Talán...

Talán vad vagyok talán szelíd...

Talán elhamvasztom az emlékeid...
Talán tudom miről álmodsz...
Talán én vagyok izgató álmod...
Talán remény vagyok ezen a Földön...
Talán a szabadság talán a börtön...
Talán láttalak talán vártál...
Talán kerestél lásd megtaláltál...
Talán sodor téged is az élet...
Talán én is kerestelek téged...

Talán hit vagyok szelíd és kitartó...

Talán az ablak talán az ajtó...
Talán érezlek talán érzel...
Talán nekem is fáj amikor vérzel...
Talán a vágyam valóra váltod...
Talán csók leszel kéjszomjas számon...
Talán öröm leszek talán a bánat...

Talán sírok ha hiába várlak...

Talán ölelsz talán ölellek...
Talán követsz talán követlek...
Talán a múlt vagyok talán a jelen...
Talán a jövő ami már itt van jelen...
Talán vége lesz egyszer talán sohasem...

Talán elmerengsz talányokkal teli versemen...

           €$@ß@

Örökre...

Vannak olyan emberek, akik hozzám beszélnek...
De valamiért, még sem hallom őket.

Vannak, akik megsebeznek...
De rajtam, még heg sem marad...

S van egy olyan...
Aki, csak úgy megjelent az életemben...
S örökre nyomot hagyott benne.

                                    €$@ß@



Az idő...

Bár minden sebet nem gyógyíthat meg...
De megmutatja, bármi is történt...

Az miért is jó nekem... 

Erősebbé válni, tovább állva maradni.
S, hogy bármit legyőzzek...

Ahhoz, előbb le kell győznöm saját magam...

A csillagokat persze senki nem hozza majd le...
De bolond vágyak helyett többet ér...
Ha megteszem majd amit kell...
S ha jókor vagyok jó helyen...

Amíg van újabb nap, s míg a szívem visz...

Nehéz az lehet, de lehetetlen az nincs...
Amíg van újabb nap, az lesz a fejemben... 

Lehet, hogy nehéz lesz, de lehetetlen az nem...

                              €$@ß@

Az Igazi visszatér...

Az igazi táncban az a legszebb…

Ha messzire röpül tőled a társad…

De te egyedül, magányosan pörögve is tudod..

Visszatér hozzád…

Ha nem tér vissza…

Nem volt igazi tánc.

Ha szerelmes vagy…

Minden táncról azt képzeled, hogy igazi.

Nem az..!

Vannak szép táncok, örömteli táncok…

Pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok…

De nem igaziak…

Az igaz tánc kibírja a távolságot…

Kibírja az elengedést…

Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem…

Máshol jár, messze jár, nem is gondol rám…

De a közös zenét mégis hallja…

S ha eljön az ideje, visszatér hozzám…

Együtt forgunk tovább…

Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük…

Csak ők ketten hallják az egész világon…

S ha a zenéjük szól, egymásra gondolnak…

Tudják, hogy ők összetartoznak…

Az ilyen tánc ritka manapság…

Az igaz visszatér, ne félj…

A nem igaziért pedig nem kár.

                          €$@ß@

Gondolatok Nő és Férfi elköteleződéséről... 4. fejezet...

Mit is fűzhetnék még hozzá..?

Az elköteleződés tudatos döntés... 
Kimondott, és külvilág számára is kinyilatkoztatott ígéret arra... 
A kapcsolatot jóban, rosszban... 
Egészségben, betegségben... 
Jó, és rossz szelek idején is... 
Őrizzük, megtartjuk, ápoljuk, és küzdünk érte. 
A valódi, színtiszta, biztos alapokon nyugvó...
Szerelmes, szeretetteljes társkapcsolat... 
Megnyugtató kiszámíthatóságot...
Jövőképet, tervezhetőséget... 
Vatta-puha érzelmi biztonságot nyújt.

De szép is lenne, ha ez mindig igaz lenne...

Mert bizony ha igaz lenne...
Nem mi lennénk az első helyen a válások terén...

Ne maradj félelemből...
Ha szeretetből és örömből nem vagy képes maradni...

                                     €$@ß@

Gondolatok Nő és Férfi elköteleződéséről... 3. fejezet...

A talán férfi életét, masszívan átszövik a talányok. 

Amit az emberi kapcsolatokról véleményez...
Mindössze két szóban megfogalmazható... 

Kötődni veszélyes. 

Nem akar, vagy nem tud tartósan elköteleződni... 
De ezt általában még önmagának sem vallja be... 
A társának pedig főleg nem.
Mert ráadásképp még súlyosan konfliktuskerülő is. 
A talán férfi nem találja a kivezető utat...
Jelenlegi párkapcsolata labirintusából.
Kilépni nem mer... 
Benne maradni pedig nem jó neki. 
Megpihen egy limitált időre... 
Még élvezi is a párkapcsolat előnyeit... 
A gondoskodást, a törődést, az érzelembőséget... 
Azt, hogy nem a semmi ágán himbálózik... 
Van hová hazamennie. 

Számára azonban ez nem végcél... 

Csupán tartózkodási pont. 
A nő szíve mélyén érzi... 
A kapcsolatot mély nyughatatlanság, és hiányérzet szövi át... 
Ez még mélyebbre lökdösi őt... 
A bizonytalanság, a kétség okozta gyötrődés...
A válaszkeresés bugyrába. 
Nem hagyják el egymást...
Pedig tudják, ebben a megrekedő kapcsolatban...

Valós igényeik kielégületlenül maradnak. 

Az évek telnek... 
Kapcsolatukat, közös jövőjüket illetően nem hoznak döntést... 
A komfortzóna biztonságos, és halálosan unalmas... 
A változás pedig kecsegtető és iszonytatóan rémisztő egyben.

                                 €$@ß@

Gondolatok Nő és Férfi elköteleződéséről... 2. fejezet...

Van az a hátha típusú Nő...

Aki lesben áll, és várakozik... 

A szíve a torkában dobog, hátha ez a férfi lesz... 

Ő, vele majd helyére kerülnek kibicsaklott...

Magányos élete elkószált puzzle-darabkái...

Vele majd közös életet tervezhet...

Közös életet játszhat... 

Mert ez a férfi hátha megkéri a kezét... 

Hátha elveszi feleségül... 

Hátha gyereket akar majd tőle... 
A nő fél megnyílni, fél őszintének lenni.

Egy hátha nő lelkizik, tépelődik...

Végül az ész, és a belekódolt társadalmi normák...

Az anyai ösztön, és a családi minta sürgető szavára hallgat...

Fogja magát, és kényelmesen elhelyezkedik...

A párkapcsolat védelmező ölében...

A biztonság örömlánya lesz, komfortzónájának kéjnője. 

Nem akar magára maradni, inkább támaszkodik...

Mert az egyedüllét réme erősebb...

Az elköteleződéstől való rettegéstől. 

Anyagi biztonsága...

Biológiai vekkere elhallgattatása érdekében...

Szisztematikusan felépít egy üres kagylóhéj életet...

Egy kirakatéletet, és feligazítja a mosolyálarcot. 

Bár kapcsolatban él...

Mégis előfordul, hogy élete végéig immúnis marad...

Az elkötelezett szerelemre...

A közös élményekre...

A teljes élet szövetségére...

A kötelék valódi biztonságára. 

A hátha nő a párkapcsolat biztonsága érdekében...
Esztelen, semmitmondó és tökéletes értelmetlen érvekkel magyarázva... 
Képes még az anyai ösztönt is mélyre rejteni, elsorvasztani önmagában. 

Az ilyen időpazarló, lemondásra késztető együttélésekben való bennrekedés során...
Az idő múlásával önmagában is elveszíti a hitét... 

Azt gondolja, soha nem elég jó, de hátha mégis… 

Saját magában elbizonytalanodva még nehezebben hozza meg azt a döntést... 

Kilépjen e a kapcsolatból. 
Az a férfi mélyíti el a bizonytalanságérzését...

Akitől a megerősítést várná.

                                  €$@ß@

Gondolatok Nő és Férfi elköteleződéséről... 1. fejezet...

A szoros emberi kapcsolatnak nem csak része...

De, alapfeltétele az elköteleződés. 

Itt megint csak korunk nagy nehézségével kerülünk szembe...

Sokan úgy próbálnak...

Szoros és meghitt emberi kapcsolatban élni...

Közben eszük ágában sincs elköteleződni... 

Elköteleződés nélkül, lehetnek meghitt élményeink...

Még az intimitás szépségét is átélhetjük...

Viszont bensőséges kapcsolatra, ne is számítsunk...

A párkapcsolatok bonyolult labirintusában...

Csak, próbáljuk megtalálni a kivezető utat... 

De bekötött szemmel...

Befogott füllel... 
Homokba dugott fejjel...

Félelmeink és frusztrációink szorításában nem jutunk előre... 

Mindössze egy helyben toporgunk... 

Az időnket pazaroljuk...

S megrekedünk az emberi kapcsolatok leült iszapjában...

Még mélyebbre húzva önmagunkat és egymást...
Törött szívünkkel csak még jobban összetörjük a másikét...

Érzelmeket kimutatni veszélyes hazárdjáték manapság...

Azt is mondhatnám, sőt mondom is...
Tapasztalatból tudom...

Egyfolytában azon aggódni, hogy túl sok leszel...

Érzelmeinkkel elárasztva, elijesztve a másikat... 

Aki hanyatt-homlok menekül az érzelemlavina elől. 

Manapság félelmek, komplexusok...

Feldolgozatlan múlt...

Elvarratlan szálak...

Gyógyulatlan sebek tarkítják, csúfítják sokak lelkét...

A párkapcsolatba terápiát várva érkeztek...

Akár egy gyógyszanatóriumba...

Ahol energiával, életerővel töltődhettek fel...

Kiürült érzelemraktáraitokat is rendszeresen...

Gondosan újratöltjük majd. 

A párkapcsolatba manapság csak elvenni mentek...

Mintha csak egy puszibolt lenne az...

Ahol ingyen elvehető minden ami kell...

Gyöngédség, odafigyelés, szex, elismerő szavak...
A létező összes szeretetnyelv. 

S amikor széttárjuk a kezünk...

Elnézést, kifogyott a készlet...

Hozz is magaddal valamit ha elvenni akarsz...

Akkor talán még felháborodva szitkozódtok is...

Micsoda bárdolatlanság, hálátlanság...

Nagyfokú gondatlanság, felelőtlenség mindez a részünkről...

Elhiheted, egyáltalán nem az...

                               €$@ß@

Nők, akiket hosszabb-rövidebb időre ajándékba kaptam...

Vannak Nők, akiket hosszabb-rövidebb időre ajándékba kaptam...

Elkísérhettem Őket életük egy szakaszán.

Nem igazán azért, hogy birtokoljam vagy uralkodjak felettük...

Meg azért sem, hogy tanácsaimmal megfojtsam őket.

Pedig, ebben "is" jó vagyok...

Sajnos, néha úgy érzem, túlságosan is jó..!

Egyszerűen csak azért, hogy menjek mellettük...

Átláthatóan...

Belopakodtunk egymás életébe...

S a lelkünk jót ücsörgött egymásnál.

Ugyanarra a dallamra rezdültünk...

Éreztük egymást.

Az emberek azt mondják, nem szeretnek szenvedni...

Én, valamiért mégis szeretek...

Szeretem, eszeveszett hiányotok...

Olyankor, ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban...

Mindent odaadnék azért a pillanatért...

Csak, hogy újra találkozzak veletek.

Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben...

A Ti dallamotok...

A Ti rezdülésetek.

Vannak ezekben a találkozásainkban valami nagyszerű...

S megdöbbentően furcsa.

Az élet összehozott Minket...

Nem éppen hétköznapi embereket...

Mintha csupán a véletlen játéka lett volna...

Aztán összekötött Minket egy láthatatlan szövedékkel...

Azért, hogy sohase felejtsük el Egymást...

Azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt...

S azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett...

Amik ellen hiába is küzdenénk...

                                                                        €$@ß@

Azok a hülye kifogásaid... 13. fejezet... Zárszó...

Kifogásaid jelentős részét gyermekkorodból hoztad...

Úgy is fogalmazhatnám...

A sikertelen felnőtté nevelésed melléktermékeként...

Megtanultál lemondani az álmaidról...

Korlátozni önmagad...
S másokat is...

Saját gyengeségeidet kivetítve rájuk...

Mert bizony vannak...
Sajnos, nagyon is észrevettem benned...
Te meg döbbenten áltál előttem...
S nem akartad elhinni, hogy ilyen is létezik...
Mert létezik a tieddel ellentétben egy olyan világ...

Ami az odafigyelésről a törődésről a szeretetről szól...

Ahol nincs önzés...
Ahol a Mi a fontos...
Nem pedig az Én...
Tudnám még ragozni...
De minek..?

A mai nap bebizonyítottad, teljesen felesleges...

Egy rövidke időre megtapasztalhattad...

S velem együtt élvezhetted minden egyes pillanatát...

Ez a világ káros szenvedélyektől mentes...

Sportoló létedre tudhatnád...

A drog nem megoldás semmire...
Főleg neked nem lehetne megoldás...
De te mégis..!

Az Én szememben nem érdemli meg az életet az...

Aki bárkit is képes rávezetni erre az elfajzott mocskos útra...
Kihasználva a hiszékenységed, elesettséged, tehetetlenséged...
S te meg hagytad magad sodródni az árral...

Olyan büszkén mesélted...

Ennyire megérte..?

Úgy érzed, ők azok az embernek nem nevezhető lények...
Akik között boldog lehetsz..?
Az újonnan felvett zenei irányzatod is erről árulkodik...

A tudatlan repülésről...

Tudod az út amin elindultál nem emelkedőhöz...

Hanem lejtőhöz hasonlít jobban...

Mert tudod, engem letaglózott ezen fellengzős mondatod...

Na meg azok a fotók, amik nyilvánosan keringenek rólad a Facen...

Talán cenzúrázhatnád, mit oszthatnak meg rólad a haverjaid...

Nem biztos, hogy mindenki kíváncsi a repülésedre...

Vagy inkább a beavatásodra...

Beletörődtél egy olyan életbe...

Amit nem magad választottál...
De talán nem is melléktermék ez a nevelésedben...

Hanem maga a cél...

Mert tudod, ha nincsenek igazi céljaid...

Csak befejezetlen fellángolásaid...
Esztelenül infantilis megnyilvánulásaid...
S nem próbálod a saját utad járni...

Akkor könnyen irányíthatóvá válsz...

Azt teszed, amit mondanak...

Függetlenül attól, hogy ez jó neked, vagy sem....

A szófogadó kislányból, látszólagos lázadó...
Majd szófogadó mintapolgárrá akarsz válni..?
Tudod, ha nincs konfliktus, nem lesz lázadás sem...
Nem lesz önálló véleményed...
S nem fogsz létezni Te magad sem...

Akár egy sorszámot is kaphatnál...

Mint ahogy Én megkaptam tőled...

A valódi nevelés azonban nem ezt jelenti....
Nem szabályokra kellett volna nevelni téged...

Hanem arra, hogy figyelj a Másikra...

Mert ha ezt tennéd...

Nem is lenne szükség szabályokra sem...
Ami pedig a kifogásaidat illeti...
Szerintem nem érdemes tovább őrizgetned őket...

Tudom, sok munkád volt bennük...

Részben szüleid, nevelőid...

Más részt te magad által...
Míg látszólag stabil menedékvárrá építetted...
De nem kell menekülnöd sehová...

Önmagad elől úgysem tudsz....

Ahelyett, hogy megmagyaráznád...

Miért is nem vagy képes elérni a céljaid...
Inkább állj fel és valósítsd meg azokat...
Mert végül nem az fog számítani...
Miért nem úgy Élted az Életed...

Ahogyan igazán szeretted volna...

Hanem csak az...

Tettél-e érte valamit, vagy sem...

Tudod Baby, ez ilyen egyszerű...

Ha valamit igazán el akarsz érni...

Akkor találj rá módot...

Ha nem, akkor csak válassz egyet...

A tucatnyi kifogásod közül...

Mint ahogy eddig tetted...

                                        

                               €$@β@

Azok a hülye kifogásaid... 12. fejezet...

Ilyen helyzetben vagyok...

Végezetül bemutatom azt a kifogásod...
Amit az előző 11 után a legkönnyebb volt...
Megalkotnod, befogadnod, és elhitetned másokkal is...

Nem rajtam múlik, hanem a körülményeimen...

Elhagytak, magamra maradtam, kicsesztek velem...
Stresszes az életem, túl fáradt vagyok...
Idegesít a családom, beteg a testvérem...
Meghalt a szerettem...
A sort végtelen hosszan tudnám folytatni...
Kizárólag a fantáziám szabhat határt... 
A közös tényező az önjelölt áldozatszereped felvétele...
S pont ettől vált...

A legkönnyebben alkalmazható kifogásoddá...

Ugyanis olyan szinten megpróbálod...

Kiadni a felelősséget a saját kezedből...

A végén, te magad már nem is szerepelsz benne...

Hát igen...

A körülményeinek áldozatává vált emberre...
Mindenki sajnálattal tekint... 
Te lennél az, akinek látszólag minden oka megvan rá, hogy feladd..? 

Te, akinek nem kell küzdenie, hiszen szenvedtél már eleget...

Szegény...

Ha tényleg úgy érzed...

A körülményeid ellehetetlenítik az álmaid megvalósítását...

Akkor kegyetlennek s érzéketlennek is tűnhet a válaszom...

Igen, tudom, hogy kemény életed van… 

Na és..? 

Ha van egy lék a csónakodon...

Akkor bekuporodsz a sarokba...

S várod, hogy elsüllyedj teljesen..? 
Megértem, hogy nehéz helyzetben vagy... 

De ez legfeljebb csak annyit jelenthet...

Egyszerűen, csak lassabban vagy képes elérni a célod...

S nem azt, hogy végleg lemondj róla.

Én is rengetegszer feladhattam volna... 
Rengeteg okom lett volna az évek során...

De mégsem hagytam félbe semmit, amit elkezdtem...

Ha a céljaim megvalósítása volt előttem.

De tartós döntést hoznod átmeneti nehézség miatt nagy hiba... 

Mert valójában minden nehézséged átmeneti...

S bár a kialakulása nem mindig rajtad múlik...

De hogy mit kezdesz vele...

Az kizárólag a saját felelősséged...

                              €$@ß@