A szerelem az a vágy, amelytől ugyan megszédülünk, aláhullunk, de később összefonódunk szerelmünkkel, mely nem más, mint a termékeny talaj, majd részévé válunk és részünkké válik.
Mert a szerelem, csak múló zsongás, illanó köd, tétova szédület.
Ami utána van, az összeérés...
Mi a szerelem? Alkalom
A hosszú szenvedésre:
Bár tenger kínja, vágya nyom,
Nem elég néki mégse.
Futó tekintet, úgy lehet,
Amely rabságba ejtett,
De úgy betölti életed,
Hogy már el nem felejted...
És rostokolsz a sarkokon,
Az árnyban meghuzódva,
S csak egy kérdésed van: vajon
Ma láthatod-e újra?
Nincs ég se, föld se már. s bolond
Szíved szorongva hordod;
Hiszed, mit félig súgva mond,
Eldönti majd a sorsod.
Hetekre dús emlékezet
Egyetlen lassú lépte,
Hogy biztatón fogott kezet
És szeme rebbenése
Üldöz fényével untalan,
Mint nap s a hold az égen;
Nappal mindig nyomodba' van
S éjed övé egészen.
Mert végzet, hogy e drága kínt
Magaddal hordd, a szívben,
S hogy úgy öleljen át, amint
Hínár ölel a vízben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése