Amit mondok, nem ma történt, sok millió év
előtt…
Elmesélem, hogy az Isten…
Elmesélem, hogy az Isten…
Valamikor réges-régen, hogy teremtette a nőt.
E legenda őse hindu, s oly igaz, hogy aki hallja…
Nem lehet, hogy meg nem indul.
Nem lehet, hogy meg nem indul.
Szóval az Úr legelőször férfiembert
alkotott…
Ezzel teltek hosszú évek, nappalok és alkonyok.
Ami szép volt, ami jó volt, mindent ebbe fektetett…
Ő maga is megcsodálta, mire készen lett vele.
Domború mell, magas homlok, sziklát görgető karok…
S a többi…
Ami szép volt, ami jó volt, mindent ebbe fektetett…
Ő maga is megcsodálta, mire készen lett vele.
Domború mell, magas homlok, sziklát görgető karok…
S a többi…
Amit most itt részletezni nem is nagyon akarok…
Szeme, füle, lépe, mája, lába is, (hogy lépne rája)…
S, hogy így visszagondolok, csupa-csupa jó dolog.
Szeme, füle, lépe, mája, lába is, (hogy lépne rája)…
S, hogy így visszagondolok, csupa-csupa jó dolog.
No de közben hiba történt, elfogyott a
nyersanyag…
Míg a férfi ily remek lett, a szegény nő megfeneklett…
Rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten…
Véghetetlen bölcsessége mindig jó dolgokra inti…
Tudja, hogy ha segít magán, az isten is megsegíti.
S, hogy ily nagy volt a gondja, csak merészebb lett ő attól…
Nekiállt Ő nőt csinálni (ahogy azt ma mondanátok)…
Ám az Isten azért Isten…
Véghetetlen bölcsessége mindig jó dolgokra inti…
Tudja, hogy ha segít magán, az isten is megsegíti.
S, hogy ily nagy volt a gondja, csak merészebb lett ő attól…
Nekiállt Ő nőt csinálni (ahogy azt ma mondanátok)…
Mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden…
Bizony nem lesz könnyű dolgom véges-végig elsorolnom.
Az ezüsthold kereksége, pálma sudár
merevsége…
Őszi felhő mélabúja, mélyhegedű néma húrja.
Őzikének kecsessége, majmok csacsi fecsegése…
Május üde tavaszsága, csörgőkígyó ravaszsága.
Fák közt nyögő szél fuvalma, bősz rémuralma…
Páva tolla, pulyka mérge, gyáva nyúlnak rettegése.
Kis verébnek puha pelyhe, illatozó rózsa kelyhe…
Mérges fullánk kis darázsba', felparázsló tűz varázsa.
Csorgatott méz édes íze, szomjúság a tiszta vízre…
Nyári zápor, rét keserve, tél dühétől szétseperve.
Bátor tigris vad haragja, kis pacsirta trilla-hangja…
És a többi, és a többi…
Az is, ami ki lett hagyva.
Őszi felhő mélabúja, mélyhegedű néma húrja.
Őzikének kecsessége, majmok csacsi fecsegése…
Május üde tavaszsága, csörgőkígyó ravaszsága.
Fák közt nyögő szél fuvalma, bősz rémuralma…
Páva tolla, pulyka mérge, gyáva nyúlnak rettegése.
Kis verébnek puha pelyhe, illatozó rózsa kelyhe…
Mérges fullánk kis darázsba', felparázsló tűz varázsa.
Csorgatott méz édes íze, szomjúság a tiszta vízre…
Nyári zápor, rét keserve, tél dühétől szétseperve.
Bátor tigris vad haragja, kis pacsirta trilla-hangja…
És a többi, és a többi…
Az is, ami ki lett hagyva.
Nem volt már a férfi árva, mert az Úr az
új teremtményt nekiadta…
Illetőleg rásózta az ő nyakára.
Nem telt bele alig pár nap, hát az Úrhoz
mén a férfi…
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.
Uram’ (így szól) kezed mért ver..?
Rettenetes egy teremtmény, akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg, egyszer nyűgös, másszor beteg…
Minden semmiségért zokog, s veszélyes és szeszélyes…
Hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok.
Máskor’ hogy is mondjam’ mohó..!
Izzik, mint a tüzes kohó, kábít, bódít, mint az óbor…
Minden semmiségért zokog, s veszélyes és szeszélyes…
Hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok.
Máskor’ hogy is mondjam’ mohó..!
Izzik, mint a tüzes kohó, kábít, bódít, mint az óbor…
Csak az a baj, sose jókor..!
Elpusztulok vele élve, így könyörgök, vedd őt vissza…
Nincs szükségem feleségre.
Nincs szükségem feleségre.
Szólt az Úr, (ki, nagy ravasz volt) látom
nincs belőle hasznod...
Nem erőszak a disznótor, visszaveszem én az asszonyt.
Nem telt bele alig pár nap, s hát megint
csak jő a férfi…
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.
Uram’ (így szól) én se értem...
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.
Uram’ (így szól) én se értem...
De, hiányzik az a némber…
Ettől vagyok én most bajba' hiányzik a dalos ajka.
Milyen kedves, mikor fecseg, megható, ha néha beteg…
Ahogy szenved, hogyha zokog.
S milyen hálás, milyen boldog…
Hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó, izzik, mint a tüzes kohó…
Kábít, bódít, mint az óbor, sose rosszkor, mindig jókor.
Milyen kedves, mikor fecseg, megható, ha néha beteg…
Ahogy szenved, hogyha zokog.
S milyen hálás, milyen boldog…
Hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó, izzik, mint a tüzes kohó…
Kábít, bódít, mint az óbor, sose rosszkor, mindig jókor.
Nincs öröm, csak vele élve..!
Így könyörgök, add őt vissza, szükség van a feleségre.
Szólt az Úr’(ki, már tudjuk nagy ravasz
volt)…
Látom, látod már a hasznod, visszaadom hát az asszonyt.
Nem telt bele alig pár nap, s hát csak
újra jő a férfi…
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.
Uram’ (így szól) én se értem, de csak némber az a némber…
S panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti.
Uram’ (így szól) én se értem, de csak némber az a némber…
Sok bosszúság, kevés öröm, és a csóknál több a köröm.
Köröm, karom, fecsej, szitok, ha úgy látja jónak, kidob…
Köröm, karom, fecsej, szitok, ha úgy látja jónak, kidob…
Minden bajért engem okol, vele élnem tüzes pokol.
Így könyörgök, legyen vége, vedd őt vissza, sose lássam…
Nincs szükségem feleségre.
Nincs szükségem feleségre.
Ez már sok volt az Istennek, nagyot ütött
az asztalra…
Volt időd, hogy kiismerjed.
Volt időd, hogy kiismerjed.
Nekem is van egy kis eszem, többé vissza sosem veszem…
Oktalanságodon okulj, ahogyan tudsz, úgy
boldogulj.
Ezt a mérget hordanod kell, akárhogyan éget is.
Vidd az asszonyt, mert különben beszüntetlek téged is.
Ezt a mérget hordanod kell, akárhogyan éget is.
Vidd az asszonyt, mert különben beszüntetlek téged is.
Sok millió éve ennek, de semmi se változott…
Ma is így vagyunk a nővel, hol áldott, hol átkozott.
Nyögünk, hogyha velünk van és hogyha elhagy, akkor is…
Ezt csináljuk, amíg élünk, így jön el az aggkor is.
Amíg ez a világ-világ, össze sosem békülünk…
Nyögünk, hogyha velünk van és hogyha elhagy, akkor is…
Ezt csináljuk, amíg élünk, így jön el az aggkor is.
Amíg ez a világ-világ, össze sosem békülünk…
Tragédiánk egy mondatban…
Sem velük, sem nélkülük...
€$@ß@
