Te...

Valaki, még születésed kezdetén,
nagyfeszültségű áramot teremtett beléd.

Így, ha csak hajszáladhoz érek én, belereszketek,
és kezem s lelkem átforrósodik.
És nem szóltam semmit arról még, hogy amikor két tenyerembe zárom édes arcod a lágyat, a szépet a tiszta harmóniát teszem két tenyerembe, és elzárom.
Ha hűvös és tüsszögős lesz az este, hangod bársonyába beleburkolózom, és átmelegedem:
Meg nem fázhatom.
És amikor ráfonódik csuklódra kezem és csillagköd-reszketeg vérköreid érzem, és egyetlen közös véráram ömlik ereinken?

Mit mondjak én ilyenkor, mit dadogjak?

Elegendő lenne mondanom:

Hogy szép vagy, mint tengeri naplemente?

Hogy jó vagy, amiként jó csalfa teremtményeihez

a létezők jó Istene?

Hogy igaz vagy, mint igaz a mezők és tavak természete?

Mondhatok én bármit is?

Nem mondhatok.

Ha meg semmit Rólad nem mondhatok.

Hát hallgatok.

Te...