2009. november 25., szerda

Hasonlítunk Egy-Másra...




Észrevetted már, hogy mennyire hasonlítunk EGY-másra?
Ha önmagamról írok, betűim mögül mintha a Te arcod köszönne rám és ha olvasol, talán olyan, mintha ismernél, holott saját magadról kapsz képet, általam.
Lehet-e ennél hitelesebb és meggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy a "gyökerünk" egy?
Megéléseink tanulságai azonosak - legfeljebb a csomagolás és az időzítés lehet különböző.
Ha zavaró, ítélkezésre késztető számodra egy-egy vonásom, csak azért van, mert még előtted áll a szembesülés valamivel, ami megnyilvánulásaimon át ilyenkor Rád tekint, és talán még nevén szólítani sem tudod, mert életed során idáig elkerült a vele való találkozás.
És ugyanígy, ha bennem türelmetlenség vagy értetlenség fortyog egy-egy téma megírása során, csak jelzés, hogy még nem vagyok "túl" rajta, még nem fogadtam be lényembe az adott kérdés által közvetített választ, és nem alakítottam át azt önmagamban - Szeretetté.
Mindketten egy úton haladunk- Te és én.
És egyikünk sem jár előrébb a másiknál.
Te megéltél már olyat, aminek tapasztalata belőlem még hiányzik; én pedig levontam már a tanulságot olyan emberi tévedésemből, ami még előtted van, elsajátítandó tanulságként.
Van, aminek a megértése számodra nehezebb leckének bizonyul, mint számomra - és bőven akad bizonyára olyan is, ami fölött én időztem sokáig, míg Te könnyedén átléptél felette, nem átadva magad a gyötrődésnek.
Biztosan találkoztunk is már (talán nem is egyszer), különben nem találtál volna ide hozzám, vagy én nem hívtalak volna meg a világomba, Téged.
És jó érzés tudni, hogy néha talán elég egy összenézés, egy egymásra sugároztatott mosoly, és máris akár kölcsönösen inspiráljuk egymást annyira, hogy közelebb kerülhetünk fejlődésünk egy újabb állomásához.


Tisztasággal bír ez az elvárások és remények nélküli "randevú".


Ítélkezhetünk ugyan a másik felett - ám előbb-utóbb fel kell ismernünk, hogy az egó e túlpörgetett sajátossága csak tudatlanságunkból fakad, aki az Egységet éli odabent, nem bántja a másik létezőt (sem érzéssel, sem gondolattal, sem szóval, sem tettel).
Az már ugyanis tisztán látja, hogy minden ítélet rólunk szól (a kihúzandó szálka bennünk van, az ártó gondolat bumerángként tér vissza, hozzánk), arról, amit még nem tanultunk meg kezelni saját működésünkben, arról, ami elidegenít bennünket a világtól, és aminek (meg) tanulási kényszere egy nap törvényszerűen ránk köszön, épp olyan erősséggel, amilyen bennünk az ellenállás mértéke.
Sokszor az is megtörténik, hogy miközben nem tanulsz a figyelmeztetésekből, a feléd érkező intő jelekből olyankor a bűntudat, amelynek féktelen hullámzása magával ragad, szinte bekebelez, mindaddig, míg fel nem oldozod önmagad korábbi tetteid kísértet-zaklatásai alól.
Minden feloldozás, minden lecke elsajátítása felszabadító, véget vet egy szenvedésednek.


Jöhet a következő kihívás…..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése