Egy síró kisgyerekként indultam, de tudtam felnövök... A szülők szava felnevelt, megvigasztalt, ne félj kölyök. Ha bánt az élet okkal teszi, nem öl meg csak erősít... Ha megértésből építkezünk, úgy születik erős híd. De mégis tudom gyakran mentem önfejűen előre... Csak vitt az út és nem hallgattam barátokra, szülőkre. A szerencsém elhagyott, minden kettévált a homályban... A mocsárban feküdtem, miért nem vettem észre korábban. Hányszor kellett letérnem az útról és eltévednem... És hányszor kellett megígérnem, soha többé az életben. Mond hányszor hagytál magamra a semmiben és csak nevettél... Tudod hányszor sírtak miattam, és nem szóltál, nem szerettél. Hányszor könyörögtem fohászkodtam szólj ha hallasz... Mégsem válaszoltál, máig nem tetted ezt meg de hallgatsz. Legbelül az álmaimban már szebb a kép a világról... Gyermekkorom gyere vissza! Már nagyon hiányzol! Ha hallasz, Melletted bátrabb lennék én... De félek, ez csak egy emlékkép. Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár. Melletted bátrabb lennék én... De félek, ez csak egy kósza kép. Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár... Végre én is látom már, hogy te vagy itt szívtelen... Azt hogy nekem fontos vagy többé már nem színlelem. Ha eszembe jutsz néha még szem nem marad szárazon... A múltunk emlékeit most már könnyeimmel áztatom. De várhatom, hogy átérezd, hisz fogalmad sincs róla még... Ha megint felhoznám a múltat tudom már nem volna szép. Feldolgoztam, nehéz volt, de segíts hogy ha hallasz... Hogy ha figyelsz, és ott legbelül az emlékek közt tartasz. Segíts kérlek abban most, hogy el tudjalak feledni... Mert hiába is döntöttem el, tudjuk, hogy ez nem ennyi. A búcsú könnyű lenne, mégis megszakad a szívem... Az eszem hozzád oda húzna, de valami eltaszít benn. Tudom, hogy ez nem múlik el, és úgy írom meg ezt a sort... Hogy tiszta rólunk előttem a kép, pedig már nem ma volt. Legbelül az álmaimban szebb a kép a világról... Boldogság gyere haza! Már nagyon hiányzol! Ha hallasz, Melletted bátrabb lennék én... De félek, ez csak egy emlékkép. Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár. Melletted bátrabb lennék én... De félek, ez csak egy kósza kép. Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár... Forgolódom éjszakák óta, farkas szemet nézek az ablakkal... Nincs kedvem emberek közé menni meg jó pofizni sem nappal. Csak a párnám vár rám, bár már látnám, hogy itt kelsz velem minden reggelen... De még kapcsolatom sem volt igazán, nem szárad szerelem lelkemen. 16 voltam, a szüleim váltak, és gonoszok vártak a teremben... A jelenben álltam, nem találtam, csak álmomban láttam szerelmem. Pedig hányszor vágytam, akartam ezt, oly sok magányos éjjelen... Ha elképzelem, hogy így döglök meg egyedül, elönt a félelem. Ha iszik az ember, mondta anyukám, akkor igazán őszinte... Én nevetve sírtam, bár csak egyszer ittam magamat földszintre. A lányokkal nem volt szerencsém, ők nem szedtek és én nem szedtem fel... Későn érő típus vagyok, 27 évesen vesztettem el. Annyi bú és bánat támadt rám, a legtöbbször csak nyeltem... De picit könnyeztem, mikor a 18. szülinapom el lett felejtve. A jó hova lett eltemetve? Nem dereng, csak fekszem elmerengve... Életkedvem gyere haza, vagy jöjjön aki egy kicsit szeretne. Ha hallasz, Melletted bátrabb lennék én... De félek, ez csak egy emlékkép. Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár. Melletted bátrabb lennék én... De félek, ez csak egy kósza kép. Millió bezárt ajtó vár, és engem is visz az ár... Ha hallasz gyere még, kérlek szólj hozzám. Még élek... Még várok... Ami elmúlt minden szép és jó volt... Minden, ami csak az életről szól. Gyere vissza, amíg az érzés itt van... Hiányzik, nélküle már nem bírtam... Én. Bárcsak újra megélhetném...
Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzem, összeomlik a világ...
Mert az lehetetlen, hogy csak úgy álljak közömbösen, és hagyjam megtörténni azt...
Aminek nem lenne szabad megtörténnie...
Mert annyira igazságtalan, megalázó, vagy kegyetlen. Persze hiába várom... Szorosra zárt szemmel, behúzott nyakkal a robajt, a csörömpölést, a föld remegését...
Mert amikor felnézek, minden változatlan.
A környező házak nem dőltek össze, az utak, hidak nem omlottak be... Az autók színes-fényes áradata szakadatlanul dübörög tovább... S az emberek, mint a hangyák, tovább rohangálnak, életük kis csapásait követve.
Mintha mi sem történt volna.
Néha az ilyen világvég-érzéshez... Nem is kell, hogy valami szörnyű tragédia történjen.
Érzett már félelmet egy-egy csatától... Csalt és hazudott már életében... Indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors... Szenvedett már jelenléktelen dolgok miatt... Érezte már, hogy nem igazán az Aki.... Követett már el hibát... Mondott már igent, mikor nemet akart mondani...
Bántott már meg olyan Embert, akit szeret...
Éppen ezért... Mert keresztülment mindezen...
Mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban.
Az elmúlt másfél év alatt, sok olyan esemény történt velünk... Aminek, talán nem kellett volna megtörténnie. Volt, hogy szerettem volna visszamenni az időben...
S újra átélni, minden együtt töltött pillanatot.
Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy csókot. Téged megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni...
A dolgok nem mindig úgy működnek, ahogy működniük kellene...
Így van ez a munkahelyünkön, a magánéletben, hivatalokban, a politikában... S még az élet számos területén.
Persze legtöbbször nem a Mi hibánkból erednek ezek a problémák...
Hiszen nem Mi öntünk a rossz olajat az autónkba, hanem az autószerelő... Nem Mi falazunk ferdén, hanem a kőműves... S még sorolhatnák számtalan példát.
Amit egy évben számtalanszor érzel, honnan ered..? Nem akarsz emberek közé menni, sem találkozni senkivel... Nem csak idegenekkel, még az ismerősökkel sem.
Tudatosult már Benned..?
Nem csak a lelked, de gyakran a szervezeted is tiltakozik... Ez ellen az érzéketlen és lélektelen világ ellen, amelyben élsz..?
Tudod az önbetegítés nem válogat.
Egy beteg világban mindenki beteggé tehet... Az is sajnos, akit még Nálam is jobban szeretsz.
Ilyenkor terhessé válik számodra még az is, aki Igazán Szeret.
Utazz távoli helyekre, ahol próbáld megtalálni az utad... Vagy veszítsd el Önmagad, keress otthon élvezetet. A bajok akkor kezdődnek... Ha nem vagy hajlandó változtatni, és ragaszkodsz régi szokásaidhoz.
De ha túlságosan ragaszkodsz a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.
De ez sajnos nem mindig olyan egyszerű. Talán az ember úgy talál Önmagára… Elindul valamerre, azt sem tudja, vezet-e az út valahová… Azt se, halad-e, vagy csak körbe jár. Göröngyös az út, csak bukdácsolva lehet lépegetni…
Nem is tudja, tart-e valamerre, de megy, mert visszafelé nincs út.
Meg hát, addig se volt jobb. Aztán váratlanul, mikor azt hiszi végleg eltévedt… Mikor már semmi kilátás nincs…
Elérkezik a béke szigetére.
Egy pillanat az út, a pokolból a mennyországba. Ott nem fáj, ha nem értik az embert. Mert nem fontos, hogy mindenki megértse.
Elég, ha az érti, aki érteni akarja.
Ott nem akarja az igazát igazolni… Mert tudja, a gondolata a sajátja, amit csak az érthet meg…
Aki ugyanazon az ösvényen jött.
Te Kedvesem...
Te, aki ott volt a megtermékenyülésénél… A születés előtti kilenc hónapnál… A vajúdásnál…
Ami a gondolat megszületéséhez vezetett.
Annak, aki ebben nem vett részt… Aki nem ismeri a születéskori fájdalmat…
Annak ez az bejegyzés, csak egy gondolat...
Olyan, mint a többi, minél távolabbi, annál kevésbé érthetőbb. Ha az ember szembe találkozna azzal, aki valaha volt… De amikor még nem volt Önmaga... Érthetetlenül áll a saját harcai előtt. Ezért..? Miért..? Ez is Én voltam..?
Igen, Én voltam..!
Mikor még fájt, hogy nem értenek… Mikor még bizonyítani akartam a bizonyíthatatlan… Mikor még kóvályogtam. Nem értettek, és most már néha Én sem értem, azt…
Ha azért szeretsz, mert látod a szemeimen, hogy szeretlek Téged... Akkor Magadat szereted, nem Engem. Mert akkor mindegy ki...
Csak valaki szeressen, mert szereted, ha szeretnek.
Ha azért szeretsz, mert hiszed, olyan vagyok, amilyet szeretnél... Ilyen az, akit szeretni tudnál, álmaidban is ilyen jött feléd... Akkor csalódni fogsz, mert sokkal rosszabb vagyok...
Mert akkor jobbnak mutatnám Magam, mert azt akarnám, szeress, bármi áron.
Ha azért szeretsz, amilyennek Bennem látod Magadat... Azt, amit a szemem tükröz feléd... Amilyennek Én látlak. Ha Általam Önmagad szereted meg...
Akkor ezért a szeretetreméltó látványért fogsz Engem szeretni...
Akkor nincs a világon vetélytársam, soha nem fogsz elengedni.
Sosem ismertem olyat, aki egyetlen szavával megtudta változtatni a kedvemet...
Sosem ismertem olyat, aki nélkül nem élet az élet...
Sosem ismertem olyat, aki elalvás előtt is eszembe volt... De reggel is Ő volt az első gondoltam... Sosem ismertem olyat, akiért mindent megtennék, akiért az életemet is odaadnám... Sosem ismertem olyat, akibe ilyen szerelmes tudtam volna lenni...
