Igen, már tudlak emlékezni, már időtlenedtél az időben.
Nem kérdezem, hány éve, hiszen nem mérhetlek naptári évben.
Valahol gyökeret eresztettél,
s onnan lombosodsz mozdíthatatlanul.
Megálltál.
Véglegesedtél.
Már nem akarlak belehurcolni a jelenbe.
Elhelyezkedtél.
Fölémborulsz, védőernyőként rám sátorozod emlékképedet.
Magamra tetováltalak, bőrömre karcoltalak.
Belém égettem alakod eleven mását,
és nézem a hamisítón visszatükrözőt.
Már nem változol, nincs elcsúszó hangsúly,
nincs szemrebbenés, nincs előre, hátra, oldalt mozdulás.
Viszlek magamon magammal, múltam talapzatára állítalak.
Köréd fonom örökre lelkem versekbe bujtatott szép,
Könnyes hódolatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése