Mindenek felett...

Ismerek egy erdőt egy hegyet...
Egy utcát egy teret.

Ismerek egy házat s benne egy szobát...
Egy nyikorgó ajtót egy reccsenő padlót.

Ismerem a kettőnk közötti csendet...
Azt az illatos bőröd , s azt a gyengéd kezed.

Ismerem az álmunk, melyben elmerülünk...
A vágyunk, mitől megszépülünk.

Ismerem a lélegzetvételed, a (rövid) ébredésed...
S Nekem, ez mindennél többet jelent.

                             €$@ß@

A bölcsőnktől a koporsónkig...

Időt kell szakítanunk a boldogságra...

Különben utazásunk csak egy száguldás lesz egy gyorsforgalmi úton...
A bölcsőnktől a koporsónkig.

Pedig van bőven parkolóhely a nap alatt.

                                                   €$@ß@

A hatodik napon... Nőnapon..!

Mit is nyújthatnék, ezen a Rólad, Rólatok szóló napon, Nőnapon...

Fogadjátok sok Szeretettel...

Bennem lakoztál, paraZitám voltál, oldalamon csüngve lüktettél, észrevétlen.

Vártalak...
Kitépett testemből a Mindenség Atyja.
Gyúrt és dagasztott...

Nem pihent, míg bordámból, Nőmmé alkotott.

Felemelte csípőd, belé harapott, majd felhördült ijedten...
Eredj innen szajha..!
A földhöz csapott.

De csorgott már száján, mit az imént kóstolt...

Felemelt, simogatott újra...
Tökéletes pőrén bocsátott az útra.

Már vártad, hogy ébredjek, ott álltál védtelen.

Magányom enyhítőn, húsommá váltál.
Küldött a Teremtő... 

Belém bújtál, kitöltöttél, bűnbe vétlenül vittél...

Kérges tenyerem szántja a tested, vágyam enyhítőn...

Életem lettél...

                                  €$@ß@

A többi nem érdekel...

Én már megértettem..!

Nem az a fontos, hogy az elsők, legyünk...
Hanem, hogy az Egyetlenek.

                                            €$@ß@

Oda lettünk elrendelve..?

Szoktál néha képeket nézegetni magadról, s meglátni egy idegent a háttérben..?
Ez elgondolkodtató...

Vajon hány idegennek vannak képei Rólad s Rólam. 

Hány és hány ember életének és mennyi pillanatának lettünk részesei..?
Részeseivé váltunk életüknek, mikor valóra vált az álmaik..?
Vagy ott voltunk, mikor az álmaik elvesztek..?
Próbáltunk belekerülni a képbe..?

Vagy eleve oda lettünk elrendelve..?

Vagy csak meglepetésszerűen ért minket..?
Csak gondolj bele...

Úgy lettünk életüknek része, hogy lehet, nem is tudtunk róla.

                                        €$@ß@

Mindennek ára van...

A boldogságot nem adják ingyen.
Mert ha így lenne, mindenki csak vigyorogna.

                                     €$@ß@

Ne akarj mindenkinek megfelelni...

Kedvesem...

Én sem ismerem a sikerhez vezető utat...
Viszont azt tudom...

Kudarchoz vezet, ha mindenkinek próbálsz megfelelni.

                                     €$@ß@

Csak így...

Az élet csak úgy érthető, ha visszatekintünk...
De csak úgy élhető, ha előrenézünk.

                        €$@ß@

Van, hogy semmi sem sikerül...

Nem vagy tökéletes lány.
A hajad sem áll mindig jól és gyakran elbuksz.

Néha ügyetlen vagy, s néha romokban hever a lelked.

Van, hogy vitatkozol Velem, s vannak napok...
Amikor úgy érzed semmi sem sikerül.
De ha egyet hátra lépsz s jobban belegondolsz ...

Akkor érezheted, ez a különlegesnek hitt élet, a Valóság...

S az is lehet, de csak lehet, hogy szeretsz tökéletlen lenni.

                                               €$@ß@

Ha hallasz...

