S a döntésnek, súlya van.
Igen, tettem kitérőket.
Igen, kötöttem kompromisszumokat.
Igen, Én is.
Mert azt hittem, ez az út.
Aztán megállsz egy pillanatra.
Jó esetben.
És jön a döntés, fojtogató kényszere.
Amikor felteszed a kérdést magadnak, úgy, hogy ne hallja senki...
Csak Te.
De, Te igen.
Mi számít igazán, az emberi életben?
Pénz?
Púder?
Vagy önazonosság?
Nehéz kérdés?
Elméletileg vagy gyakorlatilag, kívülről vagy belülről nézve az?
És ha Te teszed fel magadnak, megvan a válaszod?
És ha a válaszod igen, a bátorságod is megvan?
És ha a bátorságod igen, az erőd is?
És ha elhatározod, meg is teszed?
Hány életünk van?
Hányszor szúrhatjuk el?
Honnan származik a félelem?
A bizonytalanság?
Belőlünk, vagy a világ adja?
És mit tehetünk?
Végül hát szabad az akarat?...
Márpedig az akaratnak, szabadnak kell lennie.
Az út viszont, eleve elrendeltetett.
Van másik választás, és még sincs másik.
Így két tétel, egyszerre.
Mert amit választasz, az számodra, az egyetlen lehetséges.
Sors...
Amiben hiszel.
Hiszel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése