Még mindig érzem az érintésed nyomát,
Érzem, mert fáj és éget.
Vetnék már ennek véget!
De nem megy, mert félek, sőt most már rettegek,
Suttogva ejtem ki gyönyörű nevedet.
Rám nézel, szemedben dühöngő köd,
Ő az, ki szerető éned fölött őrköd.
A kulcsot keresem, de nem találom.
Elég! azt hazudom, én már nem is kívánom!
Ha ez kell, hát süppedjek nyomorult magányomba,
Nézd, ahogy elmegyek, bár még látsz halványodva.
Nevem suttogod, s én csak annyit kelletlen,
Nézd! nézd mit tettél velem?!
Szívem kulcsát immár én is eldobom,
Vele oda lesz örömöm, s talán bánatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése