Gyönyör...

Látványod nyugodni percre sem hagy.
Csak nézlek, nézlek.

Gyönyörű vagy.

Szemem tágra nyílt, nem tud betelni veled.
Tétován indul útra a kezed.
Hozzám ér…Int.
És az érintés gerincem ívbe hajtja.
Csókolj hát!
Rajta!
Ajkad, mint hűs patak.
Csókolj!

Csillapítsd szomjamat!

Fond nyakam köré a karodat…
Súgd fülembe…
Éppúgy akarod a szerelmemet, ahogy én vágyom tiédet.
Bújj hozzám!
Borítson lángba tested...

Melyhez foghatót festő még nem festett…

Szobrász még meg nem alkotott…
Halandó meg nem álmodott.
Nézlek.
Kebleden kószál most szemem.
Sóhajtva emelem kezem, ujjaimban tébolyult vágy remeg.
Megérintelek.
Megfeszülsz.
Érzem.
Simogatlak, s nézem, ahogy tested remeg.
Tenyerem időnként meg-megáll…

Hogy élvezze a gyöngédség minden gyötrelmes mámorát.

Mámorba hullva élvezem, ahogy csókom sóhajra kényszerít.
Csodállak!
Ámultan bámulok, nézem hibátlan alkatod.
Kecses derék, tökéletes csípő.
Igazi, létező, földre szállt Istennő.
Hódolok.
Szép vagy.
Kontrollom elhagy, a vágy már szinte fáj.
Muszáj, hogy megízleljelek, hogy érezzem bőröd zamatát.
Csókollak.
Előbb vállad, majd nyakad.
Aztán ajkam útjába piciny füled akad.
Negyvenhárom éve, hogy erre éhezem!
Lentebb csúszok.
Nyak.
Majd melleid.
Egyikre kezem, másikra szám teszem.
Nektár ízétől elveszít eszem…
Az imádat hatalmába kerít, lelkemre fátylat terít…
Melynek szerelemből szőtték szálait...

Hogy felszítsa a férfi vágyait.

Egyre lejjebb tévedek.
Kábulatba révedek, ahogy lassan elérem hasad.
Szívem a gyönyörtől szinte meghasad.
Már mindenem remeg.
Lehetetlen betelni veled.
Számba veszem tested minden gödrét, s dombjait.
Végigcsókolom bársony bőrű combjaid...

Melyek lassan széjjelebb nyitódnak.
Az érzések lényembe ivódnak.

Nőiséged féltett titka szemem elé tárul…

Vágyad gyöngycseppje, mindent elárul.
Kívánsz.
Akarsz.
Vágysz rám.
Epedve indul útjára szám, kissé kinyújtom nyelvemet…
Megérintelek.
Összerándulsz, összerándulok.
Felröppennő gyönyörsóhajok, kóstolom zamatod.
Ízlelem.
Hozzád képest a nektár íztelen.
Ó, szegény tudatlan istenek...
Az ambrózia tiétek lehet, nekem nem kell!
Nem bizony!

Én csak Őt, csakis Őt akarom!

Leírhatatlanul élvezem, hogy gyönyört adhatok neked…Hogy megérezheted a szerelmemet.
És most!
A csoda!
A lobbanás!
Fékezhetetlen robbanás.
Kitörsz.
A csúcs.
Szinte fáj.
Gyötör.

Elindult hódító útjára a gyönyör.

A kéj bilincsébe vert tested pihegve lassacskán elernyed…
Lélegzeted szelídül, csitul, izmaid lazulnak, arcod kisimul.
Én az átélt örömtől kábultan, elragadtatottan…
Ámultan csókolgatom tovább...
Csókollak.
Ott.
Hol nyelvem táncot jár.
A szerelem táncát.
És csak arra vár, hogy a felkorbácsolt gyönyör majd a csúcsra tör.
Számban összpontosul most minden érzelem.

Minden gyönyörűbbnél gyönyörűbb porcikád.
Aztán mikor már teljes a nyugalom...
S az ösztöneim újra én uralom, felnézek.
S erőm ismét elhagy.
Rád csodálkozom…

Mennyire gyönyörű Vagy!

€$@ß@