Ráakadtam egy nagyon szép versre…
Megtetszett, a mondanivalója…
De a felépítése már kevésbé…
Hát vettem a bátorságot és olyanná varázsoltam…
Amilyen érzések feltörtek Bennem, mikor először elolvastam…
Talán vad vagyok, talán szelíd...
Talán elhamvasztom az emlékeid.
Talán tudom, miről álmodsz...
Talán Én vagyok izgató álmod.
Talán remény vagyok, ezen a Földön...
Talán a szabadság, talán a börtön.
Talán vártalak, talán vártál...
Talán kerestél, lásd megtaláltál.
Talán sodor Téged is az élet...
Talán Én is kerestelek Téged.
Talán hit vagyok, szelíd és kitartó...
Talán az ablak, talán az ajtó.
Talán érezlek, talán érzel...
Talán Nekem is fáj, amikor vérzel.
Talán a vágyam valóra váltod...
Talán csók leszel kéjszomjas számon.
Talán öröm leszek, talán a bánat...
Talán sírok, ha hiába várlak.
Talán ölelsz, talán ölellek...
Talán követsz, talán követlek.
Talán a múlt vagyok, talán a jelen...
Talán a jövő, ami már itt van jelen.
Talán vége lesz egyszer, talán sohasem...
Talán elmerengsz apró versemen.
S mindez Talánok nélkül...
Ahogy a szívemben, Rólad, Érted, Rólunk, Értünk érzek...
Vad sosem voltam, csak (buta, de mind végig) érzékien szelíd...
Azon leszek, elhamvasszam fájó emlékeid.
Mindig is tudtam, miről is álmodsz...
Mert míg Te Nekem, addig Neked Én vagyok izgató álmod.
Reményed vagyok ezen a Földön...
A szabadság, s nem a börtön.
Vártalak, s tudom Te is vártál...
Kerestél, lásd megtaláltál.
Sodor Téged is az élet...
Én is kerestelek mindenütt Téged.
Hit vagyok, szelíd és kitartó...
Lelkeden ablak, szíveden ajtó.
Érezlek, tudom Te is érzel...
Nekem jobban fáj, amikor vérzel.
Vágyaim valóra váltod...
Csók vagyok, kéjszomjas szádon.
Örömöd leszek, s nem a bánat...
Könnyeim hullajtom, ha hiába várlak.
Ölelsz, Én is ölellek...
Követsz, Én is követlek.
A múltad vagyok, nem csak a jelen...
A jövőnk, ami már itt van jelen.
Vége lesz egyszer..?
Te is, Én is tudom... Soha..!
Ne csak merengj, apró versemen...
Szárnyalj Velem, Szerelmem Zita.
Szeretlek...
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése