Azért van a távolság…
Mert vannak a világunkban olyan dolgok…
Amik attól szépek, hogy érinthetetlenek.
Messziről szabad csak csodálni őket…
Így nem veszítenek a szépségükből.
Nem törik le a szárnyuk…
Nem romlik el, vagy meg, az illatuk…
Nem látszódnak a hibáik…
Nem tépi le őket az arra járó.
S így megmaradhatnak annak, aminek születtek.
Nem lesz rajtuk ujjlenyomat…
Nem veszítenek a ragyogásukból…
Nem lehet elrontani, alakítani, s így nem kell javítani sem…
Nem áll módunkban igába fogni, sem megszelídíteni…
Nem kell használni, főleg nem kihasználni, hasznot húzni belőlük.
Nem kell mindent a magunk számára praktikussá tenni.
Ne rángassuk az égből a földre őket…
Nem itt...
Ott van a gyökerük..!
Mi csak a virágjukban gyönyörködhetünk…
Így megmaradhatnak a hétköznapokon is ünnepnek.
Megint, vagy végre...
Esik..!
A mi életünk is olyan, mint egy kiadós eső utáni patak...
Néha megzavarodik, majd törve-zúzva kiárad...
De akárhogy is nézem, mindig visszatér a mederbe.
Az a baj, azzal töltjük életünk nagy részét...
Hogy olyanná váljunk, amilyenek nem is akarunk lenni.
Csak azért, hogy megfeleljünk olyan embereknek...
Akiket nem is kedvelünk.
Igenis van, amitől változik az ember.
Csak el kell olyannak fogadni a másikat, amilyen.
Nem feladatod szeretni Engem...
S Nekem sem feladatom, hogy szerethető legyek.
Ha rájössz, hogyan szeress, amikor szerethetetlen vagyok...
Szabad leszek.
De ha viselkednem kell ahhoz, hogy szerethess...
Rab leszek örök életre.
S ez, fordítva is igaz...
Az életünk pontosan olyan, mint egy tükör...
Megnézhetjük magunkat benne.
Ha nem kapunk semmit, mi sem adtunk semmit.
Ha nem figyelnek ránk, mi sem figyeltünk másokra.
Ha egyedül vagyunk, mi sem kerestük mások társaságát.
Ha bőségben akarunk élni, tanuljunk meg a bőségben osztozni másokkal.
Mert mindenki csak annyit kap, amit előbb megtanult odaadni másoknak.
Szeretem a mosolyt, mi ajkadon ébred, ha rám nézel.
Ölelő karod izzó, lázzal telt melegét.
A csillogó fényt, mit arcodra fest a boldogság…
Csókod ízét, mit édessé tesz az ébredő vágy.
Szeretem a szemed, haragos méregzöld tekintetét…
S vitáink után, az édes kibékülést.
Szeretem a napot, az árnyat, a lombtalan fákat…
A viharos szelet, a jéghideg esőcseppeket.
A melletted ébredő álmot, az általad teremtett világot…
A Bennünk lüktető szerelmet.
Nem azok az emberek hiányoznak, akiket szeretünk.
Az a darabka hiányzik Önmagunkból...
Amit magukkal vittek..!
Közel sem vagyok tökéletes.
Hibáztam és hibázom.
Adtam már sok mosolyt és könnyet is...
Csalódtam és okoztam csalódást.
Sokszor hittem annak akinek, vagy amiben nem kellett volna...
S elfordultam attól akiben, vagy amiben hinnem kellett volna.
Szerettem és gyűlöltem néha meggondolatlanul.
Vártam mikor már nem kellett volna, és kapkodtam...
Mikor még várnom kellett volna.
Voltam már túl türelmes, de ijesztően türelmetlen is...
Néha önző, vagy túl megalkuvó…
De Ember vagyok..!
Úgy érzem, magam vagyok sorsom kovácsa...
S hogy végzetem, befolyásolhatom.
De valóban tőlem függ, hogy mikor szárnyalok, vagy mikor zuhanok..?
Vagy egy felsőbb hatalom irányít...?
Az evolúció vezet kézenfogva..?
Esetleg a tudomány mutatja az irányt..?
Vagy egy őrangyal az, aki közbeavatkozik, és megóv..?
Hiába is kérkednék, az Én szomorú kiváltságom is...
Én sem vagyok képes megszabni életemnek útját.
Annyit tehetek, hogy megállok, amikor a végzet szólít...
Remélve, lesz elég bátorságom válaszolni.
A szerelem érzése...
Hiába is próbálná bárki kétségbe vonni...
Egyszerűen, mindenkinek jó...
De sajnos túl kevés embernek adatik meg az a "bizonyos" kitartás.
Mert igenis, a szerelemnek, ha elér...
Végzetesnek kell lennie.
Mert ha igazi..!
Többé nem szabadulhatunk belőle.
Ha mégis..!
Akkor az nem szerelem volt.
Nem vagy cicababa, köpsz a világra...
Tojsz a pénzre, s a kétszínű libákra.
Nem vagy elkényeztetett, bár megvan mindened...
Nem vagy bunkó, de ha kell, megteszed.
Van aki lenéz, van, aki utál...
De nem is akarsz megfelelni már.
A Te világodba csak az fér bele...
Aki melletted áll.
Aki elfordul, menjen...
Neked nem kell...
Ha nem is mindenki kedvel...
Körülötted úgyis kerek a világ.
Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsem az élet nagy titkait...
Amikor még a legegyszerűbb kérdésekre se tudom a választ.
Miért vagyok itt..?
Mi a lélek..?
Miért álmodok..?
Okosabb lenne talán, ha nem kérdezném..
Nem kutatnám...
Nem sóvárognék...
De a természetem nem ilyen, sem a szívem.
Nem ezért vagyok itt.
Mégis harcolok a változásért, hogy megváltoztassam a világot...
S hogy álmodozhassak a reményről.
Sokáig nem tudván biztosan, kivel találkozom utam során...
Ki fogja majd a kezem...
Ki érinti meg a szívem...
S osztja meg a próbálkozás fájdalmait.
Oly sok küzdelem folyik a szándékért, a célért.
S végül, csak Egymásban találjuk, meg ezt.
A természetfeletti események közös élményét.
S az evilágiét.
Minden ember alapvető vágya, hogy rokonlélekre leljen.
Hogy kapcsolatba kerüljön Valakivel.
S hogy így a szíve mélyén tudja...
Nincs egyedül.
Mert Te Velem vagy, s Én Veled...
Kedvesem...
Csak szeress...
De, ne kérdezd, hogy miért...
Ha nem Magamért, hát Magadért...
A jövőnkért, egy napunkért...
Azért a tündöklő mosolyért...
Mit ízlelhet az ajkam...
Ennyiért..!
Ki, vagy Mi vagy Te, mit gondolsz..?
Az, mit a szív, mit az agy...
S mit a szemed kintről kölcsönbe kap..!
Ne félj kinyílni...
Szabadabb leszel, csak...
Minden porcikáddal gazdagabb...
De nem csak Velem...
A világgal..!
Amikor a változás szelei fújtak...
A kétkedők, falakat húztak föl...
De Én az optimizmusomnak köszönhetően, vitorlát.
Mielőtt elítélsz...
Vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat.
Járd végig a múltamat...
Érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet...
Tedd meg a lépéseket, amelyeket Én megtettem...
S botladozz meg minden kövön, amelyen Én megbotlottam...
De mindegyik botlás után állj fel és menj tovább...
Úgy ahogy Én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz Rólam, Felettem.
Akkor mondhatod, hogy ismersz..!
Ismersz..?
Ha megkérdeznél...
Azt mondanám...
Csak Téged szeretlek..!
Ahogy begombolod a kabátod, s vitatkozol Velem...
Ahogy a nyakamba bújsz, s könnyeid végigfolynak melleden...
Mert szeretsz, s Én szeretlek..!
Ha megkérdeznél...
Azt mondanám...
A kezedet szeretem...
A tenyeremen állva, szédülsz hirtelen...
Markom bezárul, vonásaimba ágyazva alszol védtelen...
Mert megóvsz, s Én megóvlak...
Ha megkérdeznéd...
Azt mondanám...
A szemeidet figyelem...
Ahogy arcom elsuhan benne, egy szombat reggelen...
Ahogy fáradtan, lecsukódik Benned a világ minden éjjelen...
Mert benne élsz, s Én Benne élek..!
Ha megkérdeznéd...
Azt mondanám...
Néha, túl bonyolult vagy Nekem...
A hangodba bújva, egy pillanatnyi csend terem...
Megnyugszom, nem akarok más ember lenni...
Mert bennem élsz, s Én Benned élhetek.
Ha megkérdeznéd...
Azt mondanám...
Nem kérdezel sosem...
Mert szeretsz... Ahogyan Én szeretlek...
Mert megóvsz... Ahogy Én is óvlak...
Mert hiszel Bennem...
Ahogy még Én sem hiszek.
Egyáltalán mi az, hogy "jónak lenni"..?
Ki az, aki kimondhatja erről a végső szót..?
Ki állítja fel az irányelveket..?
Ki alkotja meg a szabályokat..?
Bizony mondom...
Mi, saját magunk szabjuk meg a szabályokat...
Mi magunk állítjuk fel az irányelveket...
S mi Magunk döntjük el, jól cselekedtünk-e...
Vagy jól cselekszünk-e.
Mi vagyunk az egyetlenek, aki eldönthetik...
Kik és Mik vagyunk valójában, s Kik és Mik akarunk lenni.
Mint ahogy ítéletet is csak Magunk alkothatunk Magunkról.
Kedvesem...
A világ tágas, s ha körülnézel, minden zuga tele van fájdalommal...
De szerencsére, örömmel is.
Az előbbi tart minket a növekedés ösvényén...
Míg a második, segít elviselni az utat.
Ha elszántad rá magad, csak úgy teheted, mint Én...
De azt tudnod kell...
A holnap nem ígéret, csupán egy esély..!
Ha azt akarjátok, hogy ti álmotok is valósággá váljon...
Semmi mást nem kell tenni...
Csak felébredni..!
S nem pedig álmodozni tovább és tovább.
Ahhoz, hogy megtaláld az igazi boldogságot...
Előbb magadban, magaddal kell békét kötnöd...
Mert a lélek békéje nélkül, nincs boldogság.
Sokan azt hiszik...
A szerelem azért van, hogy valamit kapjunk...
Pedig, ez igen csak téves szemlélet...
Azért ér el minket, hogy lehetőségünk legyen adni.
Kisfiam, Szabolcs..!
Mert Nekem mindig is az maradsz..!
Én tudom, s remélem Te is...
Nomen est Omen..!
Vagyis…
A név kötelez..!
Mint ahogy az Én nevem, úgy a Te Neved is előjel…
Hűen tükrözi személyiségedet és a sorsodat, amit kirótt Neked az élet.
Megmutatom, mit tartogat Neked a sors, neved betűinek jelentése alapján…
Kezdjük is az első betűvel...
"S" Bölcsességet, ősiséget, csábítást, érzékiséget...
Egy fajta hullámzást, lüktetést mutat.
A szélsőségek embere az, akinek nevében az "S" gyakran szerepel.
De ezt nem kell feltétlenül rossz értelemben értelmezni.
(Sasvári Sándor például zenész, színész, lovas, üzletember.
Egy igazán sokoldalú személyiség.)
"Z" Az őszinteség, a nyitottság, betűje...
Mutatja a verbális képességeket a törekvést a jó kommunikációra.
"A" A házad védelmezője, amit a betű formája is mutat.
A védelmet, a tested is jelképezi.
Ha leírod, figyelj, hogy mindkét "lába" a földet érje...
Kívánom, mindig biztos védelmet nyújtson neked ez a ház.
"B" A házasság betűje, a kapcsolatoké, az érzéseké, a szerelemé.
A "B" a birtoklást is jelöli...
Ahogy a betű hasa öleli a világot, a tárgyakat vagy a partnert.
(Gondolj csak Barbie-babára...
Aki földi javainak tömegével a fogyasztói társadalom női ideálja lett!)
"O" A kör, a teljesség, a karikagyűrű jelképe, a házasságban, a munkában...
Vagy bármilyen cselekedetben.
De lehet, bezártságra utaló jelentése is.
A végtelen kör, mely fogva tart, ugyanakkor lehetőségekhez juttat.
"L" Az intellektus, egy fajta szellemi kényelmesség betűje…
Olyasvalakit jelöl, aki a tudásával szerzi meg a javait, kényelmét...
"C" Női jelkép, a "cica farka", nyitottság, szeszélyesség, változékonyság...
A Hold analógiája mivel egy félholdra is hasonlít.
Nyitottságot mutat, nőiességet, befogadást.
"S" Leírhatnám mégegyszer, mivel ezzel kezdődött a neved...
De inkább olvasd el ezt a három jótanácsot...
1. A kezdőbetűk duplán számítanak...
Vagyis erősebben nyomnak a latban.
2. A dupla betűk nyomatékot kapnak.
Nem csak akkor, ha egymás mellett állnak...
Hanem akkor is, ha azonos név tagban kétszer szerepelnek.
Mint ahogy a Te nevedben, két dupla betű is szerepel.
3. A beceneved érdemes lehet külön is megvizsgálni, értelmezni...
Ez mutatja meg választott éned, küldetésed.
@P@
Gyakran azért nem találtok a hercegre, vagy a hercegnőre a fehér lován...
Mert a lovat figyelitek, s nem a lovast.
Mondom Én, nem a ruha teszi az embert...
Hanem mi Magunk tesszük azt, amire az általunk viselt ruha kötelez..!
Néha úgy érzem, valaki sakkozik az égben...
Velem..!
De nem Én ülök vele szemben...
Mert Én a sakktábla egyik figurája vagyok.
Kiszolgáltatott szerepnek tűnik.
Olykor, lázadozom ellene.
Pedig valójában, társasjátékot játszunk.
De nem ő dobálja a kockát, hogy mennyit lépjek előre a játéklapon...
Hanem Én.
Rám bízza a játék mámorát.
Igaza volt Einsteinnek...
"Isten (már ha létezik) nem kockázik a világgal.
Csak figyel...
S talán, reménykedik...
Én nem töprengtem azon a tényen...
Miként is kellene megélnem a boldogságot..?
Szembejött életem rögös útján...
Fogadtam köszönését...
S egyszerűen nem hagytam tovább állni...
Megmarkoltam...
Nem engedtem...
Ennyi Nekem is, Neked is jár.
Tenni, vagy nem tenni..?
Merni, vagy nem merni..?
A legtöbb ember nemmel szavaz akár bátornak tartja magát, akár nem.
A bizonytalanság és a kudarc lehetősége nagyon rémiszt?
Az emberek zöme inkább a boldogtalanságot választja...
Mint a bizonytalanságot.
Van egy gyönyörű mondatunk…
„Szükségem van rád.”
De hogyan?
S miért?
Pedig a válasz egyszerű...
Azért, mert vagy, létezel, élsz.
Mert megnyugtató érzés számomra a létezésed.
Nem lehet megmagyarázni, hogy miért.
De nem is kell.
Önzés ez..?
Egy picit, talán az.
Azért van szükségem Rád, mert a bennem lévő szeretetnek van szüksége Rád.
Téged választott, Téged akar szeretni.
Neked akar adni minden szépet és jót, amit addig összegyűjtött.
S mikor ez megtörténik, ez számomra mindennél több.
Valóban, ebben van némi önzés, hiszen mindez, engem (is) boldoggá tesz.
Ha Te boldog vagy, Én is az vagyok.
Ám ha Te is ugyanezt éled meg, akkor már nem önzés...
Akkor valóban igazzá, tisztává, önzetlenné válik a mondat.
S elhihetitek, létezik ez a mondat.
Attól még lehetsz hűséges, ha elszöksz valakitől...
Vagy ha ha odafutsz valakihez.
A hűség nem is igazán erény, inkább csak a szeretet vaksága...
S ez elöl nincs menekvés.
Előbb vagy utóbb ez a fajta hűség mindenkit utolér.
Ezért kell nagyon alaposan meggondolni mire is esküszünk...
Mert minden, ami hűséggel kezdődik árulással ér véget.
A türelem az, ami a legértékesebb dolgokhoz szükséges.
Kivárni egy rózsa nyílását.
Megvárni egy gondolat szavakká érését.
Megalkotni egy sejtelmes mosolyt rejtő képet.
Rímbe foglalni a gondolataimat, ami csak hozzád repít.
Mind-mind türelem, idő, kitartás.
S ami a legfontosabb...
Hit.
Hit a szerelemben, a szépségben, a csodában.
Hit a türelem gyümölcsében.
Mert a türelem a legszebb gyümölcsöt termi...
Azt, amire vágyunk.
Lehet az akár egy rózsa, egy mondat, egy mosoly, egy dallam…
Te Kedvesem.
Akire oly sokáig vártam...
S vágyom mind a mai napig, minden pillanatban.
Türelemmel.
A múlt felhánytorgatása...
A legjobb módja annak, hogy tönkretegyük a jövőt.
Mert az egyik a másikra épül.
Azt, ami elmúlt, tökéletesen el kell temetnünk...
S be kell ültetnünk a vezeklés virágaival.
Van egy szó…
Egy gyönyörű szó.
"Kedvesem"
Mennyi gyengédség, meghittség, intimitás...
Mennyi szeretet lakozik ebben a bájos szóban.
S mennyi-mennyi érzelem...
Ezt a szót az emberek nagy többsége, már nagyon ritkán használja.
Legalábbis, ha komolyan...
A benne lakozó érzelemnek megfelelően akarjuk kimondani.
Mert ezt a szót, csak egyetlen embernek mondhatjuk.
A Kedvesünknek.
Annak, aki szívünk számára a legkedvesebb.
Aki a szívünkben él.
Nem szerető, nem barát vagy barátnő, nem partner.
Hanem Társ.
Az egyetlen.
A legkedvesebb.
Én ezért is mondom nap mint nap Neked...
Kedvesem.
Valahogy mindig félúton vagyok, remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg valahonnan, bárhova jutok, valami jót mindig magammal viszek.
Valahogy mindig félúton vagyok, úton a múltból a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem, hegyek omolnak a lábam elé.
Valahogy mindig félúton vagyok, néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog egy furcsa érzés, hiába megyek, minden út körbefut.
Valahogy mindig félúton vagyok, mondják... az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt önmagam, hisz minden lépés a csillagokig ér.
Valahogy mindig félúton vagyok, mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek, hát próbálok úton maradni...
Emberül.
Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap...
De Te magadban tartod, amit el kellett volna mondanod..?
Mondd, mit teszel, mikor nem teszel semmit...
De megtehetted volna, s a tétlenségtől fáj minden gondolatod..?
Mondd, mit teszel, ha újra és újra hibázol...
De nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd..?
Mondd minek, mire vársz...
Hisz csak egy lépés kell, hogy boldog lehess.?
Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár...
Mit érnek az évek, ha nem (mindig) hiányzik, aki vár..?
El tudnán mondani, mit kellett volna tenned, s mondanod...
Ha lett volna még egy holnapod..?
Ne keressétek a tökéletes szerelmet...
Úgy sem találnátok rá..!
Mivel azt nem keresni, hanem megalkotni kell.
A nevemet tudhatjátok, de az életem nem ismeritek...
Hallhattatok arról, hogy miket tettem...
De fogalmatok sincs róla, mit és miért is csináltam.
