2013. március 17., vasárnap

A Teremtés és az Élet templomai...


"Férfi és Nő, hogyan is érthetnék meg egymást…
Amikor mind a kettő mást akar…
A férfi a Nőt, a nő a Férfit."
 

 
 

Ahogy a Nő és Férfi teste is egymás kiegészítésére szorul…
 
Addig a Női és Férfi lélek is csonka, egymáséi nélkül.
 
S természetesen, igaz ez fordítva is.
Míg a Nő, nem ismeri a fényt…
Addig a Férfi, nem ismeri a meleget.
A Nőből hiányzik az igazi teremtő erő…
A Férfiból az igazi életerő.
A Nő, ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik…
Csak azt fogja fel belőle igazán…
Ami benne mozgalmas, elevenpezsgésű, eseményszerű.
 
A teremtés templomát úgy tekinti…
 
Mint egy uzsonnázó hely…
Vagy mint amolyan pletyka sarok.
A Férfi, ha a szaporodás édes játékaiban…
S meleg meghittségbe helyezkedik…
Elhomályosul, elgépiesedik.
 
Az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre.
 
A Nő oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában…
S csak arra figyel, ami szerves összefüggés…
Mint a tenyészet, vagy az enyészet.
A Férfi zártan határoltan evez a mindenségben…
Érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.
Ha a Férfi, olykor átlát egy Nő lelkébe…
 
Vagy a saját Férfi lénye alatt rejtetten létező Nőt figyeli…
 
Látja, hogy e vöröses félhomályban…
Az egymásba mosódó, alaktalan dolgok…
Csíraként forró lüktetésben élnek.
S ha, a Nő előtt feltárul egy Férfi lélek…
 
Vagy az Önmagában rejtett Férfi lénye…
 
Látja, hogy kékesszürke fényben dideregnek a dolgok…
Egymástól elkülönülve, szoborszerűen.
A Nő, ha dolgozik…
 
Munkájába örömét bánatát, egész világát belesugározza.
 
A Férfi, ha dolgozik…
 
Munkájában, minden mást elfüggönyöz előle.
 
A Nő, ha játszik, feloldódik a játszó csoportban…
Nyerni a játszóktól akar.
Míg a Férfi, ráhurkolódik a játék váltakozására…
Nyerni a játékban akar.
A Nő, ha felbont egy narancsot…
S abból pár gerezdet jó szívvel feléd nyújt…
 
Szinte önmagát bontja fel.
 
Saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami Belőle, Téged illet.
A Férfi, ha jó szívvel, étellel kínál…
 
Örül, hogy Neked is adhat abból, ami az Övé.
 
A Nő a szeretett Férfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével.
A Férfi a szeretett Nőt, saját lényéhez akarja fűzni…
Minél szorosabban.
A Nő a szerelemben életének mámorára…
 
A teljesülését keresi.
 
A Férfi a szerelemben a mámorzárt…
 
A folyton fokozódó Egészét keresi.
 
Nő és Férfi igénye nem fedi egymást…
Épp ezért, a Nő kiegészítője…
Nem a Teremtő Férfi…
 
Hanem az Oroszlán.
 
Aki folyton sürög és a Nőt magával sodorja…
Újra meg újra elkápráztatja.
Míg ez a kettős röpködés, végül családi biztonsággá higgad.
S a Férfi kiegészítője nem az Éltető Nő…
Hanem az a bűbájos…
Aki a Férfi érzékeit fel tudja pezsdíteni…
 
S ezen keresztül egész lényét lelkesedésbe ragadni.
 
S ráadásul át tudja venni…
Az Férfi meggyőződéseit, kedvteléseit, terveit.
Mint, hogy a Nő ritkán találja meg egy személyben…
Az Oroszlánt és a Családfőt…
S a Férfi a Bűbájost és Alkalmazkodót…
 
Innen a sok csalódás.
 
A Férfi lénye kemény mag…
A Nő lénye csupa vonatkozás.
A családi, vagyoni és egyéb körülmény a Férfinál…
 
Életének formálója.
 
A Nőnél…
 
Maga az élet.
 
Egy Férfit akkor ismerhetsz meg igazán…
Ha körülményeitől mentesen, magába véve vizsgálod…
Egy Nőt akkor…
Ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra veszed.
Ha egy Nő regényében az „Ideális Férfi” szerepel…
Nagy nőhódító, tökéletes családfő, bátor és határozott cselekvő…
Bármihez kiváló tehetsége van.
De nem tudjuk, a sok kiválóság hol fér el benne.
Mert lénye nem több…
 
Mint egy felöltöztetett férfiarcú próbababa a ruhaüzlet kirakatában. 
 
S a Férfi regényében szereplő „Ideális Nő”…
Csupa rózsaszín finomság és arany okosság…
De egyetlen igazi vonatkozása, hogy…
Tűzön-vizet át szerelmes a Férfi hősbe.
 
Akivel önkéntelenül azonosítja magát ezen iromány Írója is…
 
S talán Te kedves Olvasóm is.
Oly talajtalanul libeg a világában…
 
Mint a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái.
 
Ezek után kérdem Én…
 
Melyik ér többet, a Nő, vagy a Férfi..?
 
De ne is próbálj választ találni e kérdésemre, mert…
 
Mindegy..!
 
Bármelyik elérheti a legvégsőt…
 
A teljességet.
 
De mindegyik más módon.
Míg a Férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé…
Addig a Nő, mint egy puha melegség száll a végső puha, meleg fészekbe.
 
                                                   €$@ß@

2013. március 16., szombat

Kérhetnéd...


 
 
 



Tudod Kicsim...

Nem adnálak soha senkinek, semmiért.

Illetve...
De.
Talán mégis…
Valakinek, mégis odaadnálak.
Önmagadnak.

Neked bármikor visszaadnálak...

De csak ha kérnéd...
Mert magamtól, soha nem tenném.

Kérhetnéd...

Ha akarnád...
Hiszen szabad vagy.

Nem sajátíthatlak ki, nem köthetlek magamhoz.

Az a képzeletbeli ajtó nyitva áll...
Bármikor beléphetsz, bármikor kiléphetsz.
S az utóbbi, nem azért, mert nincs szükségem Rád.
A legnagyobb szívfájdalmam lenne…
Ha ez megtörténne.

De szeretlek.

S ezért engedném.
 

              €$@ß@



 

 


2013. március 15., péntek

Érted..? Vagy majd megérted...

 
 
 


Ez, nem egy egyszerű mondatom...

De tudom Magamról..!

Annál inkább vagyok Emberibb...
Annál inkább Önmagam...

Minél inkább felülmúlom és elfelejtem Önmagam...

Ha őszinte odaadással állok...
Egy feladatért...
Egy igaz ügyért...
Egy mindennél fontosabb Partnerért.


                                €$@ß@
 
 
 


2013. március 14., csütörtök

Az értelem a célok felett van.


 
 



Vannak értelmes és értelmetlen célok az életemben.

Ha sok időt töltök értelmetlen célok követésével...
Tisztában vagyok vele...
Előbb utóbb rosszul fogom érezni magam.

De ki dönti el...

Melyik időtöltésem az értelmesebb..?

Talán Te..?

Órákat tölteni a Blogom előtt, vagy elvégezni egy fontos feladatot...
Valószínű, hogy az első a kellemesebb...
S a másodikat mondanád értelmesebbnek.

De ha az itt eltöltött időt Érted teszem...

Akkor már az írás lehet a jobb az értelmesebb...
Mert ez az idő is valahol Veled töltött idő...

Az értelem a célok felett van.

Szükségem van arra, hogy életem értelmesen éljem.
S hogy mi ez az értelem, azt nem annyira gondolom...

Mint inkább tudom.

Vannak magasabb és alacsonyabb rendű dolgok és szempontok.
Amikor a jobbat, értékesebbet, a magasabb rendűt mutatom...
Felfele mutatok, felfele nézek...
S amikor az alacsonyabb rendűt...
Akkor bizony lefele.

Minden eddigi tevékenységemben van több és kevesebb értelem.

Van több és kevesebb „jó”.

Soha semmit nem tennék céltalanul.
 
 
                                         €$@ß@
 
 
 

2013. március 12., kedd

Szeretlek... Vagy SZERESSELEK..?








A szívemmel láttalak meg...

Nagyon messze láttam Benned...
S nem csak messze, de nagyon magasra is... 
Olyasmit vettem észre...
Amihez nincs köze az évekhez...
Mert ha nem így nézném...

Akkor nem lehet tartós a Mi gyönyörű kapcsolatunk.

A szívünkkel látjuk egymást.
S mivel így látlak...
Nem elég, hogy csak egyszerűen szeretlek...
Minden szememmel tudlak szeretni.
Az érzéseimmel...
Az érzékeimmel...
Az eszemmel is.
De ez még mindig nem elég...
Nem elég csak szeretni...
Az is kell, hogy...

SZERESSELEK.

Így, nagybetűvel.
Azt mondják...
Ritka manapság.

Nagyon ritka.

                                 
                                            €$@ß@


2013. március 10., vasárnap

Írni veszélyes...



 
 





Írni veszélyes...

Mindig az volt, s az is marad...

Tudom..!

Mert garanciát nem adhatok rá, hogy...
Szavaimat ugyanolyan hangulatban olvasod...
Mint amilyen hangulatomban kiírtam Magamból.
Sokszor érzek ürességet magamban...
S, hogy betöltsem valamivel ezt a hiányt...
Lehet, amit most leírok, Téged megmosolyogtat...

De Én nagyon is komolyan gondolom.

Megpróbálok a Magam módján...
A világommal, jót cselekedni.
De úgy vettem észre...

Mindegy mennyit adok Magamból...

Az üresség még akkor is...
Valahol érezhető mélységben...
De ott tátong Bennem.

Valamiért a jóllakottság érzése nem akar elérni...

Azt nem mondanám, hogy soha...
De, csak egy-egy pillanatra.
Míg az ember teszi a jót...
Joggal lehetne hálás a világ.
De igazi, belső elégedettség akkor sincs...
Marad a kérdés...
Miért boldogít csak pillanatokra a jóság..?
Miért zuhan az ember vissza a semmibe..?
Miért nem tart tovább az öröme..?
Talán, mert valódi kielégültséget, belső megnyugvást...

A szeretet adni akaró vágya okozhat.

Akkor lehet az ember boldog tartósan...

Ha a jóságot újra, meg újra a szeretet indítja útra.

S nem saját kielégültségének vágya.


                                    €$@ß@


2013. március 9., szombat

Érezted, éreztem...



 
 
 
 
 
Láttad, szemeimben az ég, igaz kékjével ragyog…
Láttad, szemeimtől félnek, hisz vágyják az angyalok…
Láttad, szemeim tükrében, ott él hűvös tüze a jégnek…
 
Láttad, csókoltad ajkam, érezted, ahogy éget.
 
Láttam, szemeidben, eleven smaragd ékkövet…
Láttam, szemeidtől, eltörpülnek ott fenn az istenek...
Láttam, szemeid, tükrei a mindenségnek...
 
Láttam, csókoltam ajkad, éreztem, ahogy éget.
 
 
                               €$@ß@

2013. március 8., péntek

Március 8.

 
 
 



Talán furcsa, hogy egy újabb Nőnapi bejegyzést írok...

De most valamiért, ez így alakult.

S ha ezzel a kis irománnyal hozzá tudok járulni...
Azon férfi társaimnál, akik e sorokat olvasva...
Szélsebesen elrobognak még a virágboltokba...
Kedvesüknek, Szerelmüknek...
Édesanyjuknak, Nőrokonaiknak...
Munkatársnőiknek virágot venni e jeles nap alkalmából...
Akkor már megérte.

Szerintem minden Nő örömmel veszi...

Ha a környezetében élő férfiak...
Legalább ezen az egy napon kicsit figyelmesebbek...
S netán még virággal is meglepik…

Bár mindig akadnak kivételek...

Akik ezt nem tudják értékelni.
Azért azt ne felejtsük el...
Ennek az ünnepnek sem az a lényege, hogy...
Az év egy napján a figyelmünk a Női nemre terelődjön.

Tegyétek ezt egész évben, ugyan úgy, mint Én...

Ne csak ezen az egy napon legyetek figyelmesebbek, kedvesebbek…

Március 8.

Ha halljuk ezt a dátumot...
Számtalan országban sok millió embernek...
Mindenütt ugyanaz jut az eszébe..
Ezen a napon a főszerep a Nőké, a Hölgyeké, a Lányoké...
Az Édesanyáké, a Nagymamáké.

Szeretem ezt az ünnepet...

S nem csak ezért a Különleges alkalomért...
Még akkor is, ha néha csalódást okoz.
Nekem ez az ünnep már a tavaszt jelképezi.
Bár nem egy örömteli alkalom szülte ezt az ünnepnapot...
S a mai fiatalok többsége nem is tudja honnan ered...
De látva a családi hagyományokat...
Ők is lelkesen köszöntik ezen a napon a környezetükben élő hölgyeket.
Hát csak kitartóan...

S ne hagyjátok, hogy Bárki letörje lelkesedéseteket...
 

                              €$@ß@

2013. március 7., csütörtök

Mi is a Nő nekem..?

Nőnapra..?
Ez butaság..!
Minden egyes napra...

 



Ha meg kellene fogalmaznom...

Mi is a Nő nekem..?

Egyszerűen csak ennyit mondanék...

Az egész világ..!

Mert számomra, ez magába foglal mindent.
Maga, a szüntelen változás...
Az anya, akinek testén át e világra léptem...


Az Első és Végtelen önfeláldozás...

Ő őrzi első lépteim...
Törli le könnyeim...
Testéből etet...
Szeretetéből nevel...
Mindig megbocsát, ha kell...

Soha nem enged el...
Ő a fény...
A meleg...

Minden...

Ami jó...
Semmihez sem fogható...


Semmivel nem pótolható.

Ő maga a folyamatos átalakulás...
A változás...
Előbb éteri szépség, ideál...

Dalok szerzőinek álma...

Verseim ihletője...

Szerelem és őrület forrása...
Társ jóban, rosszban.


Mi vagy Ki is a Nő még..?

Sokaknak fel sem tűnik...
Csak egyszerűen természetesnek veszik...
Életünk néma napszámosa...
Vetett ágy...
Vasalt ing...
Étel és ital...
Kedvesség, szerelem...
A test gyönyöre...
Az apokalipszis kínja...
A mennyország ígérete.
Mindez Ő, egyszemélyben...


Lelkünk másik fele...

Aki értünk létezik...
S mi Őérte.
Köszöntöm hát őket...


A Nőket...

Kívánom Nekik mindazt a szépet és jót...

Amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.


                               €$@ß@