Tánc az Élet...

Egész életemet, végig kísérte a tánc...

Kevesen tudják, hogy a tánc szavunk, új keletű átvétele...
A német tanzen-ből származik.
De jelentésétől függetlenül, már régóta táncolunk.
Ha pedig jártuk a táncot, mégis csak kellett...
Hogy valami neve legyen.
Volt is, mégpedig érdekes egy neve volt...

Tombolásnak hívták!

Mai fülnek szokatlan, s nemcsak régiessége...
Hanem jelentése miatt is.
A Tánc szavunk, túlságosan összefonódott...
A tánciskolával, az illem-oktatással.
Csakugyan furcsa lenne a tánciskolát, régies szavunkkal...
„Tombolás-iskolának” nevezni!
Pedig lehetne...

Éppen ezért, mert igen is erre lenne szükségünk...

Hogy visszataláljunk a tánc ősi gyökereihez...

Ahhoz a féktelen élet-szeretethez...

Amely akkor, még épen élt bennünk.
A magyarok tánc-felfogása szerint...

A tánc, az élet lényegi megnyilvánulása.

Amikor táncolunk, mozgásba jön az a tevékenység...
Az a teremtő életerő...

Ami az ember legönállóbb megnyilvánulásainak egyike.

A táncos, saját tetszése szerint táncol...
Saját belső törvényeinek érzékelésére áll át...

Mind gondolataiban, mind érzéseiben.

A táncos a tánccal belső törvényeit nyilvánítja ki.
A tánc belső világunk közvetlen megnyilvánulása...

Belső erőink, szellemiségünk, valamint önállóságunk...

Leghangsúlyosabb kifejező ereje.

S mivel szellemiségünk, személyiségünk természet szerint...
Életünk értelmére irányul...
Ezért olyan érzések előidézésre való...

Amiket érdemes megerősíteni.

Megerősíteni magunkban...
Mint életünk igazi, égi, megvilágító várát...
Hogy belső világunkat jobban megismerjük és megtisztítsuk...

S megtudjuk, mit is érzünk ott a mélyben...

Ahol életünk központja lüktet...
S amikor elszabadulnak...
Saját belső világunkat érzékelve érzéseink...
Világosabban láthassuk saját lényegünket.
Ez a tánc igazi jelentősége és értelme.
Ezért táncoltak különösen sokat...
S különösen szilajon a régi magyarok.

A tánc eredeti jelentése...

Megünnepelni, emlékezetben megerősíteni.

A tombolás eredeti jelentése...

Átadni a teljhatalmat a belső, érintetlen természeti erőknek.
Amikor belső érzékelésünk eléri...
Az egyre forróbb, egyre mélyebb...
S egyre elevenebb belső világunkhoz...

A zene bűvös segítő ereje révén, révült állapotba jutunk...

Olyan állapotba, amelyben nem kell ellenőrizni...
Mit cselekszünk, csak érezni, vadul, szilajul, teljesen...

Az élet akaratát és szépségét.

Ez az erő tudja, mit akar...

S meg tudja mutatni igazi varázserejét...

Úgy, hogy sokszor pehelyként kapja fel az embert...
Ilyenkor az emberi test, parányi madárként röpül...
A bűvös elemi erő örvénylő förgetegében.

Már nem azt látjuk, ami körülveszi...

Hanem azt, ami mindig is élt, mindig is ragyogott...

Az örök érzések birodalmát...

S ennek érzése, átélése elkap bennünke...
Pörget, közben futkorászik a hátunkon a hideg...
Hajunk égnek áll...

Bűvös mozdulatokat fedezünk fel...

Amelyektől édes áram-rohamok futnak végig ereinkben...
Szívünket túlcsorduló, elmondhatatlan érzések sajgatják...
Még büszkébb tombolásra kényszerítve...
Az Örökkévalóság vizei felett járjuk a táncot...

Az Élet táncát...

Tomboló szépségét...

A lélek legnemesebb tartományait...

Fénnyel felhasító s továbbröpítő örömmel.

                                 €$@ß@