Te vagy az Egy, az Erő, a Minden...

Vak sötétben égő fáklya...
Világítótornyok lángja.

Láng, mely megperzsel, ha hozzád érek...

Mint tűzbe röppent pillangó, porrá égek.
Sajog a szívem, a forró máglya...
Lángol ruhám, hajam, szavam a szélben szállva...
Messzire jut, mint a hamu, mi marad utánam...

Mert örvénylő tűzként emészt a saját vágyam.

De újra és újra feléledve...
Fejem megrázva kezdek új menetbe.

Hiába fáradok, fel nem adhatom...

Élvezem minden percét, nem tagadom.

Ha perzselsz, ha csókolsz, ha Rám tekintesz...

Engem a szerelem lángjával hevítesz.
Megéri a fájdalmat?
Kérdem…
De, ha megérintesz, tudom, nincs mitől félnem.

Te vagy az Egy, az Erő, a Minden...

S visszaadod a reményt, ha hitem már nincsen.

                            €$@ß@