Egy síró kisgyerekként indultam, de tudtam felnövök...
A szülők szava felnevelt, megvigasztalt, ne félj kölyök.
Ha bánt az élet okkal teszi, nem öl meg csak erősít...
Ha megértésből építkezünk, úgy születik erős híd.
De mégis tudom gyakran mentem önfejűen előre...
Csak vitt az út és nem hallgattam barátokra, szülőkre.
A szerencsém elhagyott, minden kettévált a homályban...
A mocsárban feküdtem, miért nem vettem észre korábban.
Hányszor kellett letérnem az útról és eltévednem...
És hányszor kellett megígérnem, soha többé az életben.
Mond hányszor hagytál magamra a semmiben és csak nevettél...
Tudod hányszor sírtak miattam, és nem szóltál, nem szerettél.
Hányszor könyörögtem fohászkodtam szólj ha hallasz...
Mégsem válaszoltál, máig nem tetted ezt meg de hallgatsz.
Legbelül az álmaimban már szebb a kép a világról...
Gyermekkorom gyere vissza!
Már nagyon hiányzol!
Ha hallasz, Melletted bátrabb lennék én...
De félek, ez csak egy emlékkép.
Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár.
Melletted bátrabb lennék én...
De félek, ez csak egy kósza kép.
Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár...
Végre én is látom már, hogy te vagy itt szívtelen...
Azt hogy nekem fontos vagy többé már nem színlelem.
Ha eszembe jutsz néha még szem nem marad szárazon...
A múltunk emlékeit most már könnyeimmel áztatom.
De várhatom, hogy átérezd, hisz fogalmad sincs róla még...
Ha megint felhoznám a múltat tudom már nem volna szép.
Feldolgoztam, nehéz volt, de segíts hogy ha hallasz...
Hogy ha figyelsz, és ott legbelül az emlékek közt tartasz.
Segíts kérlek abban most, hogy el tudjalak feledni...
Mert hiába is döntöttem el, tudjuk, hogy ez nem ennyi.
A búcsú könnyű lenne, mégis megszakad a szívem...
Az eszem hozzád oda húzna, de valami eltaszít benn.
Tudom, hogy ez nem múlik el, és úgy írom meg ezt a sort...
Hogy tiszta rólunk előttem a kép, pedig már nem ma volt.
Legbelül az álmaimban szebb a kép a világról...
Boldogság gyere haza!
Már nagyon hiányzol!
Ha hallasz, Melletted bátrabb lennék én...
De félek, ez csak egy emlékkép.
Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár.
Melletted bátrabb lennék én...
De félek, ez csak egy kósza kép.
Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár...
Forgolódom éjszakák óta, farkas szemet nézek az ablakkal...
Nincs kedvem emberek közé menni meg jó pofizni sem nappal.
Csak a párnám vár rám, bár már látnám, hogy itt kelsz velem minden reggelen...
De még kapcsolatom sem volt igazán, nem szárad szerelem lelkemen.
16 voltam, a szüleim váltak, és gonoszok vártak a teremben...
A jelenben álltam, nem találtam, csak álmomban láttam szerelmem.
Pedig hányszor vágytam, akartam ezt, oly sok magányos éjjelen...
Ha elképzelem, hogy így döglök meg egyedül, elönt a félelem.
Ha iszik az ember, mondta anyukám, akkor igazán őszinte...
Én nevetve sírtam, bár csak egyszer ittam magamat földszintre.
A lányokkal nem volt szerencsém, ők nem szedtek és én nem szedtem fel...
Későn érő típus vagyok, 27 évesen vesztettem el.
Annyi bú és bánat támadt rám, a legtöbbször csak nyeltem...
De picit könnyeztem, mikor a 18. szülinapom el lett felejtve.
A jó hova lett eltemetve?
Nem dereng, csak fekszem elmerengve...
Életkedvem gyere haza, vagy jöjjön aki egy kicsit szeretne.
Ha hallasz, Melletted bátrabb lennék én...
De félek, ez csak egy emlékkép.
Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár.
Melletted bátrabb lennék én...
De félek, ez csak egy kósza kép.
Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár...
Ha hallasz gyere még, kérlek szólj hozzám.
Még élek...
Még várok...
Ami elmúlt minden szép és jó volt...
Minden, ami csak az életről szól.
Gyere vissza, amíg az érzés itt van...
Hiányzik, nélküle már nem bírtam...
Én.
Bárcsak újra megélhetném...

67...

                              

Sokkal nem vagy fiatalabb nálam.
Nem számít, mennyi idősek, vagy évesek vagyunk.

Csak az számít, amit érzünk.

Nem érdekel, hogy gazdag vagy szegény, százéves vagy húsz éves vagy.

Ha az ember szeret valakit, akkor ezek a dolgok nem számíthatnak.

                                                  €$@ß@

Amikor úgy érzem...

Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzem, összeomlik a világ...

Mert az lehetetlen, hogy csak úgy álljak közömbösen, és hagyjam megtörténni azt...

Aminek nem lenne szabad megtörténnie...

Mert annyira igazságtalan, megalázó, vagy kegyetlen.
Persze hiába várom...
Szorosra zárt szemmel, behúzott nyakkal a robajt, a csörömpölést, a föld remegését...

Mert amikor felnézek, minden változatlan.

A környező házak nem dőltek össze, az utak, hidak nem omlottak be...
Az autók színes-fényes áradata szakadatlanul dübörög tovább...
S az emberek, mint a hangyák, tovább rohangálnak, életük kis csapásait követve.

Mintha mi sem történt volna.

Néha az ilyen világvég-érzéshez...
Nem is kell, hogy valami szörnyű tragédia történjen.

Néha elég egy mondat.

                                           €$@ß@

Te szeress szenvedéllyel...

Tiltott csillagot szerettem, ki a partra űzve ott hagyott...
Az égi semmi habja elkapott, játszott Velem, s visszadobott.

Nem is tudom, miért vezekeltem, mint minden, szisszenő talány...
Ne futottam Előled, ki lenn a parton, e süppedő parton Rám talált.

S nem féltél Te sem, nem futottál Előlem, inkább csitítottad a szenvedést...
Könnyes szemeddel szorítottál magadhoz, merészen, mint a kést.

Vakmerő voltál, Magadnak ítéltél, mint holtak lenn az éjszakát...
Vállam segítette gyenge vállad, ha Magad már nem bírtad tovább.

Én nem kívántam megszületni, a semmi szült és szoptatott...
De Te szeress szenvedéllyel és kegyetlen, mint halottját az itt hagyott.

                                           €$@ß@

A tűz Benned él....

Bennem is  először a vak vágy élt a melegségre.

Míg hibát-hibára halmozva megtaláltam az utam, mely a tűzhöz vezetett.

                                     €$@ß@

Érted...

Tudom, hogy minden küzdelem során tanultam valami újat.

De sajnos a legtöbb lecke, túl sok szenvedést okozott.

Viszont sohasem éreztem, hogy fölöslegesen vesztegettem az időmet...
S hogy hazugságért harcolok.
A győztesek nem követik el kétszer ugyanazt a hibát.

Ezért olyas valakiért tettem kockára a szívem, akiért érdemes volt.

Érted...

                                          €$@ß@

Mi is a szerelem..?

Ha meg kellene magyarázni azt, amit talán nem is lehet...

Valójában mi is a szerelem..?

Talán ezt mondanám...

A matematikában a szerelem... Probléma.
A történelemben... Háború.
A kémiában... Reakció.
A művészetben... Szív.

Viszont Bennem a szerelem Kedvesem... Te vagy..!

                                            €$@ß@

Senki sem tökéletes...

Kedvesem...

Ne akarj tökéletes lenni...
Mint ahogy Én sem vagyok, Te sem leszel mostanában az.

Hiszen senki sem tökéletes.

Ettől, még nagyon távol vagyunk.
Mert Mi még úton vagyunk.
S amíg úton vagyunk, félünk és szenvedünk.

Szeretünk és szeretünk, "tökéletlenül" szeretünk.

De ez nem baj.
Ez a mi emberi sorunk.

Szeretni tökéletlenül is gyönyörű.

                             €$@ß@

NoComment...

A legnagyobb s egyben a legkisebb uralom az önuralom.

Túl szép, hogy igaz legyen...

Az életünkben van néhány dolog mely túl szép, hogy igaz legyen.

A többi pedig túl igaz, hogy szép lehessen.

                                                €$@ß@

Te is tedd meg ma...

Az életben vannak olyan pillanatok, amelyek talán soha nem térnek vissza.

Becsben kell tartanunk ezeket a pillanatokat...

Nem győzöm eléggé kihangsúlyozni...
Meg kell élnünk a mát.

Az élet nem egy utolsó főpróba, hanem valódi előadás.

Ha örömünket akarjuk lelni az életben...

Akkor azt ma kell tennünk.

Nem holnap, s főleg nem egy távoli jövőben.

                                                   €$@ß@