Ültél ablakod előtt, sokadik éje-napja...
Étlen-szomjan, szédülten, mozdulatlan.
Nekem üzentél, írtál gondolatban...
Hozzám beszéltél, szavak nélkül.
Bűvöltél, boszorkányos igékkel...
Isteni fohásszal, imával, esdekléssel.
S a sokadik éj után, vörös repülők...
Húztak el veszetten a fekete égen.
Kiírták ezüsttel-arannyal a nevem...
Sziporkát hullott, csillagod az égbolt.
Ránéztél utolsó hívásom idejére...
A kijelző sűrű nedvet könnyezett.
Csupa ragacs lett a kezed, a melled...
A hasad, a combod, az ágyékod...
Százmilliárd igyekvő kezdeményem...
Csapkodott méhed érhálózatán át.
Igazi mivoltodat keresve-kutatva...
Nem mertél mozdulni, mosdani.
Pedig tudtad, engem meg, sose találsz.
Reggel is ott halványlott a nevem...
Fakó fehérre mosva, a mostoha égen.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése