Kedvesemnek...

Nekem, olyan vagy, mint a nap.

Akárhányszor feltűnsz, boldoggá teszel.

                     €$@ß@

Boldog Karácsonyt...

Mikor a sziporkázó csillagokat bámulom...
Amint azok káprázatos, gyönyörű alakokat rajzolnak ki...

Olyan, mintha a szemem megakadályozná, hogy bennük gyönyörködjek.

Az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg, az egy arc.
A Te arcod...

Boldog Karácsonyt Kedvesem...

                                        €$@ß@

Egyetlen egy szál..!

Képzeld csak el, milyen lenne…
Ha az életünk nem lenne más…

Mint egy szál rózsa élete.

Egyetlen egy szálé..!

De ha jobban belegondolsz, pontoson ilyen.

Nekünk kell eldöntenünk…

A szépségét s az illatát élvezzük…

Vagy a tövisei miatt aggódunk…

                         €$@ß@

Neked érez, hisz és lát...

Hunyd be a szemed, míg éled az álmod…
Ne azzal törődj, mit mondanak mások.

Abban Te lélegzel, érzel és látsz…
Magadnak választottad, amit választottál.

Egy villanás az élet, ha boldogtalan vagy…
Apró örömökkel teheted boldoggá azt.

Érezd a fényt, akár a sötét éjben...
A boldogságot is, ebben a küzdelmes létben.

Találd meg a szikrát a bóbiskoló tűzben...
A Neked nyíló virágot a kiszáradt mezőben.

Halgass a lelkedre... Neked érez, hisz és lát...
Így lesz minden percedből, örökkévalóság.
 

                                €$@ß@

Egy évesek lettünk...

 

 Írhattam volna Én is…
 De a Kedvesem ajándékozott meg ezekkel a sorokkal.

"Sosem voltam az a típus, aki csak úgy odaveti, hogy...
 Szeretlek.

Mert nekem ez a legnagyobb dolog a világon.

Ezért amikor rájöttem, hogy Beléd szerettem...
Ez egyfajta csoda volt a számomra.
Minden elővigyázatosságom és fenntartásom elszállt akkor..
Amikor a szemedbe néztem.

Mert láttam, hogy ez egy életre szól.

Néha még most sem hiszem el...
Mennyire szerencsés voltam, amikor Rád találtam.

Te vagy mindaz, amire vágytam...

S amit sosem reméltem, hogy megtalálhatom.
Amikor átöleljük egymást, nem akarlak elengedni...
Mert tudom a szívemben...

Sehol a világon nem tudnék Hozzád hasonlót találni.

A boldogságod számomra minden...
Mert tudom...

Soha, de soha nem fogom még egyszer ezt érezni."

                                    Zit@

Diótörő...

Olyan vagy, mint a dióhéj...
Míg nem a megfelelő időben akartalak felnyitni...

Addig az majd lehetetlen volt.

De amikor már megértél...

Csak jó helyen kellett Hozzád érnem és könnyedén kinyíltál.

                                          €$@ß@

365 nap...

Egy év elteltével...

Talán mondanom se kell...

Még nem történt Velem, Hozzád fogható.

                                                €$@ß@

Számít..?

Nem számít minek látszunk...

A lényeget a szívünk rejti.

                                                     €$@ß@

Vigyázz minden szóra...

Vigyázok minden szóra, mit ígérek Kedvesem…
Van, hogy sír a tollam, míg írom versemet.

Mi túlcsordul belőlem, egyre hevesebben…
Szívemben jajszó nélkül, míg hullajtod könnyedet.

Vigyázok minden szóra, azt is mit nem mondok…
Maradék szemérmem némasága ez.

Görcsös gomolyba hullámzik velőmben…
Belülről rágva, mélyen megsebez.

Vigyázok minden szóra, mit kimondok félénken…
Könnyen eltévedhet, mint anyátlan kisgyerek.

Céltalan bolyongva, elárvul féltében…
Halk vágyamba bújva, mindenütt Téged keres.

Vigyázok minden szóra, mit könnyedén elejtek…
Mégis kong, mert üres, akár a csengő érc.

Néha hasztalan születik, mit hamar elfelejtesz…
S csak belém vájja körmét, mielőtt ködbe vész.

                               €$@ß@

Minden kézre szükségünk van...

Emberi méltóságunk nem azon méretik le...
Hányan vannak körülöttünk, amikor sikeresek vagyunk...
Hanem azon, hogy nem feledkezünk-e meg a kezekről...

Melyeket akkor nyújtottak felénk, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá.

                                          €$@ß@

Lehetnél, lettél...

Lehetnél víz, mely szememből távozva ajkamat csókolja…
De földemmé váltál, melybe boldogan eresztem gyökerem.

S lehetnél szél, mely könnytől fénylő arcom simítja…
De csapadékom lettél, mitől újra virágba borult szívem udvara.

S porrá váltottál minden karót, mi eddig vérző húsomat nyeste.

                                                €$@ß@

Benned...

Téged szeretni, annyit jelent…

Egyedül gyönyörködöm, egy olyan csodában…

Ami, a körülöttünk élők számára, többnyire láthatatlan...
S akadnak olyanok is akiknek mind a mai napig érthetetlen.

                              €$@ß@

Kivel, kivel..? Hát Veled..!

Goethe idézetét…
Számtalan variációban lehet fellelni az interneten…

Így vettem Én is a bátorságot…

Még ha jelen esetben, nem is annyira kis mértékben…
De saját szájízem szerint változtatni rajta.

Az életem egy angolkeringő, Mit eltáncolok a sírig...
Sorsom csupán attól függ, Kivel táncolom végig.

                                   €$@ß@

Mit magunkból alkotunk, Kedvesem...

Van egy hely, hol a lelkiismeret önnönmagával méretik…
Itt... Most... Velem.

Nincs verseimnél szebb szobám, Szavaimnál melegebb karom...
Test, mi hervadna boldogan.

Keress magadban, s ne félj, zuhanni késő már nekünk…
Nincs több elveszíthető életünk.

S ha volna, mi bátrabban megcáfolhatóbb...
Mi benne létezünk.

Ne törjön hát arcodra kétség, mikor a tornyok talpra állnak…
Mert ha égig érnek is, játékai a magasságnak.

Virradjon hát fölénk bármilyen világ…
Törvényei meg nem gyalázzák ezt a harmóniát.

Mert nincs a versnél szebb hazánk...
Mert benne szabad a képzelet.

                                €$@ß@

A legszebb vallomás...

      

         



Mennyi el nem mondott szó, mi arra vár...
Hogy kimondjam, már százszor kezdtem el talán.
Millió féltve őrzött érzés, szomorú szivem legmélyén hever...
Mert sosem mondtam el.

Hogy Te vagy aki kell, Rád vágyom, Te vagy, aki kell minden áron...
Szorosan ölelj, hogy fájjon, úgy mint semmi más.
Csak Te vagy az életem, halálom, kiért néha könnyezem, belátom...
De ez az ami tán, a legszebb vallomás.

Mennyi dal és mennyi féltett gondolat...
Nem maradt Csak széttépett papirdarab.
De titkom megőrzöm minden áron...
Mig legalább nem jön majd egy apró jel, hogy bátran mondjam el.

Hogy Te vagy aki kell, Rád vágyom, Te vagy, aki kell minden áron...
Szorosan ölelj, hogy fájjon, úgy mint semmi más.
Csak Te vagy az életem, halálom, kiért néha könnyezem, belátom...
De ez az ami tán, a legszebb vallomás.

Ezentúl Én vigyázok Rád, a karjaidban töltök minden éjszakát...
S mstantól ha úgy kell, ha akarod ezerszer mondom el.

Hogy Te vagy aki kell, Rád vágyom, Te vagy, aki kell minden áron...
Szorosan ölelj, hogy fájjon, úgy mint semmi más.
Csak Te vagy az életem, halálom, kiért néha könnyezem, belátom...
De ez az ami tán, a legszebb vallomás.

Te vagy aki kell, Rád vágyom Te vagy, aki kell minden áron...
Szorosan ölelj, hogy fájjon, úgy mint semmi más.
Csak Te vagy az életem, halálom, kiért néha könnyezem, belátom...
De ez az ami tán a legszebb vallomás.

Csak Te vagy az életem, halálom, kiért néha könnyezem, belátom...
De ez az ami tán a legszebb vallomás.

Mondtam már..? Éld az Életed..!

Amikor végre a múltad, elszakad majd végleg Tőled...

Engedd, hadd menjen...

Aztán mássz le abból a toronyból...

S kezdd el végre élni az életed hátralevő részét...

Méghozzá boldogan.

                                       €$@ß@

Idövel leszakad rólunk...

Észrevetted már..?

A körülöttünk lévö emberek többsége...
Olyan mint a kedvenc farmerunk.

Akármennyire is szeretjük, idövel leszakad rólunk.

                                        €$@ß@

Hogy az lehessen, aki...

Az igazi szeretet...

Érdek nélkül vállalt feladat.

Amikor teret teremtek Neked, hogy az lehessen, aki...

                                 €$@ß@

Igen..?

Szerintetek... 

Az együtt töltött, múlandó percek kötik össze lelkeinket egymással..?

Vagy az együtt eltöltött idő, felejthetetlen emlékei..?

                                   €$@ß@

Az ember tragédiája...

Mennyire is szereti, szeretheti egymást két ember..?

Lehet ezt igazán valamivel mérni..?
Szerintem lehet..!
Még pedig, egész pontosan úgy...

Mennyire vagyunk képesek egymás hibáit megbocsátani.

S ha valamelyikünk erre nem képes...
Bármilyen fájdalmas is...

Az elsősorban a megbocsátani nem tudó tragédiája.
  

                                    €$@ß@

Látod..?

Sorsod, sorsomhoz kötődik, léted immár létem része lett…
Mosolyod napfényként belém szövődik, ragyogsz rám a csillagok felett.

Szavad, zenéje incselkedik velem, kacagásod kísért, ha szunnyadom…
Ölemben hálsz minden éjjel, akkor is vágylak, ha haragszol.

Szíved békéje az éjem csendje, lelked derűje a fénylő napom…
Öleljenek lágyan szerelmes rímjeim, életed sebeit betapasztom.

Sorsod keresztezte utamat, lényem beivódott az életedbe…
Hiába keresnénk ebből kiutat, mindig találkoznánk a végtelenbe.

                                                    €$@ß@

Itt és most...

       

    

Meddig él, a régen várt csodám Veled, gyönyörű még, amíg csend van benned.
Hát menj ha hív, a szó mi szívedig hatol, s ereje így, kilök a pillanatból.

Nem az arc, nem a hang, nem a kéz, mi fáj, ha holnap nincs itt már.
Ez a perc, ez a nap, ez az év, mit elszalasztottál.

Van-e olyan szép a messzeség, hogy ne legyen az túl nagy veszteség...
Mit ellopsz, mit eldobsz, ami itt és most még benned él.

Van-e olyan kín, mit át nem élsz, ha valamire várva elcserélsz...
Nincs máshol, nincs máskor, mert csak itt és most van jól.

Nem a csend, nem a zaj, nem a fény, mi fáj, ha másról szól...
Ez a perc, ez a nap, ez az év, mi nincs tovább, mert itt és most van jól.

Várni Rád nem nagy áldozat nekem, egy életen át, köti a vágy a lelkem.
Csak az fogy el, mit együtt végig élhetnénk, és sose leszünk, akik együtt lennénk.

Nem az arc, nem a hang, nem a kéz, mi fáj ha holnap nincs itt már...
Ez a perc, ez a nap, ez az év, mit elszalasztottál.

Van-e olyan szép a messzeség, hogy ne legyen az túl nagy veszteség...
Mit ellopsz, mit eldobsz, ami itt és most még benned él.

Van-e olyan kín, mit át nem élsz, ha valamire várva elcserélsz...
Nincs máshol, nincs máskor, mert csak itt és most van jól.

Van erőd, hogy eltaszítsd, s örök vágy, hogy újra hívd...
Mi marad, ha távol járok minden álmunkból, mi itt és most van jól.

Csak itt és most van jól...
Éld tovább..!
Éld tovább..!
Tényleg rólunk szól..!

Ez a perc, ez a nap, ez az év, de csak itt és most van jól!

Éld tovább..!
Éld tovább..!
Rólad s rólam szól..!

Ez a perc, ez a nap, ez az év, csak itt és most van jól!

Van-e olyan szép a messzeség, hogy ne legyen az túl nagy veszteség...
Mit ellopsz, mit eldobsz, ami itt és most még benned él.

Van-e olyan kín, mit át nem élsz, ha valamire várva elcserélsz,
Nincs máshol, nincs máskor, mert csak itt és most van jól.

Itt és most van jól.

Kilincs, zár vagy lakat...

Ha csak Kilincsre zárod a múlt ajtaját, sokáig por nem lepheti...
Él benned valami, mely időnként a port letörli, s nem hagy felejteni.

Se jót, se rosszat, nincs kivétel, múltad életedre hat...
Jelenedre bélyeget nem igazán nyomhat, de minden kilincs kétfelől nyitható.

Utat végleg zárni kevés a kilincs, oda kulcs kell, zár vagy lakat...
De tudatod mélyét kulccsal nem zárhatod, az emlékek jó része visszajárhat.

Amíg csak kilincs van, esély is van, hogy út lehessen a múltból...
Oldás, kérés, magyarázat, áldás, kiáltás serkenjen feneketlen kútból.

De ha lakat zár, meddő kopogtatás, az ember hallhatja, ám könyörtelen...
Nem hagyja feloldani a homályt, a múltat, s minden kegyelem esélytelen.

                                           €$@ß@

Tenyeremben tartalak...

Zuhantál, s Én "ruhád csücskénél" elkaptalak…
Vak mélységbe, fejjel lefelé csüngtél, s Én tartottalak.

Rácsnak rogyva, görcsösen, öt ujjal, kínnal és dühvel…
Egyetlen akarat harcolt Bennem, nem engedhetlek el.

Megvirradt, majd este lett, jöttek őszök, tavaszok…
Még mindig tartottalak, s már másodszor havazott.

Súgtam lázas szavakat öt, ujjam majd letört…
Ruhád szakadt, Én még mindig tartottalak.

S mind a mai napig, a tenyeremben tartalak.

Volt tovább is, tudod s tudom, ne akard, hogy múljon az egész…
Nem szállhat ki belőlem a láz, nem válthatja fel a rettegés.

Itt ülök, az élet átzúg a városon, a villódzó kurzort bámulom…
Nem is tudom, nem is tudom...
  

                                         €$@ß@

Ne légy önző...

Osztozzunk meg Rajtad...
Szuszogásom a csípődről halljad.

Ne legyen köztünk semmi...
Mit fel, vagy le kéne vetni.

Átjárlak téged, mint fát a féreg...
Lelkedig rágva, csontodba vájva szívverésem.

Beléd suttogva lényem...
Fent vagy lent, részben, majd egészen.

Megértesz, ha eleget tanulsz...
Ki a zár, s ki a kulcs.

Én nyitlak téged, vagy Te engem..?
Együtt vagyunk káosz ebben a rendben.

                              €$@ß@

Bárkit...

Te, ki ezt a blogot olvasod...

Láss egy kicsit az Én szememmel...

Az írás hatalmas eszköz.
Idegenek szívét érinthetem meg általa...
Fájdalmakat törölhetek ki magamból...

Színt vihetek mások életébe.

De mint ahogyan a kard, a toll is két élű fegyver..!
Bárkit meg lehet semmisíteni vele egy pillanat töredéke alatt.

                                  €$@ß@

Semmi baj...

Egy igaz szerelem, a végtelenbe repít…

S érezhetetlenül könnyűvé varázsol minden köteléket.
De mégis a legszívósabb kötelék, ami embert-emberhez fűzhet…
Az nem a szerelem…

Hanem a bizalom.

De ki, vagy inkább mi is jelképezhet egy igazi szerelmespárt..?
Talán az, mikor egymáshoz bújva…
Egymás szemében mereven megbűvölődve…
Vakon és süketen lebegünk a zajló világban..?
Vagy az, mikor szabadon, derűsen megyünk a magunk útján…
Még akkor is, ha ez az út, hol jobbra, hol pedig balra…
Olykor messzire visz minket egymástól.

Elfogulatlanul, szabadon kell nézni az élet kínálkozó szépségeit…

S tiszta szívvel gyönyörködni bennük.

A tépelődő féltés helyett, a hit bizonyosságának kell győznie.

Ez tesz egy kapcsolatot derűssé.
S ha néha a távolból összeakad a tekintetük…
Mosollyal üzenünk egymásnak…

Semmi baj sincs.

                                 €$@ß@

Így is, úgy is...

Írhatnám így is, úgy is…
Szólhatna a tegnapról, de akár a holnapról is…

Mondhatnám Rólad, vagy Rólam…

De a lényegen nem változtat.
Voltak, akiket megbántottunk úgy, hogy észre sem vettük.
S minden bizonnyal akadtak olyanok…
Akik úgy bántottak meg, hogy fogalmuk sem volt róla.
Voltak, akiket barátnak hittünk, de saját maguk előtt is elbuktak.

Olyanok, akik ellenségnek látszottak, de mellénk álltak a bajban...

Útonállók, bliccelők, átutazók...
Akiket sírva-nevetve, hagytunk ott egy-egy állomáson.

Mindig, mindennek célja van...

Fáradságos, de mégis izgalmas utazás az élet.

S ha ti is találtok egy útitársat, aki végigkísér rajta…

Elértetek mindent, amiről mások csak álmodoznak...

                                   €$@ß@

Megkérdezzem..?

Ha megkérdezném, hogy visszamennél-e abba a pillanatba…
Amikor még majd "minden" szép volt a múltadban…

Mit mondanál..?

Igen, vagy nem..?
Én biztosan tudom, hogy Én…

Nem..!

Tudod, minden pillanatnak megvan a maga ideje, a maga értelme.

Minden pillanat helyet készít egy következőnek, egy titokzatosnak.

A rossz pillanat a még rosszabbnak…

A jó a még jobbnak…

A rossz a jónak…
A jó a rossznak.

Nem mennék vissza…

Mert annak a pillanatnak elmúlt az ideje.
De nem is siettetem a következőt sem.

Viszont nem is akarom elkerülni…

Mert annak, akkor lesz itt az ideje…
S talán, még szeretni is fogom.
Ha másért nem, hát azért…
Mert helyet készít egy következőnek…

Veled.

                        €$@ß@

Észrevetted már..?

Észrevetted már..?

Hányan, de hányan vannak körülöttünk olyanok, akik azzal kérkednek…
Sőt sokuk meg is van győződve róla…

Hegyeket tudnának megmozgatni…

Ha lenne valaki, aki eltakarítaná nekik az útból, azokat a fránya dombokat.

 

                                 €$@ß@

Ilyen...

Igazán csak akkor érezheti az ember, hogy boldog...
Ha volt már olyan szomorú, hogy el is felejtette...
Milyen érzés boldognak lenni...
 

                              €$@ß@

Vagy Te és vagyok Én...

Vagy Te és vagyok Én.

Mindketten kerestünk valakit...
Önmagunkat.

Hordoztunk magunkban valakit, de sokáig mégsem találtuk.

Nem találtuk saját magunkat.
Nem tudott kiteljesedni énünk...

Nem tudott felszabadulni mindaz, ami lelkünk mélyén aludt.

Sokan próbálkoznak egyedül.
De hiába.
Mert ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunk...
Előbb meg kell találnunk egymást.
Te segítettél Nekem, s Én segítettem Neked, önmagunk felfedezésében.

Egymás kulcsát őriztük, lelkünk titkos szobájához.

S mert őszinte vággyal a szívünkben megtaláltuk...
Elérhettünk önmagunkhoz.
Azért nem találhatjuk meg önmagunkat egyedül, hogy ne váljunk önzővé.

Érezni kell a másik hiányát, hogy elinduljunk megkeresni.

S ha megtaláljuk, akkor találjuk meg önmagunk.
Egyedül sosem lelnénk meg.
Csak együtt.
Ezért vagyunk emberek.
Ezért szeretünk.

Vagy Te, vagyok Én.

Vagyunk...

Mi ketten.

                              €$@ß@

Álmodj...

Álmodj…

Boldogot, szépet, igazzá váló meséket…
Barátot, melletted állót, hű társat, el sose válót…

Magadnak igazi otthont, társat, kivel megosztod…
Táncot, mi magasba emel, táncost, ki szívednek felel…

Tüzet, lánggal égetőt, csókkal perzselő szeretőt…
Utakat, messzi világot, szívednek nyíló virágot…

Szerelmet, tiszta vágyat, lesz kivel megosszad ágyad…
Szabadot, láncot megtörve, szárnyalást, földhöz nem kötve

Jövőt, igazat, szépet, együtt, igazzá váló meséket.

                                     €$@ß@



Mit is kívánunk jobban..?

Elgondolkodtál már azon...
Mi az, amire jobban vágyik a lelked..?

Az, hogy szeressenek, vagy az, hogy megértsenek..?

                             €$@ß@



Térdelőrajt...

Nem attól jó az állásunk, hogy munka közben nem unjuk meg...

Hanem attól, hogy pihenés közben megjön hozzá a kedvünk.

                                     €$@ß@

Az ideál az ideál..?

Ideális Nő..?
Ideális Férfi..?

Hinni benne és keresni, óriási tévedés..!

Az ideálok csak világítótornyok, s nem kikötők...

Legfeljebb az irányt mutatják, de nem a célt.

                                          €$@ß@

 

Válasz, kérdés nélkúl...

Hihetetlen sok dolog vesz minket körül…
Magyarázhatók és megmagyarázhatatlanok.
De az utóbbi közt vagy között, vannak olyanok…

Amire felesleges is keresnünk a választ.

Egyszerűen csak vannak.
Nem tudni, hogy s miért keletkeztek.

De attól, még vannak.

Van, ami a szemünknek is láthatatlan…
S ha nem lenne...

Nagyon is  éreznénk a hiányát.

Tudod Kedvesem…

Ilyen a köztünk levő kapocs is.

Akár egy fogaskerék egy régi órában.
Igaz, működik nélküle is az óra, de nem igazán jól.

Vagy, legyen az amivel indul minden egyes napunk…

Kávé…
Meginnád cukor nélkül..?
Azt mondják, úgy is iható…

De cukorral finomabb.

Mindentől függetlenül, vagy ezt a kis okfejtést összegezve.

Ha Én óra lennék…

Csak is azaz óra szeretnék lenni…

Amelyben Te vagy a fogaskerék.

Ha pedig kávé…

Csak is az…

Amelyben, Te cukorrá válva édesíted meg a létemet.

S hogy miért ülök még mindig a gép előtt…
Ahelyett, hogy Melletted pihennék…
Hozzád simulva édesen..?

Csak úgy...

Mert ezt is meg kellett osztanom Veled…

Veled, akit szeretlek.

                              €$@ß@