Hozzád...

Fáj, a                hiányod

bárhogy is            palástolom...

Érintésed s az édes, huncut mosolyod.

Vigyázom a parazsat, az égető szavakat.

Távol vagy..! Érzem, gondolatod követel...

Mint a vonat, zakatolva, úgy távolodtál el...
Magad mögött hagyva, a havas tájakat...

Erdőket, bokrok, minden álmunkat...

Kerekek csattogva egyre dalolják

Szavaimat, miket itt hagytál.

Szeretlek, érezlek, ölellek

Ölellek, ölellek, ölellek

Vágyakozva tekintve

Utánad a távolba.

Érintésed mit

szívemben

hagytál

izzón

szóló

dal
.
.
.

 

                                                   €$@ß@





Nagy utazás...

 

 

Születésem pillanatától az elmúlásomig...

Életem egy folyamatos utazás...

A tájak, az emberek és a vágyaim is változhatnak...
Miközben utam, megállíthatatlanul halad tovább...

Az Életem, maga az utazás...

Nem az állomás.

€$@ß@

Hozzád...

 

 

Szeretlek...
Mint egy folyó…
Magányosan útnak induló...
Hegyen, völgyön átkúszó…
Más folyókhoz, csatlakozva duzzadó...
Nem volt oly szikla, torlasz, gát…
Mi akadályként elémbe állt...
Leküzdve mind…
Eljutva oda...
Hova..?


 

                         €$@ß@

Hét csoda....

 

 

 

 

Tudod mi a hét csoda..?

Egy újszülött kis homloka.

Falevélen az az ér...
Mely a gyökerekig ér.
Szó, mely idejében jött.
Egy darab ég a csönd fölött.

Egy kéz mely utánad kapott...

Mikor csillagod a földre hullt.
Télen egy jó meleg szoba...
Ha szépen érkezel...

Oda.

 



A legszebb mozdulat...

 

 

Ha meg kellene fogalmaznom...
Mit is jelent egy...
Vagy inkább...
A...
Mosoly...
Azt mondanám...

A legrövidebb út, két ember között...

S ha, azt kérdeznéd...
Mit is jelent nekem a tánc..?
Azt válaszolnám...
A legszebb mozdulat...

Ami összeköti a lelkünket...

 

                                  €$@ß@

Az az egy...

Nem az számít, Ki táncolt...
Hanem, hogy Veletek...

Értetek táncolt.

S ne azt nézd...
Hány férfi ált közétek...
Mert nem tudhatod...
Az az egy...

Mennyit érhet..?

Lehet...
Tizet, százat, ezret...
S az is lehet...

Csak egyetlen egyet.

Bár azt mondják...
"Egy fecske nem csinál nyarat."
De bízzatok benne...
Ez is...
Mint sok egyéb bölcselet...
Talán változik...

S nem lesz mindig igaz..!

            €$@ß@

 

 



A smaragd románca...

 

 

 

Könny leszek a szemedben...

Meghalok az ajkadon...
Szívedben születő...
Égető Fájdalom.
Csodát vártál..?
Az lettem...
Mi a gyengeségedből fakadt...
Lelkedben leomlasztottam...
A felhúzott falakat.
Gyengeség..?
Égető fájdalom..?
Nevem, lelkedbe...
Igazi vérrel, már beírtam.
Nem kell, hogy hívj, írj, szeress...
Minden szívdobbanásodban...
S könnyedben ott vagyok...

Először ott keress..! 

                                €$@ß@

 

Valentin-nap..?

 

 

 

Néhány éve...

Beszivárgott hazánkba e népszokás...
Évünk, egy Februári napján...

Szerelmesek köszöntgetik fel egymást.

Soha sem szerettem...
Mikor naptár szabja ünnepem.
Úgy érzem, tiszta szívből...

Egész évben kimutatom szerelmem.

Jöhet Nekem Valentin-nap...
El is múlhat felőlem.

Szívemnek Ő ne diktáljon...

Aznap mit kell éreznem.
Nem veszek piros szívecskét...
Masnis ajándékdobozt.
Nem kívánok mosolyogva...
Boldog Valentin-napot.

Megölelem Kedvesemet...

Mint az év többi napján.

Szeretem Őt tiszta szívből...

Bármit mutat a naptár.

               €$@ß@

 

 

 



Megtaláltalak...

 

 

 

 

Az ember szüntelen...
Fut...
Lohol...
Szalad.

S míg szíve átalussza...
Ezeréves álmát.

Elméjével űzi azt...
Mint valami vadat...

Az Élet, két part közti...
Ködhomályán át.
Ó, hány gyönyörű álmot...
Űztem eddig Én is..!

S mikor némelyikre...
Utam pora szállt.

Újra kiástam...
Mint valami bálványt...

Számon se tartva...
Bukásuk dús sorát.
Ma már nem ások...

Nem kell régi álom.

Peregjen mindre...
Rozsdás fűzfa-bánat.

Ragyogjon a vén Nap...
Végre új csodákon.

Melyekben Téged...

 

Téged megtaláltalak.

 

 

                  €$@ß@

Ezer illat éget...

 

 

 

Gyere...

Játszd Velem, hogy élünk.

Játsszuk...

Életünk minden percét, önmagáért éljük.

S ha elménk is érzi...

Mily csodás, merni..!

Nem lesz soha senki...

Ki ezt Tőlünk, el tudná majd venni.

Reggel...

Ha bódító csókodtól, vágyódva ébredek.

S ha két szemed tükre...

Könnycseppet rejteget.

Tudni fogom…

Mennyit ér' Benned a szeretet.

Miért ad a szerelmed…

Napról napra szebbeket.

Mikor gyűrött lepedőnkön…

Ott látszik az élet.

Izzadt testünk nyomában…

Ezer illat éget.

Érzem, szerelmes szívem…

Még ezer tettre képes.

Hisz, ha mámorral dobban...

Nem lesz olyan vétek.

Mi elvehetne tőlem...

Addig amíg élek.

€$@ß@

 

18+... De tényleg...

Abbahagyjam..?

Kérded…
Ne..! 

Válaszom rövid, de érted…

S tovább kényezteted érzékeimet.
Nyelved, kezed…
S mindened azért mozdul...

Nekem, s Neked örömet szerezzen.

S’ a pillanatban...
Mikor finom mozdulattal megfogom fejed...
Már érzed ajkaid közt testem "mézédes" nedveit.
Ahogy, lüktetve árad szét. 

Ölelő ajkaid mögött.

Nyelved finom simításával...
Nyújtod még…
Fokozod a kéjt.
Szinte felfalsz...

Csókolsz, ízlelgetsz...

Mindaddig…
Míg testem elcsitul…

S' aztán az élvezetre, könnyű álom vetül...

                                    €$@ß@

 

De ott ám...

 

Higgy Önmagadban...

Is..!
Mert a Bennem vetett bizalom...
Ott született Benned…

Legbelül…

                                €$@ß@

Miért is..?

 

 

 

Észrevetted..?

 

Gyakran olyan apróságokon bosszantjuk fel magunkat...

Amelyekkel nem szabadna  törődnünk.

 

Egyszerűen, el kellene felejtenünk.

 

Itt vagyunk ezen a földön...

 

Csak néhány évtized az Életünk.

 

S mi mégis...

Számtalan visszahozhatatlan órát fecsérelünk el...

Olyan semmiségeken töprengve...

 

Amihez, talán semmi közünk.

 

S különben is...

Egy év múlva már sem mi...

Sem más nem fog emlékezni rá.

 

 

                                        €$@ß@

 

 

 



Hangtalan mesék...

 

 

Kedvesem...
 
Ujjam, édesen ajkadra teszem...
Ne mondj semmit, mert elég a fény...
A szemünkből...
Mi látni enged Téged...
A mozdulatból...
Mellyel Hozzád lépek...
S mikor elérlek...
Ajkad lezárom.
Ajkam, ajkadra teszem...
A hang nem sodor majd el Tőlem...
Tőled.
A szó ne takarjon el Előlem...
Előled.
Most a csend beszél Nekem...
Neked.
Valami kezdődik Életem...
Életed.

                         €$@ß@

                

Nézd... Apa Rólad írt... :)

 

 

 

 

 

 

Ó, ha tudnánk, ha érezhetnék...

Újra meg újra.

 

Mily szívet melengető...

Mikor két pici kéz átkarol..?

 

Nőnek s Férfinak éreznie kell...

Szíve mélyén, valahol.

 

Gyermekünk ölelése, Neki...

Egy rövidke pillanat.

Ahogy átkarolja nyakunk...

Egy tovatűnő mozdulat.
 

De amit az érzés, belőlünk kivált...
Anyának, Apának éreznie kell...
Ő szeretetért kiált.

Ölelj gyakran...

Kéri..?
Követeli..! :)

 

Ölelj...

Míg csak teheted.

Mert, hamarosan felnövök...
Ölelésem másnak adom...

S lehet, vissza is kapom.

De amit Ti adtatok...

S Én adtam cserébe...

 

Azt sohasem feledem...

 

 

                              €$@ß@

 

 

 

 



Befejezetlen gondolatok...

 

 

 

Lehet egy férfi olyan szerelmes egy Nőbe...

Akár az egész valóját, Szerelme lábai elé terítheti...

Lehozhatná a csillagos eget... 
Szerelmében akár csodáért is folyamodhat...

De a Nő, jó ha csak félig tudja viszontszeretni.

S hogy miért..?
Egyszerű a magyarázat...
Mert annak a férfinak, akármit is csinál...
Arra a Nőre vonatkozólag, ennyi a gyújtóhatása.

Egy másik viszont elég ha ránéz, ugyanerre a Nőre...

Kiejt egy hangot, parányi gesztust tesz felé... 

S a Nő már izzik belül, mint a fehérre melegített vas.

Ez ellen, nem lehet tenni semmit.
Így lettünk megalkotva.

Viszont a másiknak ezt a fél szerelmet...

Egyszerűen el kell viselnie.

 

Vagy..?

 

 

                                      €$@ß@

 

 



Olvass a soraim között...

Te, aki csak úgy véletlenül vagy célzottan idetévedsz...

Csak önmagad tudod kiolvasni e Blogból...

A saját szerelmed, emléked és tapasztalatod.
Mert hiába is próbálnál olvasni a soraim között...
Azt még a saját képzeletedben is meg kell teremtened.

Mert a Te valóságod, más mint az Enyém.

Minden általam megélt...
S általad olvasott oldalam... 
Valahol, újrateremtés.
De már csak Benned...

                                   €$@ß@

 

 



A szerelem, egyben bizalom is...

 

 

 

Szerelem...

Csupán egy érzés, mégis annyi, de annyi mindent jelent.

Két ember kell hozzá...
S most mondhatnám azt, hogy...
Csak..!

Valahogy mégis olyan nehéz megtalálni.

S ha végre azt hisszük megtaláltuk...

Miért olyan nehéz megtartani azt, amit adhat.

Szerelem..?

Kínnal és fájdalommal jár...

Mégis vágyunk arra, hogy a magunkénak tudjuk, hogy érezzük...
Mert igen is tudunk annyira szeretni...

Legalább is Én tudom magamról, hogy tudok..!

Akár az életemet adnám Érte...
Az Övéért cserébe.

A szerelem, egyben bizalom is...

Megosszuk egymással legféltettebb titkainkat, vágyainkat...

Kín és öröm...
Fájdalom és boldogság...
Remény és beteljesülés.

Ellenkező dolgok, melyeket sokunk megtapasztalt már.

Igen...

Ez mind-mind az a nagybetűs Szerelem.

Van akinek összejön, s van akinek nem..!

Mérhetetlen boldogságot tudhat magáénak az...

Aki szeret, s viszont szeretik.

Számára az élet, maga a mennyország.

Viszont a poklot járja meg az, aki szeret...
De nem szeretik.

Tudja, hogy nem szabadna, s talán reménytelen...

S ezeket, nem véletlenül írtam feltételes módban...

De mégis szeret s vágyakozik...

Mert szíve mélyén a remény, mindig ott lakozik...

 

 

                                 €$@ß@

Ha sírni látod a bohócot...

 

 

 

 

 

 



Fájnak..!

Az elmúlt idők letűnt királyai...
S nehezen, hiszem el...
Hogy senki semmit nem követel...
Belőled.

Az Én volt udvarom, csacska Hölgyei...
Ugyanúgy fájnak Nekem...
Hisz mind megannyi tévedésem.

Lehet, néha értelmetlenül sírok...
De tudod, sokszor kétségbeesetten könnyezem.

S megfagy a könnycsepp, tenyeremben...
Ha érzi, hogy Ő is, tehetetlen.

Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy Miattad sír...
Arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír.

Ha sírni látod a bohócot, nyújtsd feléje hűs kezed...
Legyen tenyered forrás, miben arcát, fürdeted.

Feszít néha belülről, egy fájdalombuborék...
S nehezen múlik el...
Ha Nekem egyedül kell...
Elűznöm.

Hisz tudom jól, hogy ez régen nem játék...
S komolyan is veszem...
Látod ezért könnyezem.

Lehet, néha értelmetlenül sírok...
De tudod, sokszor kétségbeesetten könnyezem.

De megfagy a könnycsepp a tenyeremben
Ha érzi, hogy Ő is tehetetlen...

Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír...
Arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír.

Ha sírni látod a bohócot, nyújtsd feléje hűs kezed...
Legyen tenyered forrás, miben arcát, fürdeted...

 

                                "Pierrot"