A ma esőbe hajló, borongós napnak indult.
Olyan igazi szomorú napnak, melyért egy depressziós megnyalná mind a 10 ujját, de nekem nincs rossz kedvem.
Bár néha én is szoktam úgy érezni, mintha minden nap velem forgatnák
"Ez nem a te napod"
című műsort.
Vagy keresem, hogy hol van elrejtve a kandi kamera.
De ma nem engedem elrontani a kedvem.
Vannak napok mikor magával ragad az agyon vágott hangulat, de a mai nem az .
Nem tudom miért, de most úgy érzem, tele vagyok energiával.
Frissen ébredtem, a gépről Judy zenéje szól, és nekem mehetnékem van. Hív az eső, csal kifelé, és én egyre nehezebben tudok ellenállni.
Egy darabig gondolkodnom kellett, de talán nem nagy butaság kijelenteni, én szeretem az esőt!
Talán nem mindig, talán tévedek is, de az ablak előtt állva, a lepergő vízcseppeket nézve, sokszor jutottak eszembe jó dolgok.
Ilyenkor jobban van időm odafigyelni magamra. Szerncsés embernek mondhatom magam, mert még soha nem unatkoztam.
Egyszer, még kis koromban olvastam valahol, hogy aki unatkozik, az önmagát sérti meg vele.
Úgy gondolták, aki unatkozik, annak vagy a feje üres, vagy a képzelete nem elég színes.
Ez nagyon megmaradt bennem, így azóta még soha nem értem rá unatkozni.
Mikor is lenne rá jobb alkalom, mint egy esős napon, hogy az ember rendbe tegye önmagában a dolgokat.
Kifésüli a gubancokat, mérlegel, döntéseket hoz, jót vagy rosszat,
de minden döntés a sajátja, és nincs jobb alkalom ennél,
hogy az ember megtanulja becsülni önmagát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése