Vallomás...

Belátom, nincs menekvés.

Veled kell végigélnem…
Ha van még...
Hátralévő harminc vagy negyven évem, s ez nem beletörődés.
Törvény, mit…

Félredobván hűlt viszonyok receptjét, létezésed szabott rám.

Kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben…

Kevés és íze-veszett…De nélkülözhetetlen.

Miért léptél be, orvul szeretteim sorába?
Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra.

Óh, lennél bár, közömbös!

Elválnánk, mint sok ezren teszik..
E kontinensnyi érzelmi jégveremben.
Akadna magyarázat…
A költő szárnyalását, ódon kalitba zárja, kicsinyes monogámság...
Nem a közös kínnal, kiböjtölt kedves otthon ölel, panelfalával.
Hogy véled összefonjon.

Nem kényelem bilincsel, meleg fészek-közösség...

Miért a csontig ázott madár, felejti röptét...
Nem is a hála láncol.
Miért zsenge koromban szegődtél életemhez, amikor senki voltam...
Nem a megszokás tart, amely lázadni pattant idegeket csitítva…
Nem vállal már szokatlant s a meglévő csekélyért..
Mit marka bizton érez…
A többnek csöpp esélyét, gyáván feladni képes.
Beléptél!
Mit tehetnék…Szeretteim sorába.
Anyámmal és nővéremmel egy sorban állsz…De hiába.

Ezernyi összenőtt szál kötöz az életemhez…

Mégsem merném mesélni, olykor suttogva…Kedves.
Beleszerettem, egy röpke vágyú lányba…
Ki átlop olykor engem, egy felhőtlen világba.
Mert már, az ösztönökben, szavam bátortalan kong…

Mert bűn, ma még alázni, baráti szóval asszonyt.

Szokásból sem viselnéd.
Még ha rosszul sem esne törvénysértő beszédem…
Elmenni kötelezne, és én meghalnék utánad.
Inkább heves szerelmest mímelek éjjelente…
Csak végleg el ne kergess, hidd el…
Rakéta-korban a frigy, még ősi, félvad.

Te nélkülözhetetlen…

De kár, hogy feleség vagy!

                                                €$@ß@