Tudtad, hogy várok rád...

Akkor hirtelen, egy pillanat alatt...
Egyszer az életben, meglátsz valakit.

Tudtad, hogy minden álmod valóra vált.

Olyan ez, mint amikor felébredsz az álmodból...
A fejed még kába, a látásod homályos...
Nem is tudod pontosan miért...
Aztán hirtelen, a reggeli kávézás közepén eszedbe jut az álmod.
Először csak az álom kis szelete...
Aztán nagyobbik része...
Majd az egész.
Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől.
Ismerős lesz az egész...

Szeretnél visszajutni az álom színhelyére.

De nem tudsz.
Akármennyire próbálod, nem tudsz.
Az álom üldöz majd tovább.
Lehet, hogy egy napig.
Lehet, hogy egy életen át.
Ezt is megtehetted volna.
Megtehetted volna, hogy hagyod...
Hogy a tudatodba rögzült képem üldözzön egy életen át.
De ezt nem akartad.
Elhatároztad, hogy inkább rohansz...

Mint egy őrült, hogy visszajuss az álmodhoz...

Mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek.
Ezért jöttem el hozzád.

Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni...

Ennyi várakozás után.

Tudtad, hogy várok rád...

S mire eljött a reggel, már megértetted.
Amit, Én már rég, megértettem.

                                     €$@ß@