Ismered a szerelmet, mit úgy nevezünk költői – plátói?
Mely érinthetetlen, mit ember sárba nem tiporhat,
s szóval sem mocskolhat?
A tisztát, az igazit, a mélyből fakadót?
Melynek lángjaiban égve érzed, hogy ebből a sebből soha fel nem gyógyulva kell élned?
Hát ez vagy te nekem!
Az örökké égő, perzselő láng, mely fájdalmával boldoggá,
teljessé tesz engem!
Egy percig szeress, míg elmondom, imádlak,
Egy óráig szeress, míg megsúgom, kivánlak.
Szeress egy napig, míg csókolni tudlak,
Szeress egy életre, és szeretni foglak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése