Szerelmem...
Belegondoltál már..?
Elég volt pár óra, pár nap...
S az életünk, visszafordíthatatlanul megváltozott.
Mert ha az embert eléri a szerelem érzése...
Nem számít az idő, sem a tér...
Nem kellenek a miértek, a kérdések, s nem kellenek a válaszok...
Mivel nincsenek is...
Egyszerűen, van valami, valami más...
Találkoztunk, nem kellett semmit mondanunk.
A gátlásaink leomlottak, a képmutatás álarca megrepedt az arcunkon.
Nem volt többé hazugság...
Csak őszinteség, csak a csupasz lelkünk, minden védelem nélkül...
Félve, halálra rémülten, mit keres valaki pár óra után a szívünk közepén.
A józanész meg eltűnt.
Azóta is...
Bármit mondunk, megtesszük...
Bármit kérdezünk, válaszolunk egymásnak.
Kivetkőzünk önmagunkból, és mindent a fonákjáról látunk.
Olyasmit teszünk, amit el sem hiszünk...
Olyanokat mondunk, amit néha utólag sem értünk.
Tükröt állítva egymás elé, amiben meglátjuk önmagunk.
Az Igazi Énünk.
A valóságot, amit más szemében nem látunk.
Talán azt is tudjuk, hogy milyenek leszünk.
Még a jövőnket is látjuk Benne...
Egymás szemében.
Boldogok vagyunk és valahol félünk is egyszerre.
Nem tudni mit hozhat a holnap, de nem is kell, hogy érdekeljen...
Mert ott leszünk egymás Mellett...
Tudjuk, érezzük...
Hiszen Te olyan vagy, mint Én...
S Én olyan vagyok, mint Te.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése