Kedvesem...
Szeretnék egyszer olyan természetességgel felébredni…
Ahogy a nap kúszik fel az égre…
Óvatosan bontogatva ki a világot.
Álmosan kitántorogva a konyhába...
A kávé illata kívánjon jó reggelt.
A dolgaimban, ne legyek éhes önmagamra…
A megszokottság ne törjön rám.
Ne kelljen az autóm, a telefonom, a bankkártyám, a karórám...
Cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon rám.
Közel engedni magamhoz a csodát..
Vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál...
Lelkembe engedni a mező zöldjét, a virágok színét, illatát…
A szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt…
Egy idegen őszinte kíváncsiságával.
Készen, új értelmet adni a fogalmaknak…
S kötni új barátságot a világgal és önmagammal..!
Nem válogatni, s csokorba kötni a dolgokat elvárt szabályok szerint...
S eldobni mindent, ami nem a kupacomba való.
Úgy tenni, mint egy kisgyerek…
Aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem vízre ereszti, mint kis hajót...
S ámulva csodálja a víz sodrását.
Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül felébredni...
Ne bizseregjen bennem a lekésett, elmulasztott dolgok pokla.
Ahogy a pók fordul a hálójába...
Jóllakottan bújjak Veled az éjszaka csendjébe..
Végre kinyújtózva önmagunkban.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése