és Te viszontszeretsz...

Azt jelenti, a támaszod leszek, akkor is vigyázlak, ha nem kéred…

Szeretlek akkor is amikor szavam, nem simogatva enyhíti sebed...

Hanem gyógyító kenőcsével csípni kénytelenek a kellemetlen sérüléseket.

Szeretlek, amikor inkább magamhoz húználak...
Mégis a szemeidbe nézve kell őszintének lennem.
Szeretlek természetesen, vörös virágszirmok izzásával...

Illatod buja vágyainak mohóságával.

Szeretlek olthatatlan csókjaimmal...
Puhán incselkedő, ajkamra font szenvedélytől izzó válaszoddal.
Szeretlek mindenkor, ha elrévedsz az emlékek fodros medrű taván.
S akkor is, mikor a tó cseppjei feltörnek...

S végigfutnak arcod bársonyán.

Szeretlek, ha csendre intesz, s néma fájdalmad tűrnöm muszáj...
Mert úgy szeretlek, ott, akkor, vágyaim oly módján...

Amelyből érezheted ,Tőled csak a halál választhat el csupán.

                                          €$@ß@

Ha igazán látsz, Engem látsz...

Ne csak Én, Te is higgy a pillanat erejében...
Az őszinte tekintetben.

Egy apró érintésben, egy ölelésben...
A simogatásban, a csend mondanivalójában.

Már nem gondolom, hogy mindig mindent ki kell mondani...
A szavak sokszor torzítanak, leplezik a valóságot.

Nézz a szemembe és ne mondj semmit...
Én sem szólalok meg.

Ha igazán látsz, Engem látsz...
Ez a pillanat más, most  megtudhatsz Rólam mindent.

Szavak nélkül...
Hiszen, csak esőcseppek vagyunk a végtelenben.

                              €$@ß@

Szeretlek...

Ne szégyeld kimondani...
Szeretlek.

Ne csak a dajkádnak mondd...
Mondd bátran a kedvesednek.

Mondd a Holdnak, a Napnak...
S mondd a szélnek, a felhőtakarónak.

Mondd a forrásnak, a csermelynek...
A tavaknak a tengereknek.

Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek...
A virágoknak, a mezőknek.

Mondd a delfinnek, a kismadárnak.
A pillangóknak, s az őzgidának.

Mondd a Földnek, az Égnek...
Minden nemzet, összes gyermekének.

Ám, ha szégyellnéd kimondani...
Hát kiáltsák világgá tetteid.

Mert e szócskától megszépül a világ...
S akkor meglátod, visszakiált.

                    €$@ß@

Most és mindhalálig.

Hangosak közt halkan, egyenes derékkal állni...
Törött szárnyaimmal, megpróbálni szállni.

Nem akarni fényeset, bármennyire csábít...
Szeretni még azt is, ki halványan világít.

Jó lenne pipacsok közt, kéz a kézben járni...
Amikor az utolsó szó sem tud már fájni.

Neked még, Veled még, egy szót, vagy bármit...
Neked még, Veled még, most és mindhalálig.

Ha lehetne, csendes estén, titkosat kívánni...
Szeretnélek minden este, mosolyogni látni.

                           €$@ß@

Míg élvezzük egymás társaságát...

Ha nem eléggé adod át magad az életnek...
Az olyan, mintha falon keresztül akarnál ölelkezni.

Az élethez ugyanúgy viszonyulj, mint a szerelemhez...

Vedd könnyedén, természetesen, merészelj könnyezni, mámorosodni.

Kedvesgess, míg élvezzük egymás társaságát. 

                                  €$@ß@

Holnap is itt leszek...

Valahányszor szükséged van valakire...

Akivel megoszthatod az örömöd vagy akit átölelhetsz...
Ha úgy érzed körülötted a világ darabokra hullik szét...

Én itt vagyok Melletted..!

S tudnod, érezned kell, holnap is itt leszek.

                                €$@ß@

Ott vagy a lelkemben...

Nincs az a hely a világban, ami akkor is szép lehet...
Ha nem osztanám meg azzal, aki ott van, ahol a lelkem.

                                   €$@ß@

Minden körülmény ellenére...

Mit is kíván tőlünk az élet..?

Egy biztos..!
Nem azt, hogy következetesek, kegyetlenek, türelmesek...
Segítőkészek, haragosak, ésszerűek, hidegfejűek...
Meggondolatlanok, szeretetteljesek, hirtelenek, nyíltak...
Idegesek, óvatosak, merevek, megértőek, könnyelműek...
Gazdagok, lerobbantak, gyengédek, betegek, határozottak...
Nevetségesek, buták, egészségesek, mohók, szépek, lusták...
Felelősségteljesek, bolondok, adakozók, fenyegetettek...
Bensőségesek, élvhajhászok, elfoglaltak, ügyeskedők, belátók...
Szeszélyesek, bölcsek, önzők, kedvesek vagy áldozatosak legyünk.
Azt viszont igen..!

Minden körülmény ellenére, vállaljuk a döntéseink következményeit.

                                           €$@ß@

Nélkületek is kerek a világ...

Van, aki lenéz, van, aki utál...
De nem is akarok megfelelni már.

Az Én világomba csak az fér bele...
Ki mellettem áll, el nem enged.

Aki elfordul, menjen...
Nekem nem kell..!

Úgyis kerek a világ...
Ha nem mindenki kedvel.

            €$@ß@

Amit...

Amikor szeretünk, nem valami új dolgot tanulunk...

Újra felfedezzük azt, amit elveszítettünk.

                                            €$@ß@

Amikor, az ember szeret...

A boldogság, nem abban rejlik, hogy az embert szeretik...
Az csak undorral vegyes kielégülése a hiúságnak.

Boldogság az amikor az ember szeret.

                                 €$@ß@

Az az izgatóan fekete...

Tudod Kedvesem...

Van a kávé… 

Az az izgatóan fekete.

Olyan, mint az élet...
Néha sötét és keserű.
S van a kávéház.

Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás.

A beszélgetés.
Amikor két ember beszél, csak beszél és beszél...

S egy napon a kávé, más értelmet nyer...

Átalakul érzelemmé.
Többé már nem egyszerű kávé...

Hanem barátság, szeretet, vagy mint a Mi esetünkben, szerelem.

Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja.
Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti...

A másikat.

Még akkor is, ha nincs jelen.
Emléke, emlékeztetője lesz.
S ekkor már nem sötét, és nem keserű.

Létezik ilyen kávé.

                            €$@ß@

                     

A színpad fog figyelni Rám...

Sosem figyelek a színpadra...

Csak táncolok.

Mert ha a szívemből táncolok...

A színpad fog figyelni Rám.

               €$@ß@

Tárd ki a szíved...

A mindenségben nincsenek véletlenek.

Hallottam a szíved kiáltását...

Láttam, a lelked vívódását...
Tudom, milyen mélyen vágyakozol az Önmegvalósításra.
Félelemmel és örömmel kiáltottál Értem.

Ne könyörögj Nekem..!

Mutass meg Engem...
Magyarázz meg Engem...

Hiszen Benned élek.

Mert ha Engem feltársz...

Feltárod Önmagad.

€$@ß@

Egy pillanat műve volt...

A szerelem nem hosszas együttlét vagy udvarlás gyümölcse...

A szerelem a szellemi-lelki rokonság gyermeke.

S ha egyetlen pillanat nem hozza létre ezt az összetartozást...
Akkor hosszú évek alatt sem születik meg soha.

                                      €$@ß@

Ha igazán akarod...

Ne törődj a hogyannal...

S akkor elhiszem, hogy igazán akarod.

                                   €$@ß@